:-) Jóestét! :-))

Ma szembenéztem a saját kövérségemmel. Szó szerint. :-(
Úgy történt, hogy a jóga végén hanyattfekvésből fel kellett emelni a püspökfalatom, magasra felnyújtani a lábam (tesiórán ezt hívtuk gyertyának), majd onnan leengedni a lábam a fejem mögé. Nem volt semmi gond, csináltam mindent amit kell. A kufferom kicsit nehéz, de ha azt kiemelem, utána már helyben vagyok, csak a hátamra és az egyensúlyra kell koncentrálni. Szóval, hátranyújtottam a lábam, lassan, óvatosan, nagyon figyeltem a keresztcsontomra, a nyakamra, éreztem hogy jó amit csinálok.
Aztán szépen, lassan, elkezdtem a térdem behúzni a fülem mellé.
Ebben a pozitúrában egy hatvan centis élű kockába be lehet stokizni egy embert. Levegőt már csak imitt-amott kaptam. Mire az orrom kishíján beleért a saját micsodámba, ott volt a térdem is ahova átmenetileg szántam: a fülem mellett. Levegő egy gramm se, talán két másodpercem ha volt, gondoltam, szétnézek mielőtt megfulladok. Na, ez volt az, amit nem tudtam. Mármint szétnézni. Merthogy a trikóm felcsúszott (illetve lecsúszott) és én néztem a saját hasamat. Pontosabban a hasam helyén lévő hájhurkákat. Szép egyenletes, kétujjnyi átmérőjű hurkácskákat. Megszámolni nem tudtam őket mert a fulladásos halál beállta előtt lazítanom kellett a pozitúrán, de ott voltak, határozottan láttam.
Igaziból eddig is tudtam hogy léteznek, csak nem szembesültem vele ennyire. Állva, a tükörben nézve valahogy nem olyan rondák.
Most nem tudom eldönteni, hogy örüljek, mert olyan rugalmas vagyok hogy bele tudom verni a pisze nózikám a micsodámba, vagy szomorkodjak, mert az évek folyamán egy hájas, löttyedt tehén lettem.
De az is lehet, hogy ha nem lennének ott a párnácskák (sőt, mit szépítsem, parasztdunnyhák), akkor kapnék levegőt stoki-póz közben?
Majd reggel, munka közben eldöntöm.
Most tentebaba van, holnap háromkor kelek. Illetve kellek, mert nélkülem ugyebár, nem azért, de összedűlne a világ :-/