Jóreggelt!
Feltétlenül olvassátok el Andrassew május 10-i jegyzetét.
"A szövetséges katonáknak számolniuk kell azzal - hogy ugyanúgy, mint a vietnámi háború után - a napvilágra került bűnök miatt önmaguktól is piszkosnak érzik magukat, pláne, ha még tudják majd azt is, hogy a társadalom jelentős csoportjai megvetik őket. Magyarázkodniuk kell. Beszélnek majd, és kiderül az igazság, ahogy például Vietnám után. Megint egy háború, ahonnan nem jöhetnek vissza hősök, csak áldozatok. Sok-sok rémisztő filmet látunk majd arról, hogy a boldogan hadba indulók miféle borzalmakba kerültek, milyen állapotban tértek haza, és milyen rémálom lett az életük a lidércektől és a társadalmi számkivetettségtől. Fölösleges már ilyen filmeket forgatni.
Teljesen reménytelen a történelem tanításával, művészettel, vallásos ráhatással változtatni az emberi természeten. Csak abban bízhatunk, hogy megússzuk valahogy: nem kerülünk olyan helyzetbe, mint azok a katonák, és ezért nem tud kibújni belőlünk a sátánember.

Ha egy megkínzott ember egyszer majd szabadulva - egyebek mellett éppen azért, mert belehibbant a szenvedésekbe - a fejébe veszi, hogy bosszút áll Amerikában, Európában vagy bárhol, például Budapesten, akkor mi majd arról beszélünk, hogy ez egy rohadt, szemét, mocskos, gyilkos, arab terrorista? "


Egyetlen mondatával vitatkoznék csak: "Teljesen reménytelen a történelem tanításával, művészettel, vallásos ráhatással változtatni az emberi természeten."
Én még reménykedek: hátha mégsem reménytelen. Hátha mégis lehet hatni az emberre. Hátha.