:-) Szépjóestét!
:-(
Iszonyú fáradt vagyok. És szomorú is, még mindig. Eredetileg ma már mennem kellett volna dolgozni, de nem bírok bemenni most arra a munkahelyre ahol a mentorom már nem fog velem szembejönni a folyosón. Most ébredtem csak rá, hogy a jelenléte mennyire meghatározta egy napomat. Néha éppen csak bekukkantott egy fél percre az irodába, de akkor is, az a két mondat amit váltottunk elég volt egész napra.
Hétfőig meghosszabbítottam a szabadságom.
Egyébként is, holnap vizsgázni akartam méréstechnikából. Ez már nem fog menni, nem sikerült befejezni a házifeladatom. Nagy baj nincs, arról van csak szó, hogy a tervezőprogram használata jóval bonyolultabb, mint papíron rajzolgatni az áramköröket. Holnap délután azért bemegyek, egy-két dolgot meg kell kérdeznem a tanártól, most nincs türelmem magamtól rájönni a kezelési finomságokra. Papíron egyébként kész van a vizsgára beugró házifeladatom, majdnem mindenre emlékszem is, csak át kell tenni gépre és szimulálni a működését, hazárd-vizsgálatot végezni, ilyesmi. A jövő héten kényelmesen megcsinálom a házit és még az sincs kizárva, hogy kérek egy nehezebb feladatot. Az utolsó vizsgámat mégsem kéne kettessel zárni, az matekból elmegy, de digitális technikából szégyellném.

Ma a buszon zötykölődve azon tűnődtem, hogy mennyivel könyebb lenne, ha hinnék. Valamiben, akármiben, a lélekvándorlásban, a túlvilágban, a paradicsomban vagy a pokolban, szóval hinni tudnám, hogy a földi élet után is van valamiféle lét. Hit híján be kell érnem azzal, hogy aki élt, aki mások javára dolgozott, az nem múlik el nyomtalanul. Délután kicsit túrtam a netet, mit mondjak, a mentoromtól elég terjedelmes publikációs listát találtam. Sőt, még fényképeket is, jobbára kongresszusok elnökségeiben ült - az ő szaktudásával neki már azt is kellett néha. A nyomtatásban megjelent munkásságát többé kevésbé ismertem, de az meglepett, hogy a neten is milyen sok mindent találtam tőle.
Szóval, nem múlt el nyomtatlanul, egész életében jót akart tenni másokkal - és tett is.
A publikációs munkássága persze nem pótolja azt az űrt amit azokban hagyott akik szerették őt.
Azon már nincs erőm filozofálni, hogy utánam vajon mi fog maradni, az most túl messzire vezetne és a mostani hangulatomban tán veszélyes is ezen gondolkodni.