Máma véletlenül fedeztem fel az Urániában a Hosszú jegyességet, nagyon megörültem neki, már régóta meg akartam nézni, csupa jót hallottam róla.
Nem tudtak elég dícsérőt írni a filmről, azt kell mondanom, hogy a mostanában látottak közül messze ez tetszett a legjobban. Szép szerelmi történet, nagyon megindító emlékezés a háborúban elpusztult katonákra, emberi humor, gyönyörű fényképezés, remek szinészek, csupa szuperlatívusszal tudok csak a filmről beszélni.
A történet az I. világháború után játszódik és egy fiatal lányról szól, aki nem hiszi el hogy a szerelme meghalt és a nyomába ered. Az ő kalandjai sem mindennapiak, minden darabka információért meg kell küzdenie és a legváltozatozatosabb fondorlatokat bevetnie. De a film nem csak ettől jó. Sokkal inkább attól, hogy a romantikus szerelem történetébe beleszövi öt halálra itélt katona sorsát, megismerhetjük az életüket, a szerelmeiket, a háborúhoz és a gyilkoláshoz való viszonyukat. És megismerhetjük még azt is, hogy más katonák hogyan gondolkodnak a rémségekbe belerokkant társaikról. Még egy krimiszál is van, de az is szervesen simul a cselekménybe, egyetlen felesleges pillanta nincs a filmnek. És attól is feledhetetlen élmény a Hosszú jegyesség, hogy a rengeteg értelmetlen halál, pusztulás és gyilkolás láttán is engedi a nézőt felhőtlenül és lelkiismeretfurdalás nélkül nevetni. Mit nevetni, kacagni, hangosan kiröhögni az ember bumfordiságát. És az is jó még benne, hogy feltölt reményel, az emberbe vetett hittel, életerővel, az egykori csatatereken hullámzó vetés látványával és a tenger illatával.
Érdemes figyelni, hogy mikor bukkan fel a mozik műsorán.