:-) Szépjónapot!
Rá kellett döbbennem, hogy mégis öregszem :-(
Ma reggel szembejött velünk egy csinos mudi fiú. Bodros, loncsos farkinca az égnek, hegyes, pomponos fülecskéit hátracsapta, felszívta magát, nagyon tetszettek neki a szukáink. Jó két percbe tellett mire rádöbbentem, hogy a pórázt lóbáló sportos, vállas, kissé őszülő pasi nekem 12 évvel ezelőtt osztálytársam volt és egy hangyányit még bele is voltam esve. Nem változott pedig semmit, ugyanolyan szívdöglesztő mint régen, csak a haja lett rövidebb . És mégis, ha nincs vele egy kutya, észre sem vettem volna.
Ezentúl kissé jobban kinyitom a szemem, hát nem létezik hogy ilyen vak tyúk lettem és alvajáró módjára megyek el az ilyen klassz dolgok mellett!

Más:
Cicvarek kérésére beírtam kommentbe, hogy szerintem hogyan és miért történhetett meg az, hogy a Legfőbb ügyészség honlapjára olyan vádirat került ki, amelyik tartalmazta a Kulcsár-ügy nem nyilvánosságra tartozó adatait (neveket, számlaszámokat, stb.) is. Akit érdekel, itt elolvashatja. Háromszor is, még rá kell jönnöm, hogy miért olyan nehézkes nekem itthonról használni a komment szolgáltatást. Bocs a triplázásért.
Ezt a párbeszédet is érdemes figyelemmel kísérni, kissé finomítottam a New orleansról szóló jegyzetem.

Mégmás:
ebédre teflonban sült fűszeres csirkecomb és NYERSLECSÓ.
ez egy régi, gyerekkori csemegém még abból a korból, amikor a magyar gasztronómiában a saláta az ecetes-cukros lében úsztatott fejes salátát és uborkasalátát jelentette. Legalábbis mifelénk, tényleg nagyon kevés zöldségfélét ettünk. Emlékszem, tavaszra anyira ki voltam éhezve a vitaminra, hogy az éppen elvirágzott pöszméte gombostűfejnyi, savanyú termését csipegettem és a zsenge fűszálak fehér végeit rágcsáltam. Nem a szegénység miatt, egyszerűen nem volt szokásban zöldségfélét enni. Húslevesbe sárgarépa, gyökér, disznótorkor káposztás hús, nyáron néha kovászos uborka és lecsó. Ennyi, a családunk semmilyen gezemicét nem szeretett, hát nem is ettük. A lecsóból találtuk ki a hugommal, hogy nem főztük meg. Hagymát, húsos zöldpaprikát és paradicsomot nagyon vékonyra felszeleteltünk, pici sóval és pirospaprikával összekevertük és úgy ettük a zsíroskenyérhez. Azzal szórakoztunk, hogy egy-egy szeletke méregerős paprikát is belecsempésztünk a másik nyerslecsójába és nagyokat nevettünk, amikor az levegőért kapkodott. (nagyon zárójelben: színjáték volt az egész, gyorsan megkedveltük a csípős ízeket).
Azóta persze rengeteg féle salátát ettem, kedveltem meg és tanultam meg elkészíteni, de a nyerslecsó még mindig első számú kedvenc. Különösen ilyenkor, amikor olcsó és ízletes a hozzávaló. Télen, vizes paprikából és ízetlen paradicsomból nem érdemes, olyankor rafináltabb dolgokat kell kitalálni és csak annyi paprikát, paradicsomot tenni a salátába, ami a szemünknek megadja az illúziót.
Már a zsíroskenyér sem divat, hízlal is, de egy szelet hirtelen sült hús mellé a nyerslecsó ideális, kalóriaszegény, intenzív ízű köret.
Most pedig megyek és munka előtt még szépülök egy órácskát.