:-)) Szépjóestét!

Már nagyon hiányzott a blogolás.
Három napig teljesen gépmentesen éltem, egyrészt, mert annyi programot próbáltam belezsúfolni amennyit csak intellektuálisan -és persze fizikailag is- meg bírtunk emészteni, másrészt nem akartam itt a hugom feje fölött verni a klaviatúrát.
Szombaton megnéztük a Made in Hungáriát, tegnap a Hölgyválaszt, ezekről majd később írok, ha kicsit összeszedem magam.
Most az esztergomi élményeim szeretném megírni.
Először is, számomra óriási élmény volt olyan vonaton utazni, amelyiken nincs hányással és húggyal kevert füstszag, ahol van WC-papír a WC-ben, ahol ki lehet látni az ablakon, és ahol talpig márkás cuccba öltözött, varrot nyakú tinédzserek böngészik a szelektív hulladékgyűjtő cimkéit, hgoy melyikbe dobják a poharat és melyikbe a papírzsebkendőt. Komolyan mondom, hogy pozitív élmény volt, én ugyanis nagyon gyűlölöm a vonat-szagot, ez az egyik oka, amiért olyan nehezen szánom rá magam bármilyen hosszabb utazásra. Hogy gusztustalan is legyek, az már csak hab a tortán, hogy a WC-ben nem fütyül az ember valaga alá a szél, hanem olyan rozsdamentes, négy pontról öblítő, vákummal működő WC-csészék vannak, mint a hajókon is.
Szóval a szímensz vonatnak csillagos ötös, minél hamarabb lecserélni a büdös, hangosan kattogó vonatainkat ilyen szép, hangtalanul suhanó csodákra.
A másik -már korántsem ilyen pozitív- élményem az volt, hgy a Bazilikában kihelyezett perselyekre jól láthatóan, sőt, feltűnően ki van írva, hogy 100 Ft. Ezt inkább nem is kommentálnám, elvégre ateista vagyok és még a jól fejlett empátiámmal sem tudom magam beleképzelni egy adakodzó katolikus hívő helyzetébe.
Megnéztük Melokkó Miklós Szent István szobrát is. Erről majd később.
Nagyon-nagyon jó érzés volt lenézni a Dunán feszülő, gyönyörű, almazöldre festett Mária-Valéria hídra. Tényleg. igaziból azért is találtam ki ezt a kirándulást, mert én még nem láttam a hidat, a húgom még Esztergomot sem, hát akkor gyerünk, nézzük meg. Én még emlékszem a vízből kiemelkedő rozsdás vastömeg reménytelen nyújtózkodására a túlsó part felé. Nagyon jó érzés, hogy -tán az utolsó második világháborúban lerombolt híd- újjáépülhetett.

Át is sétáltunk rajta, a túlparton akartunk ebédelni, de mivel a kutyáinknak nem volt útlevelük, hát nem engedtek át. Mindegy, majd legközelebb.
A hídról visszanéztünk a Bazilikára, és mit mondott az én esztétikailag és művészetileg teljesen képzetlen húgom, na mit?
Hát azt, hogy: "Te, ez a szobor nem nagyon passzol oda. Miért akar ez feltűnőbb lenni, mint a templom?"
Hát, kérem, ehhez nem kell kommentár. Illetve tán csak annyi, hogy akinek megvan a lehetősége hogy hidat építtethet, annak teljesen felesleges szobrokat is emeltetnie, mert míg az egyiknek használ a grandiózusság, addig a másikon csak ront.

Még csak annyit, hogy az ilyen pár napos, megérkezek - zuhanyozok - eszünk valamit - indulunk színházba - beszélgetünk - alszunk pár órát - megyünk kirándulni - hazamegyünk - zuhanyozunk -eszünk valamit - megyünk moziba - kezdjük előlről típusú programokhoz kitűnően bevált az egybesült pecsenye + előkészített salátafélék kombináció. Amig az egyikünk zuhanyozik, a másik leszel két szelet húst, egy serpenyőben felmelegíti, egy nagy tálban összekever minden salátaféléből egy maréknyival, megloccsantja olajjal vagy fűszeres kefirrel és már lehet is enni. Utána, amig a másikunk zuhanyozik, az egyikünk gyorsan elmosogat. De ugyanigy be lehet csapni a husit két kenyér közé, mellé pár szem paradicsomot vagy zöldpaprikát és már lehet is indulni. Szóval háztartásügyileg nagyon flottul mentek a dolgok, ráadásul a sok saláta miatt még az ilyenkor szokásos pár kilót sem szedtük fel.

Most pedig próbálok valamit javítani az alvásátlagomon. Az elmúlt három napban jó, ha 12 órát aludtam, igaz, ebből három óra fincsi, délutáni gömbölyödés volt egy késő éjszakai mozi előtt.

(Egyébként nem igaz, hogy a hugi esztétikailag képzetlen. Varrónő, és nekik bizony tanítanak az arányok fontosságáról és abban a szakmában a jó ízlés is nélkülözhetetlen.)