:-) Szépjónapot!
Úgy látszik, tegnap engem is a front készített ki, ma már sokkal jobban vagyok.


Pénteken este színházban voltam, pontosabban főpróbán. Soha nem voltam még főpróbán, nagyon furcsa érzés úgy nézni egy produkciót, hogy nincs közönség, csak pár fotós és újságíró nézi az előadást. A művészeket ez nyilván nem zavarja, hisz próbálni mindig is közönség nélkül szoktak, de engem, gyakorló nézőt nagyon. Nekem hiányzik a hátam mögül a többi néző. Az sem kárpótol, hogy az előadás után olyan szakértő, elemző mondatokat lehet elcsípni, mint -"Azt a keresztfényt nem értettem....."-.
Uhh. Én gyakran az egész darabot nem értem, hát ahhoz képest mi egy szinpadon átlósan átszúró fénynyaláb? Smafu. Nem hinném, hogy itt kezdődik egy darab megértése. Ha nem jön át a mondanivaló, vagy akár csak egy hangulat, akkor vagy az egész produkció, vagy maga a néző nem ér egy hagymát. Bármelyik eset is áll fenn, tök fölösleges keresztfények értelme után kutatni.
Nno, de térjünk vissza a lényegre:
a MU Színházban működik egy MU Terminál nevű műhely. Egyfajta művész-inkubátor, ahol frissen végzett, kezdő táncosok dolgozhatnak egy évig. Szintén fiatal koreográfusokat kérnek fel, hogy készítsenek számukra darabokat. Érdekes, dícsérendő kísérlet és persze hasznos is. Fiatal művészként nagyon jó lehet egy évig biztonságban dolgozni és tanulni.
Én Gergye Krisztián Zyklon-b című, Sosztakovics egyik érzelemgazdag szimfóniájára készített koreográfiáját láttam.
A zene nagyon szenvedélyes, néha fájdalmas, néha dühös, néha szinte segítségért sikolt. A táncosok feketében vannak, nevük nincs, csak testükre tetovált számuk. Nem a csuklójuk vagy a hónaljuk bőrébe írták a számokat mint a koncentrációs táborokban a Zyklon-b nevű rovarírtóval kiírtot zsidóknak. Nem, a párhuzam nem ennyire szájbarágós, a táncosok a combjukon, a hátukon, vagy éppen a hasukon viselik az azonosítójukat. De szenvednek ők is és félik a halált és várják is, hogy megszabadítsa őket a félelmeiktől. Tekeregnek a kíntól, megtörnek a gyásztól és rettegnek a haláltól. A darabnak nincs története -leglábbis én nem "értettem ki" belőle összefüggő történetet-, csak hangulata. Kétségtelen, hogy nem kellemes hangulata - de az igazi színház nem is a felhőtlen kacarászásról szokott szólni.
Az is kétségtelen, hogy a fiatal táncosok nem egyforma tehetséggel vesznek részt a produkcióban - de pont erre valók a műhelyek, hogy elválhasson egymástól az igazi és a féltehetség. Így mindenki megtalálhatja a helyét és felmérheti, hogy miben kell még fejlődnie.