Brünnhilde szikláján

Valló világ

2005/02/17

Szépjóestét!
Amikor végeztem a melóval, össze akartam esni a fáradtságtól. Aztán hazafelé jövet elkezdett esni valami dara és úgy gondoltam, hogy jobb ha belehúzok és megelőzöm a havat. Jó kis sport, éjszaka hazafelé bringázni, egész felfrissültem.

Máma Orbán országértékeléséről akartam írni, de aztán délután a Klubrádióban hallottam egy beszélgetést Kupper képviselővel.
Teljesen elborzadtam attól a kispályás mohóságtól, ami a képviselő úr szavaiból sütött.
De most tényleg.
Ne vegye senki morbidnak, de vegyünk egy csinos fiatal nőt, akinek van két udvarlója. Minden korban van ilyen, a negyvenes évek elején is előfordulhatott. A fiúk még a legjobb barátok is lehettek, tizenhat-tizennyolc évesen még bármi lehetséges. Az egyik fiú bevonul, egy darabig még jönnek a levelek, utoljára a Don-kanyarból ír. Ottmarad ő is a többi kétszázezerrel együtt. A másik fiút gettóba zárják, valahogy sikerül neki meglépni egy Auswitzhba induló vonatról és Pesten bujkálva éli meg a felszabadulást. Közben a lányt az oroszok leteperik, meggyalázzák.
Szóval van egy hősi halott, van egy holokauszt túlélő és egy sokszorosan megerőszakolt nő.
Bizonyos lelki sebek begyógyultak bennük, más sebek nyitvamaradtak vagy maradandó heget hagytak, mint ahogy az háborúkat túlélőkel történni szokott.
Ha most ez a nő, meg az életben maradt fiú a háború után valahogy mégegyszer öszetalálkozott és összekötötte az életét, gyermeket nemzettek, próbáltak úgy élni, úgy gyereket nevelni mintha minden normális lenne bennük és körülöttük, szóval akkor ez a házaspár most mit ünnepeljen?
Mondaná-e a nő a férjének, hogy engem megerőszakoltak azért, hogy Te felszabadulhass? Vagy mondaná-e a férfi, hogy nekem mindenkim meghalt Auswitzhban, mi ez ahhoz képest, hogy Téged pár tucat orosz katona használt?
És mit gondolnak mindketten a Donnál maradt harmadikról?

De most tényleg, ez itt egy elképzelt történet, de akár az én nagyszüleim is lehetnének.

Hát a politikusok tényleg ennyire nem érzik a magasabb, az erkölcsi, az emberi szempontokat?
Képesek lennének egy most 70-80 éves pár között viszályt szítani csak azért, hogy az ő pillanatnyi érdekeik ki legyenek szolgálva?
Hát már tényleg ide süllyedtünk?