:-)) Jóestét!

Délután, munka közben hallgattam a Kossuthon az A mi időnket. Ez egy (nagyon jól) szerkesztett műsor, minden alkalommal feldobnak egy témát amit egy jegyzet vezet fel, majd hallgatói telefonok következnek, kb fél órán keresztül. Utána újabb jegyzet, riportok, művészportrék, megemlékezések, közben Esti Krónika. A helyzet az, hogy nagyon szeretem az ilyen műsorokat. Van benne spontaneitás, de mégis szerkesztett, a riportok profin kivitelezettek és akit érdekel mondjuk a szegedi papucskészítők (engem érdekel), vagy mint most, az ukrán-szlovák határon kettévágott Nagy- és Kisszelmenciek élete, sokat tanulhat.
A témákat felvezető jegyzetekben sem lehet túlzottan kivetnivalót találni, ma például ezzel indult a műsor:
"Értékeinkrõl - élõben
- Maradi-e az, aki magát konzervatívnak vallja, vagy csak régebbi korok értékeiben, erkölcsében keres kapaszkodót? Hogyan lehet az, hogy manapság a magukat konzervatívnak tartók tûnnek radikálisabbnak? Miért ragaszkodunk oly nagyon a múlt értékeihez, és miért utasítják el sokan hagyományainkat? Mit gondolnak, melyek azok az értékek, amelyeket minden áron konzerválni kell, és mi az, amit már nem tudunk átörökíteni?"

Nem látok én ebben semmi kivetnivalót, sőt! Tényleg jó a kérdés is, a kérdésfelvetés módja pedig nem elviselhetetlenül szájbarágós, ad teret a vitának.
Csak hát a betelefonálók. A mai műsort hézagosan hallgattam, egy idősebb hölgy egy mondatára azonban felkaptam a fejem. Azt mondta: "Népírtó diktatúrákkal szemben csak a radikális konzervativizmussal lehet harcolni."
Én meg csak tátottam a szám. Mert hol van itt népírtó diktatúra? (a beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy a hölgy a mai Magyarországról beszélt) Meg egyáltalán, mi az hogy radikális konzervativizmus? Nagyon konzervatív? Mennyire radikális? És mitől radikális? És a konzervativizmus, mint értékőrzés, nem zárja ki a radikalizmust? Ha annyira nagyon konzervatív, akkor az nem akadályozza a fejlődést?
Mindezek a kérdések csak az én fejemben hangzottak el, a műsorvezetőnő teljesen természetes módon vette tudomásul a kijelentést.
Hát, ez az én bajom ezzel a műsorral.

Aztán, -visszatérve Nagy- és Kisszelmencre- megvilágosodott bennem a megoldás. Tényleg megrázó volt a riport, a határ két oldalán rekedt rokonok csak útlevéllel jutnak el temetésre, keresztelőre, beteg testvér meglátogatására. Egy egész -magyar nemzetiségű- falu életét tette tönkre egy elhibázott határrendezés és az embertelen bürokrácia. A probléma megoldásért kiált.
Szerintem minden lakosnak lehetne adni egy kártyát, és annak a felmutatásával a falubeliek bármikor átsétálhatnának a falut kettévágó sorompón. Mindegy hogy beteglátogatni, templomba, udvarolni vagy boltba mennének. Számukra virtuálissá kéne tenni a határt.
Azt a határt, ami néhány évtized múlva már egyébként is minden európai számára virtuális lesz. (Még lehet hogy kártyát sem kéne adni, mert egy hatszáz lelkes faluban mindenki ismer mindenkit, egy jóindulatú sorompóőr kéne csak.)

Egy "radikális konzervatív" szerint ennek a falunak az egyik felét el kéne venni Ukrajnától, a másik felét elvenni Szlovákiától, és a két felet Magyarországhoz csatolva egyesíteni. Még akkor is, ha ezzel mind az ukránokkal, mind a szlovákokkal megutáltatnánk magunkat is, meg a falut is. Még akkor is, ha ezzel a falu kikerülne a számára mégis létfeltételt jelentő ukrán és szlovák makrokörnyezetből. Még akkor is, ha ezzel magunk (és a falubeliek) ellen uszítanánk a szlovák meg ukrán "radikális konzervatívokat".