Ezt itt lent csak azoknak ajánlom, akik humoruknál vannak és nem rontja el a jókedvüket egy HüPi zavaros hisztije:

Már reggel is látszott, hogy ez nem az én napom lesz.
Sőt, már tegnap este is érezhető volt, a kivattázott agyam meg a lassú reakcióim mutatták, hogy valami készül.
Máma az iroda még nem is volt olyan pocsék, attól eltekintve, hogy szellemi képességeim a mélyponton voltak és rettenetesen lecsesztek azért, mert még mindig nincs kész a cég belső telefonkönyve (pont annyira kaptam ki, mintha az én dolgom lenne megcsinálni, pedig semmi közöm hozzá, esküszöm)
Igaziból az volt a baj kezdete, hogy tegnap a bringalakatomba beletörött a kulcs. Ez még nem lenne gond, több mint öt éves lakat volt, megszolgálta az idejét. Mivel azonban így nem tudom otthagyni sehol a drótszamarat, fel kellett ülnöm a buszra és kimenni az ósanba, ott van egy sportszerrészleg, ahol régebben elég jó lakatokat láttam, jó áron (konkrétan ugyanazt az acélgolyós-sodronyos lakatot harmadáért, mint a bringás szaküzletekben.) Persze, amennyire útálok ilyen helyekre járni, összekötöttem a kellemetlent a hasznossal és előre hoztam a havi nagybeszerzést: gyümölcslé, méz, sajt, fűszeráru, joghurt. Egy műszempillás, műkörmös, műhajas HüPi az orrom előtt fogdosott össze vagy 8 db sajtos pogácsát, mire kettőt beletett a zacskójába. Mondanom sem kell, egy darabig nem eszem sajtos pogácsát. Pakolászás közben egy doboz almalét rátettem a kocsin keresztbefektetett kabátomra. Egy rossz ragasztáson, vagy szakadáson, vagy a rosseb tudja min keresztül vagy két deci cefreszagú trutyi ömlött a kabátomra. Kerestem más gyártmányú almalét. Ajándékot is vettem, persze, sikerült kiválasztanom az egyetlen olyan bon-bont, amin nem volt vonalkód. Lóhalálában rohanás vissza, a sor állt és csendben átkozódott. Pont kétszer annyit fizettem, mint eredetileg akartam. (Naja, aki csak 100%-os gyümölcslét vesz, az magára vessen, még akkor is, ha ásványvízzel vagy teával hígítva iszom.) Soha nem kértek még igazolványt a kártyámhoz, most igen. Naná hogy nem volt nálam. Azért megegyeztünk a pénztárosnővel. Igaz, közben a sorbanállók kiátkozták a belemet.
Kis nyugdijastaligára rá lehet gumipókozni az egész cuccot, ha az ember felcígöli a buszlépcsőn, utána már nem olyan borzasztó. Rossz buszra szálltam. Nem nagy vész, Pestre hozott ez is, csak át kellett szállnom a villamosra. Ami az orrom előtt ment el. Negyedóra didergés, belülről hűt az almaléfolt, felülről áztat a szitáló dara, alulról a sós latyak. Felszállni a villamosra. Leszállni a villamosról - jó 20 kilóval. Közben a csuda tudja hány útpadkán és járdaszigeten kellett átemelnem a cuccos taligát. Ez a város tényleg élhetetlen a kerekesszékesek, a babakocsisok, a nyugdíjastaligások számára. A végén a kutyám séta közben elrántott. Soha nem csinált még ilyet, egy pince-szellőzőből fújt ki rá egy macska, akkorát rántott rajtam, hogy elestem és belefürödtem a sós-szutykos szmötyibe. Majd megfojtottam, most meg furdal a lekiismeret, mert füle-farka be van húzva szerencsétlennek. Mondjuk a kabátot ígyi-úgyis ki kellett volna mosni, a ráömlött almalétől olyan szaga lett, mint egy pálinkafőzdének.

Egyébként szoktam így lenni, évente két-háromszor van olyan, hogy én is a mélyponton vagyok és a körülmények is ellenem vannak. Apróságok, normális állapotomban nem okoznának ekkora gondot, de fáradtan, vagy kimerülten, vagy a csuda tudja hogy, szóval ilyenkor védtelenebb vagyok és olyasmiken is ki tudok készülni, amin máskor röhögnék.
Most nem tudok mást csinálni mint lefekszek és csendben megvárom, amig vagy én térek magamhoz, vagy a balszerencsehullám múlik el. Más ellenszere nincs az ilyesminek, ha bármihez fogok, vagy pláne ha idegesen kapkodni kezdek, még jobban belekeveredek az idegbajba.
Amúgy ez még csak a kezdet volt, 2-3 napig még biztos el fog tartani a pech-széria, úgyhogy most lazítok. Mindjárt lejár a mosógép, kiteregetem a kabátom meg a farmert és kúszok be a paplan alá.
Dominque barátném megmondta: "If you are fucked from behind, you' d better not move! You will spare lots of pain."

Hát kérem, ez nagyon okos tanács, ehhez tartom magam.

ui.: egyébként kaptam ma jó hírt is. A főnököm behívott és mondta, hogy az átszervezésnél rám gondolt. Nem is titkárnő lennék, hanem ügyintéző, sokkal-sokkal többért. Ősztől.
Abba tudnám hagyni az esti másodállásom.
Viszont nagyon gyorsan be kell fejeznem a főiskolát és lediplomáznom.
Kivitelezhető.
Fel kell frissítenem az angolom, már évek óta nem beszéltem.
Szintén nem lehetetlen.
Valószínűleg honosíttatnom kell a nyelvvizsgám.
Ugyan kérem, mi az nekem, apróság.
Csak az a rossz, hogy egy jó hír ilyen rossz periódusban ért. Remélem, hogy nem a pechszériám része.
Az már csak a zacc a mai napban, hogy szombatra feliratkoztam külker vizsgára. Ha még akkor is ilyen állapotban leszek, akkor harmadszor fogok megbukni belőle.