:-) Szépjóestét!
Rájöttem, hogy mivel hatottam meg Delphi tanár urat - merthogy nem a karikás szemeimmel, az biztos.
Valószínűleg pont azzal a félreértett függvénnyel. Amikor mondta, hogy a feladat nem ezt kérdezi nem ájultam el (egyébként majdnem), hanem egy pillanatra a kezembe temettem az arcom, megvakartam a fejem, majd egy mély sóhajjal kitöröltem a rossz függvényt, átneveztem a tábláimat, a változóimat, átírtam a táblák közötti kapcsolatokat, ott, a szeme előtt. Ebből azt a következtetést vonhatta le, hogy nem valami közkézen forgó kész példát másoltam be egy lemezről, hanem magam írtam a programot. Egyébként tévedett, mert egy konzultáción megoldott példából másoltam be a jeles szinthez szükséges függvényt (igaz, nem lemezről, hanem jegyzetből), csak éppen tényleg értettem a dolog lényegét és valóban rengeteget gyakoroltam. (Ebben a szakmában a másolás nem baj, mert a szoftvermérnökök azt mondják, hogy "Buy the best and write the rest!" Ezt sajnos sokan úgy értelmezik, hogy "Steal the best and write the rest!", ez már baj). A magabiztos tábla- és adatforráskezelés aztán úgy meghatotta, hogy a listakezelést már majdnem ő diktálta.
De mindegy, lényeg a lényeg, hogy sikerült. A Delphi könyvet pedig olyan helyre teszem ahol könnyen megtalálom, hátha szükségem lesz még rá.

Most pedig neki kéne ugranom a méréstechnikának, de egy morzsányi energia nem maradt bennem. Abból már tutira nem lesz kettesnél jobb jegy, mert annak idején úgy kellett kérni a házifeladatot amilyen szintet megcélzott az ember. Utólag lehetne kérni jobb jegyért egy nehezebbet, de könyebbet nem. Ergó, mindenki kettes színtűt kért, nekem meg most aligha lesz energiám mégegyszer nekiugrani egy nehezebbnek.

Akármerről nézem, ez a Delphi azért nagyon komoly siker - még ha nem is teljesen megérdemelt, azért legyek őszinte legalább magamhoz.