:-))
Jóestét!
Kicsit fazoníroztam a blogon, túl kék volt. (Most meg túl fakó, de nem nekem való a html kódolás rgb-vel súlyosbítva.) Nincs már hozzá türelmem, pontosabban, szétültem a valagam, ma kis híján sikerült beleragadnom a székbe. Jógázni se jutok el hetek óta, majd beszakad a hátam. Nyűgös vagyok, na, most mit tagadjam.

Ha valaki nem tudja olvasni, mert az ékezetes betűk helyén hieroglifek jelennek meg, az kérem, eresszen meg egy mailt vagy írjon be a fórumba. Előre is köszönöm! :-))) Az olvashatóságért hajlandó vagyok még egy kicsit bogarászni a kódolást.

Hajnalban, a másodállásbéli a főnököm után 3 db csuromvizes törölközőt találtam: egyet az irodájában, a széken csomóba gyűrve, egyet a kistárgyalóban, szintén csomóban de az asztalon, és egyet a női (!!!!!!!!!) mosdóban, lazán beledobva a mosdókagylóba. Gondolom, egész este bennmaradt, és mivel melege volt, nedves törölközőt tett a tarkójára.
Akárhogy is lett az a sok vizes rongy szétszórva az irodában, egy biztos: ilyen pasival akkor se laknék együtt, ha aranyból lenne a farka. Sőt, akkor se, ha..... na, ezt inkább hagyjuk.
Szóval, az ilyen ember tartson inast, aki összeszedi utána a cuccait. Mélységesen megértem az összes elvált feleségét. És rettenetesen sajnálom az összes nőt, aki az egész életét azzal tölti hogy szedegeti a szétszórt holmikat a párja után. Ha még néhány kamaszfiúval is súlyosbítva van a helyzet, ott már a nő is hibás, de attól még sajnálom.
Ha nem lennék ilyen fáradt, rittyentenék ide egy kis feminista szónoklatot. Még szerencse hogy fáradt vagyok, annyira, hogy még elpakolni sincs erőm. Majd reggel. Megvár, nincs inasom. (Megszöktette a szobalányom)

Kéne egy kis energia. Ha minden igaz, a jövő hónaptól vége a hajnali kelésnek, járhatok ismét este dolgozni. Már ha járhatok, mert nem kevés szervezést igényel.


Kicsit felhúztam magam azon, ahogy a hadügy mossa kezeit a magyar szakaszvezető halála miatt.
Józan parasztésszel el nem tudom képzelni, hogy miért kell egy háborús helyzetben nyitott ajtóval furikáznia egy páncélautónak. Ami ugyebár azért van páncélozva, hogy védje a bent ülőket. Ezek meg nem csak kinyitják az ajtót, de még ki is ültetik azt a szegény fiút. Nem hogy bombával vagy gépfegyverrel, de egy jól irányzott csúzligolyóval is ki lehetett volna onnan lőni. Ráadásul mit is láthatott a harmadik kocsiból olyan helyen, ahol állandóan kavarog a por és a homok?
Szóval, én azért kicsit jobban megvakargatnám a parancsnokok felelősségét.

(Amúgy az ügy -mármint ahogy a felelősséget próbálják elkenni- kísértetiesen emlékeztet a tavaly lelőtt rendőr esetére, akit golyóálló mellény nélkül engedtek akcióba.
Se rendőr, se katona nem voltam, de tengerész igen. Nem is akárhol, kemény tűzvédelmi gyakorlataink voltak. Ott bizony ellenőríznünk kellett, hogy megvan-e a mentőmellényünk. Nem csak a kapitánynak volt feladata hogy a mentőfelszerelés állandóan megfelelő állapotban legyen, de minden alkalommal ellenőríznünk kellett egymást is. Mellényt, rögzítéseket, sisakot, takarót, mindent ami a túléléshez kell. Fegyelmezetten, rutinból. Álmunkból ébredve is.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy veszélyes bevetés előtt ne legyen rutinfeladat a biztonsági felszerelések ellenőrzése. Talán három másodperc, és nem halt volna meg az a rendőr.)

Most meg, azt a fiút nem kellett volna kiültetni a péncélautó nyitott ajtajába, és még mindíg élhetne.

Kis csillaghullást szeretnék látni, mert az a szakaszvezető nem magától ült ki a repesz elé céltáblának.