:-))))) Szépjóestét!! :-))

Délelőtt elmentem egy kiállítás megnyitójára, amiről a helyszínen derült ki hogy ugyan megnyitják, de még aznap délután be is csukják. A XV. kerületi, Pestújhelyi úti múzeum gyűjtötte össze a kerületben lakó képzőművészek néhány alkotását és egyetlen napra, a múzeum kertjében csináltak egy tárlatot.
Egy szép, lombos kertben pasztellek, tűzzománcok, rézkarcok, szőttes (húúúú, micsoda gyönyörű szőttes!), kisplasztikák, modern installációk és fafaragások (meg még egy csomó minden) voltak kiállítva egyetlen napra. A művészek és a látogatók sétálgattak, üstben(!!!) főtt gulyást ettek (erről a gulyásról majd máskor) és ismerkedtek.
Nekem nagyon tetszett a kiállítás is, de maga az ötlet, hogy a lokálpatriotizmus jegyében összetrombitálták a kerületben élő alkotókat egy kis vendégséggel egybekötött bemutatkozásra, az teljesen elbűvölt.
De nem is ez volt a napban a legmeghatározóbb, hanem az, hogy -más művészek mellett, de erről is majd máskor- megismerkedtem az egyik kissé profán, de nagyon beszédes és nagyon találó installáció alkotójával, Váczy Jépont Tamással. Ebéd után beszélgettünk, mesélt a kertben egyetlen állandó darabként kiállított profán Krisztusáról. Kiderült, hogy a közelben lakik és tud még mutatni más dolgokat is.
Hááát, mit mondjak? Láttunk csodát!
Két dolgot mutatok meg, az egyik egy táskába installált, hordozható ikonosztát:

A művész éppen a John Lennont ábrázoló ikonra mutat, de a jobb alsó sarokban szépen felismerhető Dali, a bal felsőben Örkény arca is.
(Akinek a frufrujából belelóg egy darab a képbe, hát az én vagyok, de belőlem sajna sose lesz ikon)

Aztán, ahogy kibújik belőlem a praktikus némber, mégsem a különböző festett fatáblák vagy faragások gyakorolták rám a legmélyebb hatást, hanem ez a tűzhely:

Tamás nagyon szereti a szép, címeres téglákat, és a lakása melletti, zsebkendőnyi kis kertecskét berendezte velük lakókertnek. Nem csak ezt a főzésre és trécselésre csábító kis tűzhelyet csinálta, de a földet is téglákkal rakta ki. Mindenhol borostyán, nyaraló kaktuszok és régi szerszámok. Ami sajnos nem látszik a képen, az egyik falra fel van akasztva pár gyönyörű, öntöttvas kályhaajtó. Szinte kiabáltak onnan, hogy:
-Építs körénk egy kályhát! Mi még dolgozni akarunk!-
Ahogy Tamás alkotó fantáziáját megtapasztaltam, ez a vágyuk hamarosan teljesülni is fog.
Annyira jó hogy vannak köztünk ilyen emberek, akik észreveszik az ilyen apró dolgokat, és meg tudják tölteni az anyagokat olyan jelentéssel, amit nélkülük soha, senki nem venne észre. Nehéz ezt megmagyarázni, de itt van például ez a villámégette, kidőlt fából faragott kőarcú Krisztus.

Nekem az jutott róla az eszembe, hogy régen, ha egy indián kivágott egy fát, még aznap elkezdte megmunkálni. Mindegy ha csak pár percet dolgozhatott rajta, de hozzáfogott kialakítani a kenu vagy más használati tárgy formáját, hogy megnyugtassa a kivágott fa lelkét: a halála nem volt értelmetlen, hasznos dolog fog készülni belőle.
A másik oldalról, a Húsvét-szigeti kőarcok, akikre ez a szobor hasonlít, és akiket teljesen öncélúan hoztak létre és kivágták miattuk a szigeten élő összes fát. Ezzel tönkre is tették a szigeteket, mára sivatag az egész.
Dunsztom sincs hogy Tamás mit akart kifejezni ezzel a szoborral, de én valami ilyesmit érzek ki belőle.

A képeket Laan. készítette.