Kereksenekű öregszik.

Nagyon gyorsan.
Szivszoritóan gyorsan.
A hülye kis agya az persze nem, az még mindig a kéthónapos szeleburdi, de a teste az rohamosan. Illetve a sorozatos kudarcok, esések-bukások, lépcsőről visszacsúszások, lejtőn lezúgások valamivel óvatosabbá tették, de csak annyira, hogy miután egyszer megtörténik valami, aznap már nem lódul neki fácánozni, vagy a Duna közepére beúszni. De másnap megint, mintha mi sem történt volna - egészen addig, amig megint fel nem hemperedik egy kiálló kőben vagy gyökérben.
Borzasztó hamar elfárad pedig, a séták már jobbára abból állnak, hogy bandukolunk tiz percet, aztán leülünk ugyanannyit és nézelődünk, sütkérezünk, tovább bandukolunk. Azért másfél-két órát még igy is bir, és még igy is mindig marad egy zug vagy egy vakondtúrás, amit már nem engedek neki megvizsgálni, mert indulni kell haza. Pár perc múlva már látszik rajta, hogy megint későn avakoztam közbe, megint kifáradt. Ilyenkor bepakolom a babakocsiba, ő meg nagy büszkén nézelődik kifelé belőle és szemmel láthatóan meg van elégedve a világ ilyetén berendezésével. A fene se gondolta, hogy ennyire fogja majd élvezni a babakocsikázást, de úgy látszik, hogy jó befektetés volt az a fél tucatnyi virsli, amit jutalomfalat formájában beledicsértem.
A kocsiba éppen belefér, hátul lelóg a segge, amit ugyan takar a babakocsi ernyője, de alóla a résen kilóg a farka, majdnem a földig. Elől lelóg a két mellső lábés mivel a kocsi keskeny és a súlya miatt behorpad, összenyomja a lábakat amik igy egymáson keresztben csúsznak. Pont úgy néz ki mint egy finom dáma, aki elegánsan keresztbevetett lábakkal ül egy gyaloghintóban. Amikor senki sincs velünk, rengeteget nevetek ezeken a kis hülyeségeken, az idétlen, csuklós-kacsás togyogásán, a nagy esésein. Amikor úgy tesz, mintha ő direkt háromszor áthemperedve akart volna leérni a gát tövébe. Vagy amikor visszacsúszik, és jó, hát akkor fel sem akart menni, majd keres egy kevésbé meredek helyet, ahol mégis, hátha pont kiesik a gazdi zsebéből egy szeletke virsli. Ki szokott esni, persze hogy ki szokott.
A kezeléseket hihetetlen jól tűri. Évek óta úgy kellett már behúznom az állatorvoshoz, ha oltatni kellett, most meg jön magától. Mukk nélkül tűrte az ultrahangot, hogy a hasát borotválják, a vérvételt, mindent. A gerincmeszesedés mellett meg van nagyobbodva a mellékveséje is, ami nagyon rossz hatással van a májára. Mivel a mellékvese túlműködését csak olyan gyógyszerekkel lehetne gyógyitani, amiknek nagyon súlyos mellékhatásai vannak, ezt inkább nem, a máját védjük. Őgyhogy jelenleg kagylóörleményt kap és májvédő vitamint. Mellette kullancsvédelem, és sajnos a szúnyogok terjesztette szivférgességet is elkapta, azt is kezelni kell. Iszonyat pénzeket hagyok ott az állatorvosnál, de úgy vagyok vele, hogy most még érdemes. A kutyus virgonc, kiváncsi, remek étvágya van, örül a haveroknak, a régi udvarlóknak, a viznek, a fűnek, a hápogva felreppenő vadkacsának. Én meg örülök annak, hogy ő örül. Egészen addig, amig valaki meg nem kérdezi, hogy hogy van a kutya, mert akkor általában azonnal elbőgöm magam. De hát ez van, most ezt kell végigcsinálni.