Brünnhilde szikláján

Valló világ

2005/10/13

:-) Szépjóestét!
Úgy látszik, most az a periódus következik amikor a lakásban gyors egymásután minden tönkremegy. Tegnapelőtt a fregoli, reggel pedig a WC-tartály szelepe - ömlik belőle a víz, el kell zárni mert napi 4-5 köbméter is elfolyhat. Ráadásul mire elszabadultam az irodából, már bezárt az útba eső szerelvénybolt. Pedig még pénzt is kértem kölcsön az egyik kolléganőtől, a reggeli rohanásban ugyanis pénz nélkül indultam el. Azért jó kollégáim vannak ám, csak úgy első szóra adnak kölcsön húszezret másnapig :-)) Köszönet érte, kár hogy ma nem tudtam megvenni.
Ha már így felszabadult a délutánom (unikum sincs még itthon, úgyhogy fregolit sem tudtam szerelni) akkor elsétáltam a fogorvoshoz. Két saroknyira tőlem nemrég nyílt egy kis rendelő, gondoltam, annak a bal alsó nyolcasban pár hete meglazult tömésnek a kicserélésére megfelelő lesz. A pici kis várószoba falán a Képzelt beteg rézkarcokba tömörítetve, a tágas, napos, virágokkal díszített rendelőben pedig egy mediterrán szépségű, dundi kis doktornő. Kezet fogtunk, vázoltam a helyzetet, alig negyed óra alatt kész is voltunk - 4.000 Ft-ba került a porcelán tömés. Átnézte a számat, egy kevés fogkövön kívül semmi gondot nem látott - arra kaptam időpontot a jövő hétre.
Ennyi volt az egész, de pár éve hasonló elbánásban részesültem egy magán röntgen-rendelőben és egy belvárosi szájsebészeten is, ott még altatóorvost is kérhettem volna, ha akarok. Nem akartam. Sőt, ott még pénztárgép is volt! Ma csak egy blokktömb árválkodott az íróasztalon, de nem erőltettem a dolgot, örültem hogy hamar szabadulok.
utolsó kör az egészségügy körül:
Simán el tudnám ugyanezt képzelni EKG-val, laborvizsgálattal is - már persze ha nálam maradna annak a multkor megsaccolt évi kb egymillió Ft-nak legalább a fele. Mert elfogadom én, hogy van egy szolidaritási alapja az országnak, persze, természetesen számíthatnak rám. Már csak azért is, mert én is bármikor szorulhatnék rá. De ha a pénzem másik felét meghagynák nekem és én azt szépen összegyűjtögetném, esetleg befizetném egy saját nevemre szóló egészségbiztosítási számlára, bizisten, nagyon jól tudnék belőle gazdálkodni. Remekül el tudnám dönteni, hogy egy fogtömésért húszezret fizetek egy csillogó-villogó, fekete gránittal burkolt belvárosi rendelőben vagy megelégszem egy ablak felé nyújtozkodó scheflera levelére ragasztott műanyag katicabogár látványával és fizetek csak négyet a kezelésért. Ultrahangra is mehetnék olyan budai villában lévő laborba ahol fegyveres őrök védik a nyugalmam vagy egy olyanba, amit egy tönkrement újpesti bútorbolt helyén rendeztek be. Az áron kívül két dolgot kéne csak megfontolnom: hogy hol van korszerűbb felszereltség és hogy óhajtom-e megfizetni a az extra környezetet és személyzetet. Még az is lehet, hogy egyszer az olcsóbb, másszor a drágább megoldást választanám.

Egyébként csak álmodozom, mert Zsolt azt írta, hogy Svédországban is ugyanez a helyzet mint nálunk; ott is hónapokat kell várni egy kivizsgálásra. Hogy Angliában katasztrofális az egészségügy helyzete, azt a hírekből tudom.
Nno, ez van.
Az üzemorvos megnyugtatott, jók a leleteim, a koleszterinem csak pár tizeddel magasabb az ideálisnál, az akár géphiba is lehet. Mondjuk, elég jellegzetes gondolkodásra vall, hogy egy gép csak a javamra tévedhet, mert ugye mi van, ha lefelé téved és nekem a veszélyesen magas sávban van a koleszterinem?? De ezen jobb ha nem töröm a fejem, van elég baja az én üzemorvosomnak nélkülem is :-)) Mindenesetre adott beutalót a pajzsmirígy ambulanciára és a terheléses vizsgálatra - de ez már a jövő hét zenéje lesz, erre a hétre egy leszakadt fregoli, egy vérvétel, egy EKG, egy WC-szelep csere és egy fogtömés pont elég.
És még csak csütörtök van!!!
A doki írt fel valami gyógyszert, kiváltottam. Alprazolamum hatóanyagú, stresszoldó, antidepresszáns, nyugtató, mindenféle jó hatása van. Gondos beteg lévén elolvastam a mellékhatásokat is: álmosság, szédülés, kábulás, homályos látás, depresszió, álmatlanság, idegesség, kézremegés, testsúlyváltozás, gondolkodászavar, feledékenység (a francba, ezek nekem gyógyszer-mellékhatás nélkül is megvannak, hát még rosszabodni fogok?), koordinációs zavarok, bélrendszeri- és vegetatív zavarok . Ritkábban felléphetnek zavartság, érzékcsalódások, izgatottság, ingerlékenység, dühkitörés (na még csak ez hiányzik). Étvágytalanság (ezt mondjuk nem bánnám), érzékcsalódások, kóros mozgások, fáradékonyság (miiii???? még ennél is fáradékonyabb lehetek???), beszédzavarok, sárgaság, izomgyengeség, szexuális késztetésbeli változás (hát ezt nem bánnám, ha bővebben kifejtenék). Leírtak még menstruációs zavarokat, vizelési és vizelettartási problémákat, májfunkciós zavarokat és szemnyomás fokozódást is.
Nna.
Szóval van egy csomó bajom és azt még tetézzem is?? Ráadásul azt sem tudom, hogy mennyire fog megváltozni a szexuális késztetésem??!!!
nanemmm!!!!
Csak azért nem húzom le a klotyón az egészet, mert nem szeretném a dunai halakon viszontlátni mindezen tüneteket.

Más: a fogorvosra várva fél füllel hallgattam a híreket de őszintén bevallom, hogy halálosan unom az egészet rudizolistul, friderikuszostul, gyurcsányostul és legfőképpen orbánostul és deutchtomistul együtt.