:-)) Szépjónapot!
Jó régen csináltam ilyet: a suli könyvtárából netezek. Kihoztam az indexem, már csak néhány üres rubrika van benne. Igaz, hogy azok pont matekból meg programnyelvekből, meg a nyavalyás külgazdból, de majdcsak túl leszek már azokon is.

Máma egy szerződéssel a hónom alatt rohangáltam körbe a belvárost; elképesztő, hogy hány ügyvéd, aláíró, ellenjegyző szignója és pecsétje kell egy ilyen papírra.
Hanem, hogy ebben a városban micsoda irodaházak vannak?? Egyik-másik egy lidércnyomás. Bemegy az ember egy habos-márványos-kovácsoltvasrácsos kapun, vörös mészkővel burkolt előcsarnok, bőrkanapék, kanyarodik hármat a folyosó (eddigre már nem tudom, hogy merről érkeztem), van egy átjáró, pár lépcsőfoknyi szintkülönbség, még két kanyar, megint egy átjáró és az ember ott találja magát egy háztömb isten tudja melyik szárnyában, a harminc éves koszlott linóleum és műanyaglambéria világában. Mindenhol csövek, a kábelsinekből kilógó drótok, csupaszon lógó villanykörték, sehol egy ablak, ha mégis, azon nem lehet kilátni, egyébként is egy világítóudvarra néz, tiszta horror, mint egy labirintus.
Az is, mert a végében van egy szoba, ahova nekem menni kell, a szobában pedig ott ül maga a bikafejű korcs isten, Minotaurusz. Hiába a szekszisen őszbe csavarodó hullámos, dús barna haj, hiába a teniszmeccseken ruganyossá edzett járás, hiába a vakítóan hófehér piké ing, csak kinyitja a száját és aki elég vizuális, már láthatja is a galambszürke guccsi öltöny fölött a bozontos bivalyfejet, a vérben forgó szemekkel és gőzt párálló orrlikakkal.
Uhh.
Végülis, volt némi igaza, ez egy ezer sebből vérző ügy volt, már három hónapja húzódott, a csuda tudja hanyadik kör után bírták végre aláírni azt a nyomorult szerződést. Szóval, volt némi igazsága a pasinak, úgyhogy nem tehettem egyebet mint tiszta erőből vigyorogtam és próbáltam nagyon értelmesen kinézni a fejemből. Néha bólintottam, ellenvetést legfeljebb annyit kockáztattam meg, hogy "igen, valóban, gyakorta előfordul..." meg "szerencsére azért nem mindig így...". Magamban meg átkozódtam és ezredszer is megfogadtam, hgoy beteszek a táskámba egy rúzst, napközben kétszer kiszaladok a mosdóba és megigazítom, mert ilyen vérnősző barmokkal nem lehet fegyvertelenül szembeszállni.
Uhh.
A vége felé egyébként egészen megszelídült, az utolsó két mondata már majdnem bársonyos baritonra sikeredett, még egyet is tudtam volna vele érteni, de addigra már nagyon mehetnékem volt.
Visszafelé már kellemes munkából-lógás hangulatom volt, ezerrel sütött a nap, még egy kicsit lassítottam is a lépésem, hogy minél tovább tartson az út. Egy ilyen meccs után szerintem megérdemeltem ennyi lazítást.
A főnökömnek, amikor kérdezte, hogy "na, milyen volt?", csak annyit válaszoltam, hgoy sokat kellett mosolyognom. Nevetett.
Szerintem tudta a pasi, hogy ott mi vár rám.

Nna, kicsit megpihentem, mehetek haza.