:-) Szépjóestét!
Teljesen elzombisodtam.
Egész nap csak tötyörögtem, rakott spárgát készítettem, pergolát ácsoltam a -hat éve pátyolgatott és most először virágzó- lila akácomnak, átültettem tőzegbe a régóta vágyott, és végül akciósan, kiszáradva, egyetlen levél nélkül megvásárolt kék hortenziámat, temetőben is voltam, vittem egy szál rózsát a mentoromnak mert hamarosan születésnapja lenne, szóval egész nap csak jöttem-mentem, örömtelenül, cél nélkül, haszon nélkül, csak hogy gondolkodnom ne kellessen.
Olyasmi érzés, mintha egy víztartályban lennék és a hullámzó vízen keresztül csak töredezetten, elmosódva látnám a világot, hallani meg nem is hallok belőle semmit. És az a legborzasztóbb, hogy sem látni, sem hallani nem is akarok belőle semmit és legeslegfőképpen gondolkodni nem akarok, egyáltalán, semmiről.
Megyek aludni.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home