Kiskarácsony

Utoljára vagy húsz éve volt ilyen karácsonyom, amikor se karácsonyi abrosz, se ajtódisz, se semmi ami a Karácsonyra utal, nincs a lakásban. Én akartam igy, legyen ez egyféle sabbatical.
Azért egy havi menzaebédem áráért egy orosz boltban vettem 8 (mondom: nyolc!!) deka füstölt tőkehalfilét, 12 deka füstölt lazacfilét és egy kis tégely valódi orosz vörös kaviárt. Némi teavajjal, keménytojással, és persze egy üveg „kékcimkés” pezsgővel kiegészitve ez három napi reggelim. Ha beosztom, akkor négy. Mondjuk, királyi reggeli, sőt, tán még azok sem esznek ilyen jót. Különösen a tőkehalfilében keveredik valami fantasztikus arányban a só, a füst és a tenger aromája. Valami olyan téjékon kéne élnem, ahol nem ennyire drága a hal, meg az összes többi izé, ami vizben él. Tegnap vacsorára is az volt, citromos vajban sült heck, krumplipürével és vajban párolt, borsos kelbimbóval, de ez –a kelbimbó kivételével- az alapanyagokat és az árakat tekintve is elmenne egy jobbfajta menzaebédnek. Különösen a friss füstölt lazac után tűnik nagyon izetlennek fagyasztott tengeri haltörzs.

Más
Még nincs dél, de már kétszer sikerült elkapcsolnom az MR1 Kossuth nevű, szacharinos nyálfolyamról. Először reggel, amikr a Szalmabábok lázadása cimű, ZS kategóriás szinészek által felolvasott horrormesét kezdték adni, másodszor most nemrégen. Én elég empatikus embernek gondolom magam, de valahogy karácsonykor nem akarok sem születési sérült gyerekekről, sem tinédzserkorú lányok amputált lábáról műsort hallgatni. Még akkor sem, ha éppen heppiend a vége és a gyerekek szerető családban felnőnek, a lányok meg férjhez mennek a történet végén. Ha valaki olyan hallgatja ezeket a műsorokat akik egyedül érzik magukat, akiket nyomaszt a magány, hát azokon ezek a hamis együttérzéstől csöpögő riporteri hangok egyáltalán nem segitenek, sőt! Aki kicsit is labilisabb, ennyi szomorúság és farizeusság hallatán az összes gyógyszert beszedi, amit otthon talál.

Mégmás
A mai ragyogó időt kihasználva megint kirándultunk egy hatalmasat. Immár másodszor kerültük meg a ház mögötti nagy hegyet. Csodálatos hely, különösen ma. Reggelre esett pár centi hó, az ég feltisztult, ragyogóan kék és hetvenhét ágra süt a nap. Ráadásul elég korán indultunk, a miénk volt az első lábnyom az ösvényen. A hegy tulsó oldalán sikerült találni egy kis hajlatot, ahova semmi nem hallatszik be a környező falvak zajából. Ilyen mély csöndet régen hallottam, tán a tengeren utoljára. De még ott sem, ott zúgott a hajómotor és morajlottak a hullámok. Itt ma még a madarak sem csiviteltek, ágak sem roppantak, még kutyaugatás vagy motorzaj sem hallatszott be. Pár percig az az érzésem volt, hogy én vagyok az egyetlen élő ember a teremtésben. Hamis illuzió persze, mert közben a tökéletes civiliációs biztonságot adó sárga turistajelzés ott világit a fákon, és nyilván a mindenféle megaherczes rádióhullámok is átszövik a levegőt. Éppen csak elő kéne venni a mobiltelefont és mindjárt látszana, hogy nagyon is nem vagyok egyedül és pár kilométerrel odább nagyon is létezik egy másfajta, zajos, füstös, harsány világ. Mondjuk, nem ment el az eszem, hogy templomban telefonáljak. Nagyon jó volt az a pár perces csendfürdő. Holnap, és a szabadságom alatt minden nap kimegyünk oda kicsit felfrissülni.