:-)) Szépjóestét!!
Ma este egy kis Dés volt, az Európa hajón. Elég proccos dolognak tűnik rendezvényhajón dzsesszt hallgatni, nem nagyon szeretem én ha kötényes pincérek kapkodják ki a kezemből az üres borospoharat, de ráálltam, miért ne, ha jó a társaság.
Jó volt a koncert.
Annak ellenére is, hogy a hangosítás hagyott kívánnivalót maga után és a koncert végére nem csak a hangulat forrósodott fel hanem a levegő is, már az a kevés ami az az alacsony mennyezetű teremben maradt.
De Dés és bandája jó volt nagyon. Volt minden, dallam a négyzeten, ritmus a köbön, szólók, együttzenélés, minden ami kell a jó zenéhez. A műsor nagyobbik részét a Makk Károly rendezte "Egy hét Pesten és Budán" című film zenéiből írt számok adták. A filmzene is tetszett, de így, élőben még jobb volt, körítve friss és régebbi számokkal.

A film az nem hagyott bennem különösebb nyomokat azon túl hogy gyönyörűen volt fényképezve és Törőcsik Mari hihetetlen nagyot alakított benne. De az egész annyira művészi akart lenni, hogy elfeledkezett a film legfontosabb feladatáról, történetesen arról, hogy valamiről szólnia kéne. Persze ha nagyon megerőltetem magam és nem gondolok például arra hogy 47-48 éve disszidált férfi aligha hagyhatott itthon most harminc körüli kislányt, meg ritkán szoktak emberek intenzív osztályi ágyból másnapra egy kandalló elé kerülni fekete neccharisnyában és pezsgőspohárral a kézben, akkor értem hogy az örök szerelemről és a megbocsátásról szólt a film. Szóval, Az egy hét... valahogy nem jött be nekem, de ha semmi más haszna nem volt minthogy Dés László megcsinálta belőle a Metszetek című albumot, már megérte.

Írnom kéne még arról is, hogy az egyébként munkaidőben SMS-t író, bulvárlapot olvasó, beszédekbe belekiabáló és egymáson a gyerekszobát számonkérő honanyáink és honatyáink felháborodtak azon, hogy pár fiatalember szórólapokon hozta a tudomásukra, hogy szerintük haza kéne hívni a magyar katonákat Irakból.
Az az igazság, hogy közvetlenül Dés koncert után nincs kedvem ilyesmiről írni. Megmondom azt is, hogy miért: Dést még 100 év múlva is fogjuk hallgatni, de a hirtelen rendpártivá vált képviselők megsértett munkaerkölcsére már jövőre sem fog emlékezni senki, legfeljebb a parlamenti jegyzőkönyvekben lesz nyoma ennek a kis afférnak. Hacsak ki nem találják, hogy ezentúl kitiltják az állampolgárokat a parlamenti ülésekről. Ez mondjuk emlékezetes maradna mert jókora eret vágna az amúgy is vérszegény demokráciánkon.
Az iraki háború meg egyébként is sokkal súlyosabb probléma annál, mintsemhogy pár infantilis, sértődött képviselőcskére bízhatnánk a döntést.
Maradok inkább a zenénél. A szórólap szerint augusztus 1-én ugyanezzel a műsorral fellépnek a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán.