:-) Szépjóestét!
:-(
Vettem ma egy fekete kardigánt.
Igaziból nem tudom megmagyarázni hogy miért; legbelül nem hiszek az ilyesmiben, de régebben, vagy húsz éve rengeteg gyászruhát varrtam és ez nyomot hagyott bennem. Akkoriban még nem volt olyan gazdag választék mint mostanában, tényleg nem volt egyszerű fekete ruhát beszerezni. Nagyon sokan megvették inkább az anyagot és megvarratták. A racionális énem azt vallotta, hogy marketing okokból ne mondjak nemet a sürgős munkára, aki egyszer meg van elégedve, az máskor is hozzám jön majd. Sokszor egész éjjel vakoskodtam a fekete blúzokkal meg szoknyákkal, nem is szerettem csinálni, nagyon rontotta a szemem. De valahol a lelkiismeretem is azt súgta, hogy vállaljam el, úgy láttam, hogy az emberek egy részét megnyugtatta, ha eleget tudtak tenni a társadalmi elvárásoknak és a temetésre volt gyászruhájuk.
Hát, mit mondjak, engem nem nyugtatott meg a tudat.
Sőt.
Teljesen abszurd feketében búcsúztatni egy olyan embert, aki amíg élt, sárga csíkos nyakkendőkkel pukkasztotta a körülötte dolgozó, porszürkébe burkolózó aktakukacokat. Ha meg olyan napja volt, piros inget vett fel, teljesen kétségbe ejtve ezzel az olajzöldben vagy kakibarnában divatozó juppikat. A mostani környezetemben egyetlen férfit sem ismerek aki ebben utánozni merte volna. (Régebben is csak egyet, de az nem az élénk színű nyakkendőkkel játszott, hanem színes pólóingekkel. Ő sem egy akármilyen pasi volt.) Könnyű, fajsúlytalan férfiak nem hordhatnak élénk színeket. Ahhoz öntudat kell, dinamizmus, bátorság, önirónia és persze tekintély.
Ebben nagyon hasonlítunk egymásra, én is bolondulok a színekért, barackszín, málnaszín, almazöld, világoskék, meggypiros, csupa élénk színű blúzaim vannak. A nadrág persze fekete, de felül nem viselem el a sötét színeket. Igaz, nekem jóval könnyebb, nő vagyok.
Szóval lényeg a lényeg, van egy fekete kardigánom amit csak azért vettem, hogy elhigyjem a megváltoztathatatlant.
Mert még mindig nem hiszem el, várom hogy egyszercsak megcsörren a telefon és először megkérdezi, hogy -'ugye nem zuhanyozás közben zavarom?'- aztán amikor megmondom neki, hogy dehogynem, fantasztikus érzékkel mindig olyankor hív, amikor valahova éppen készülök és csurog rajtam a szappanos lé, szóval gyorsan megkérdezi, hogy hova mentettem el ezt vagy azt a fájlt, hova tettem a pen-drive-ját, vagy emlékszem-e arra a levélre, amiben három héttel ezelőtt ceruzával kijavított.... nem mindig emlékeztem. Valami elképesztő memóriája volt, évtizedekre visszamenőleg emberekre, nevekre, sőt, számokra emlékezett, néha csak néztem.
Szörnyű, hogy hiába várok.

Más:
ma már tudtam tanulni. Három példát megcsináltam a kettes szintig, rutinosan kapcsolom össze az adattáblát az adatforrással és az alkalmazással, sőt még a mastersource-masterfield beállítását is megértettem. Szóval holnap nem vagyok esélytelen a kettesre. Jobbat nem várok, de azt valahogy kiszenvedem.


Frissítés:
a ma vásárolt fekete kardigánt sikerült összemosnom egy nadrágzsebben felejtett papírzsebkendővel.
Mondom én, hogy neki se tetszene a talpig fekete.