Brünnhilde szikláján

Valló világ

2005/11/09

:-) Szépjóestét!
Illetve hát, mire ez publikálva lesz, már szépjóreggelt! :-))
Ez a “publikálás” szó elég nagyképűen hangzik egy bloggertől, de mit csináljak, így hívják azt a gombot, amivel elküldök egy-egy jegyzetet – és ez az a gomb, ami pár napja nem működik. Rákérdeztem a blogspotnál, de eddig még nem kaptam választ. Úgyhogy marad az e-mailezés és az irodai “publikálás” a reggeli kávé kavargatása közben. (ez a “reggeli kávékavargatás” is megérne még egy misét, mióta rendetlenkedik a szivem csak koffeinmentes kávét iszom; reggel egy felet és délben egy másikat. És lőn csoda!!! remekül bírom. Tiszta önbecsapás volt napi 4-5 kávét meginni, egyáltalán nem voltam tőle frissebb. Sőt!

Más:
újságolvasásra és ehhez hasonlókra még mindig nincs időm. Amilyen tempóban pedig a politikai marketingesek egyre nagyobb hangerőre csavarják a válaszási kampány potmétereit, olyan ütemben szokok le a rádiózásról is – pontosabban tekerek át egyre gyakrabban a Bartókra. Most éppen Rossini Tell Vilmosa megy. Szép, grandiózus opera, az íjász éppen most vallja be, hogy ha eltalálja a fiát, ő bizony a zsarnok helytartó szívébe lőtte volna a második nyilvesszőt.....
de hogy is jön ez most a politikához??? ..... hülye vagyok már én is, megzavart ez a pár hét kihagyás és nem vettem észre, hogy a demagógia keze már az én fejembe is betette a lábát.
Szóval, ha ez így folytatódik, jövőre nem fogok kampányolni. Négy éve pedig én is plakátoltam, szórólapoztam, de most valahogy nem érzek elhivatottságot beszállni ebbe a meccsbe. Ma angolon tanultam egy jó mondást: “When the shit hits the fan...” Szó szerinti fordításban “Ha a szart szétszórja a ventillátor...”-t jelent, olyan helyzetekben használható, amikor bármit csinálunk, ránk is jut a mocsokból – úgyhogy inkább jobb menekülni.
De most tényleg!!
Az egyik idióta Gyurcsány”balegyenes”Ferencet rikoltozik, a megszólított pedig mint egy zenebohóc, táncol is hozzá. A másik V betűt formáztat az emberekkel és ráfogja, hogy az “Változás”-t jelent. Harmadik éve hallgatjuk a “Viktor!! Viktor!!!” skandálást és most higyjük el, hogy a “V” mást jelent???
Egyetlen jó pont, hogy Gyurcsány most bedobta azt az ötletét, hogy három egyéni képviselő is alakíthasson frakciót és kapja meg a listás szavazatokat akkor is, ha nem érik el az 5%-ot. Ez mondjuk értelmes gondolat, mint ahogy a parlament létszámának 300 fő alá csökkentése is. Már persze csak akkor, ha az Országgyűlésből kiesett képviselőket nem dugdossák el mindenféle bizottságokba és állami vállalatok tanácsadó- és egyéb testületeibe. Lám, ezért is jobb lenne minél kevesebb állami “kádertemető” vállalat – csak hogy én se hagyjak ki egy olcsó poént.
Most viszont megyek, mert kezdődik a IV. Felvonás és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Rossini, aki egy könnyed, csillámporos zeneszerző, milyen zenei eszközökkel oldja meg egy zsarnok lenyilazását. (azt már reggel teszem hozzá, hogy sehogy. Rossini kedves, szórakoztató zenéket ír, de jobb neki megmaradni a szerelmes fodrászoknál és csalfa szobalányoknál) A Tellt éneklő tenor egyébként egész fantasztikus, őt és a kórust igazán érdemes hallgatni.
Be kéne szerezni egy profi hi-fit csak az a baj, hogy akkor az összes pénzem CD-re költeném.

Azt is csak reggel láttam, hogy elég zavaros lett a tegnapi blog. De ha minden igaz és egy kicsit is szerencsém lesz, már nem sokáig kell esténként dolgozni járni.