:-) Szépjóestét!
teljesen szokásos vasárnap: reggel madáretetés, utána reggeli a rómain, kis szöszmötölés otthon, ágyneműcsere, teregetés, aztán meló. Fizikailag teljesen le vagyok amortizálva. Ez mondjuk jó, ilyen állapotban mindig nagyon mélyen és pihentetően alszom. Úgy látszik, néha kellenek olyan napok, amikor semmilyen intellektuális élmény nem ér, se jó, se rossz. nekem nagoyn jót tesz, lelkileg ilyenkor töltődöm kicsit. A blognak mondjuk rosszat tesz, mert ilyen állapotban nem tudok írni.
Ez van.
A tavasz azért már biztos közeleg: a vadkacsák kezdenek párba rendeződni. Még van olyan, hogy két pár együtt úszkál, olyan is, hogy egy tojó körül két gácsér is forgolódik, istenem, legalább láthatjuk, hogy nem csak mi, emberek vagyunk hajlamosak a párhuzamos kapcsolatokra. De a lényeg, hogy már készülődnek a párzásra, ami azt jelenti, hogy itt a tavasz, itt van a kapuban.
nagyon álmos vagyok.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home