Hátizé....
Most nem is tudom, mit mondjak. Illetve, hogy mit írjak. Azt mondják (illetve írják) nekem, hogy az írás segít. Hogy ha kiírom magamból, az nem nyafogás, hanem attól nekem jobb lesz.
És ez tényleg így igaz. Vagy legalábbis volt igaz, hiszen évekig ide öntöttem minden búmat és örömömet, és tényleg jobb volt.
Csak közben ugye sportolni kezdtem, és most a vasaknak mondom el, hogy mi rág. Jó partnerek, meghallgatnak és elfogulatlanok. És segítenek is, mert egy óra múlva már arra sem szoktam emlékezni, hogy mielőtt hozzáfogtam, egyáltalán volt-e valami bajom. A sport tényleg kiégeti a testemnből a stresszhormonokat. Meg leégette a testemről azt a 40 kiló zsírt, ami abban az időszakban rakódott rám, amíg csak írással akartam feldolgozni a stresszt.
És tényleg őszintén mondom, hogy kurvára tökmindeg, hogy hány kiló vagyok. Egyáltalán nem érdekel, hogy 38-as vagy 48-as bugyit hordok. Még az sem érdekel, hogy 20 évvel fiatalabb pasik is megfordulnak utánam.
Az érdekel, hogy normális a vérnyomásom, a vércukrom, hogy a vitálkapacitásomat egy 35 éve férfi is megirigyelhetné.
Az érdekel, hogy így sokkal tovább fogok élni. Hogy egyáltalán, meg fogom élni a nyugdíjat. És akkor majd talán lesz időm írni is.
Azért persze, megpróbálok rá időt szakítani most is.
Mert végső soron tényleg szeretek írni.
És vannak élményeim is. Még az is lehet, hogy fontosak.
Most fáradt vagyok, nehéz hetem volt. Kiégtem, lehet munkahelyet kéne váltanom. Itt pedig szeretnek, de már nem tudok olyan lelkes és aktív lenni, mint ahogy azt megszoktk és ahogy elvárják.
Pár évvel ezelőtt már felmondtam volna, de most nem merek már. Valahogy összekapom magam, kitalálok valamit, frissítek a munkámon. Végülis, egy új helyen is azt kéne csinálnom, csak ott az inspiráció kivülről jönnne. Csak van még bennem annyi, hogy ne kellessen ehhez felmondanom. Valahogy összekapom magam. Csak előbb alszom minimum 12 órát.
És ez tényleg így igaz. Vagy legalábbis volt igaz, hiszen évekig ide öntöttem minden búmat és örömömet, és tényleg jobb volt.
Csak közben ugye sportolni kezdtem, és most a vasaknak mondom el, hogy mi rág. Jó partnerek, meghallgatnak és elfogulatlanok. És segítenek is, mert egy óra múlva már arra sem szoktam emlékezni, hogy mielőtt hozzáfogtam, egyáltalán volt-e valami bajom. A sport tényleg kiégeti a testemnből a stresszhormonokat. Meg leégette a testemről azt a 40 kiló zsírt, ami abban az időszakban rakódott rám, amíg csak írással akartam feldolgozni a stresszt.
És tényleg őszintén mondom, hogy kurvára tökmindeg, hogy hány kiló vagyok. Egyáltalán nem érdekel, hogy 38-as vagy 48-as bugyit hordok. Még az sem érdekel, hogy 20 évvel fiatalabb pasik is megfordulnak utánam.
Az érdekel, hogy normális a vérnyomásom, a vércukrom, hogy a vitálkapacitásomat egy 35 éve férfi is megirigyelhetné.
Az érdekel, hogy így sokkal tovább fogok élni. Hogy egyáltalán, meg fogom élni a nyugdíjat. És akkor majd talán lesz időm írni is.
Azért persze, megpróbálok rá időt szakítani most is.
Mert végső soron tényleg szeretek írni.
És vannak élményeim is. Még az is lehet, hogy fontosak.
Most fáradt vagyok, nehéz hetem volt. Kiégtem, lehet munkahelyet kéne váltanom. Itt pedig szeretnek, de már nem tudok olyan lelkes és aktív lenni, mint ahogy azt megszoktk és ahogy elvárják.
Pár évvel ezelőtt már felmondtam volna, de most nem merek már. Valahogy összekapom magam, kitalálok valamit, frissítek a munkámon. Végülis, egy új helyen is azt kéne csinálnom, csak ott az inspiráció kivülről jönnne. Csak van még bennem annyi, hogy ne kellessen ehhez felmondanom. Valahogy összekapom magam. Csak előbb alszom minimum 12 órát.
8 Comments:
At 12:24 de., fmr said…
Köszönöm(jük).
Ha kiírod magadból, nem csak neked lesz jobb. Nekem(künk) is. (Nem baj az önzés?)
A vasak. Nem túl hidegek? Attól amit mondtál nekik legalább sóhajtottak? Simogatott már meg valamelyik?
A vasak majdnem olyan kemények mint Te.... De még edződniük kell.
40 kiló? Nem érdemled meg a blog címét! Tessék sürgősen átnevezni. Esetleg Nádszál kisasszony szigete. (Ámbár az nem opera, hanem mese.)
Egyébként kész. Döntésre jutottam. Most már biztos, hogy ha találkoznánk nem pofoználak meg. Az a rengeteg mínusz annyi erőt okozhat, hogy csak messziről mernék előre köszönni.
Álmodj szépeket.
At 8:47 de., Névtelen said…
Én is köszönöm az új posztot. (A konkurenciám nevében is. Ő is megköszönte az én nevemben .)
Engem minden érdekel, amit egy okos NŐ magával (a magánéletével és érzéseivel kapcsolatban) leír.
Régóta próbálom a nőket megérteni. Ebben bizonyos eredményt elértem már.
A konkurenciámmal ellentétben, nekem sosem jutna eszembe pofozkodni ....az első találkozásnál.
Majd, később...
Szép napot, és várom az újabb posztot az én csodálatos, kedves bloggeremtől. :))
(kíváncsi)
At 11:15 du., fmr said…
-. életjel ? .-
At 9:40 de., Brünnhilde sziklája said…
Ahh. bérjegyzék zárás, negyedév zárás, új csoportvezető, akit én vezetek be a belső folyamataink labirintusába.
Istenem, szállóigévé vált, amikor három éve az egyik amerikai nagyfőnöknek megmondtam, hogy bonyolultabb adminisztrációs rendszerünk van, mint egy minisztériumnak. És azóta sem lett egyszerűbb, csak én fogyasztom már a harmadik nagyfőnököt, és a második csoportvezetőt. Szóval majd jövök.
At 6:39 du., Névtelen said…
"...én fogyasztom már a harmadik nagyfőnököt, és a második csoportvezetőt. Szóval majd jövök."
Ahh, itt emberevés fennforgása áll fent? Én már futok is. Drágán adom az életem . (kíváncsi)
At 12:14 de., fmr said…
Köszi, várom (igénytelenként megbékélek egy időnkénti egyszerű jelzéssel is).
Barátom, szintén multinál, nemes egyszerűséggel Apa-1, Apa-2... stb. -ként definiálja őket. (Apa-5 -nél tart.) A sorszám csak az eltöltött idő mennyiségének mérésére szolgál. Nagyfőnökéknél két-három évente lehet számítani a cserére. Aki sorszámozni tudja őket, az nem kevés ideje húzza (sorszám×2,5év=munkaviszony ideje).
At 1:04 de., Névtelen said…
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
At 1:24 du., Brünnhilde sziklája said…
Megkérnék mindenkit, hogy személyes adatokat itt ne tegyen közzé.
Megjegyzés küldése
<< Home