:-) Szépjónapot!
Még mindig nem tértem magamhoz.
Reggel nyolctól tízig álltam sorba a laborban, először az 1. ablaknál, hogy
leadjam a beutalóm, aztán a 2. ablaknál, hogy kapjak egy kódot, aztán a 3.
ablaknál, hogy kapjak egy másik kódot, aztán az 1. ajtónál, hogy a második
kóddal leadjam a pohárnyi pisimet, aztán a 4. ajtónál, hogy az első kóddal
vegyenek tőlem három kémcsőnyi vért. A nővérke úgy meggyötörte a
vénámat -az én vénámat, aki 26 éves koromra húszszoros véradó lettem!!-
hogy azóta sem bírom hajlítani a jobb karom.
A kórházban lévő ultrahangon nem fogadtak, mondván, menjek át a
szülészetre, ott csinálnak hüvelyi vizsgálatot. A gyomrom azonnal görcsbe
rándult, de ha már hozzáfogtam, átmentem.
Sorszámot kellett venni, negyed tizenegykor én voltam a 17., akkor hívták be
a 4. pácienst. Abban az órában ő volt az utolsó, ettől kezdve a Jakab doktor,
a Dávid doktor, a Makai doktor, megint a Jakab doktor, a Bene doktor és még
a jófene tudja hogy milyen doktorok magánpácienseit szólították be - a
társadalombiztosítás által fizetett rendelési időben. Ülőhely talán féltucat,
előszoba köpésnyi, a bejáratnál, a lépcsőn ácsorogva várakoztak a nagy
hasú kismamák. Negyed tizenkettőre elfogytak a magánbetegek, jöhettek a
sorszámosok. Jótanácsként mondom, hogy aki hüvelyi ultrahangra megy az
előtte menjen el pisilni (megkérdezik, hogy mikor volt utóljára és kiküldik, ha
régen) és vigyen magával betétet, mert jól telenyomják kontakzselével ami
vizsgálat után egy darabig még csordogál kifelé. Igaz, az elázásért cserébe
ez volt életem első olyan nőgyógyászati vizsgálata ami nem fájt.
Elváltozást, sérülést az ultrahang sem talált. Illetve igen, a méhem nem
középen áll, hanem jobbra ki van mozdulva. Hogy mitől, azt nem tudom, hogy
mióta, azt sem. Lehetséges, hogy emiatt kellett azokat a pokoli kínokat
kiállnom, nem tudom, holnap viszem a leleteket, remélem, kiderül. A helyzet
morbiditására egyébként jellemző, hogy mind a két barátnőm, akiknek nagy
döbbenten elújságoltam a diagnózist azt válaszolta, hogy ez hihetetlen, hát én
köztudottan baloldali vagyok.
Végülis, azért vannak az embernek barátnői, hogy időnként megröhögtessék,
nem? :-)
(egyébként tévednek, a tesztjeim szerint én erősen a liberális oldalon, enyhén
jobbra vagyok)
Hazafelé jövet aztán estem egy hatalmasat. De tényleg nagyot, laposan,
pofára, mint amikor egy szál deszka eldől. Lejt a házban a járda, valahogy
elbambultam, gyenge is vagyok, léptem egy mélyet és elvágódtam. De
annyira, hogy hallottam, ahogy az agyvelőm kottyant egyet amint egyik oldalról
a másikra csapódott a koponyámban. Feküdtem egy darabig az esőáztatta
járdán, próbáltam nem elájulni és közben arra gondoltam, hogy az én szegény
jobbra tolódott méhem ettől az eséstől most vagy végleg kiszakadt a helyéből,
vagy pont fordítva, visszazökkent a helyére. Nincs kizárva, hogy ez utóbbi
történt, mert fájni semmim sem fáj, a hasam se, csak nagyon gyenge vagyok.
Az a harmic deka eper amit hazafelé jövet az önmagam vígasztalására
vásároltam péppé zúzodott, mint ahogy a fél kiló primőr paradicsom is amivel
viszont a fogyókúrámat akartam újrakezdeni.
Más kár nem esett.
Legalábbis remélem.
Most muszáj lefeküdnöm, de később még jövök, mert a szülészeten várakozó
kismamák között egész érdekes esetek is voltak, azokról muszáj írnom.