:-) Szépjóestét!

Máma este egy pillanatra megértettem, hogy mi tette az emberszabásút Homo Sapiens-szé; az a képessége, hogy a világot befogadja, önmagán átszűrje, az élményeit hangokká, szavakká, mozdulatokká alakítsa és úgy adja vissza, hogy a nézők/hallgatók többet értsenek belőle, mint amit az előadó eredetileg átélt.

Keveházi Gábor és Markó Iván Beethoven IX. szimfóniájára írt koreográfiája egy összművészeti élmény. Különösen Héja Domonkos vezényletével és különösen a Művészetek Palotája fantasztikus hangversenytermében előadva az.
Igen, az a Kilencedik szimfónia, amiben az Örömóda is van - de nem csak az. Az Örömóda 'csak' az utolsó tétele, a kvintesszencia, amit a megelőző három tételből kell 'lepárolni'. Gyönyörű darab. Küzdelem, fájdalom, érzékiség, boldogság, szentimentalizmus, megdicsőülés, minden emberi érzelem benne van. Igen, szentimentalizmus is, de ezzel együtt is csodaszép volt.

A két koreográfus nagy fába fágta a fejszéjét, amikor ezen a remekművön dolgozni kezdett. Markó és Keveházi két balettlegenda, nem csak táncosként, de koreográfusként is bizonyítottak már.
Engem kissé meglepett, hogy az I. és II. tételt jegyző Keveházi, aki az Operaház csillagaként valamennyi romantikus királyfit és herceget eltáncolta(*) modernebb, merészebb, hogy ne mondjam, vagányabb koreográfiát írt az első két tételre, mint a modern balett apostolának számító Markó Iván. Markó semmit nem bízott a véletlenre, a III. és IV. tételbe belekoreografált mindent, ami garantálja a biztos sikert: gyerekeket, sírig tartó szerelmet, finom erotikát, hatásos tömegjeleneteket, piedesztálra emelt .... miket is? Embert? Igen, az utolsó tételben Markó roppant látványosan és kifejezően piedesztálra emeli az embert.
Nagyon szép este volt.

Muszáj írnom a Művészetek Palotájáról.
Eddig még csak kivülről láttam, nappal a hídról, hátulról egy ormótlan márványkocka, este, a Nemzeti Színház felől pedig egy halványlilában, zöldben, sárgában játszó, csillogó villogó karácsonyfa.
Nos, kérem, hatalmasan meglepődtem, hogy közelről, a főbejárat felől közelítve a Művészetek Palotája egyáltalán nem egy csiricsáré épület. Nagyon arányos, ritmusos a homlokzata, belülről pedig az épület maga a csoda. Nem csak a kiváló akusztikájú hangversenyterem miatt. Atyaég, az a terem úgy szól, olyan krisztálytisztán amilyet én még soha nem hallottam. Nem, a MüPa nem csak a hangversenyterem hangzása miatt kiváló hely. Én ennél sokkal praktikusabb gondolkodású vagyok. Az Operaházon kívül ez az egyetlen olyan kultúrális létesítmény, ahol az előcsarnokokban, folyosókon, galériákon, átriumokban, mindenféle kis zegekben-zugokban van annyi hely, hogy a közönség a szünetben is jól tudja magát érezni. Egyik-másik pesti színház szünetben egy rémálom, az előcsarnokban és/vagy a büfé előtt tolongó emberektől moccanni sem lehet. A MűPában nem csak a koncertterem nagyvonalú, hanem az előcsarnok és a kiszolgáló helyiségek is. Rengeteg kis büfésziget van például, ahol hosszas sorbanállás nélkül lehet venni egy frissítőt - ezzel együtt is javaslom, hogy inkább a földszinti, hajóorra emlékeztető büfében vásároljatok, mert ott a hűtőből veszik ki a gyümölcslét, míg a kis büfészigeteken a langyos dzsúzt jégkockákkal hűtik és egyúttal hígítják fel. A belső térből nekem az elegáns, tiszta vonalú faburkolatok és a széles, enyhe lejtésű lépcsők tetszenek a legjobban. Azokat a lépcsőket arra tervezték, hogy amikor a nagy termekben nincsenek előadások, csak úgy nyitva van a ház -mondjuk délelőttönként- kis minikoncerteket tartsanak akár vándorzenészek, vagy felolvasásokat rendezzenek amit a széles lépcsőfokokon ülve lehet meghallgatni.
Vagy akár bábszínházat rendezni, 80-100 gyerkőc kényelmesen elférne ott. Engem lenyűgözött a Művészetek Palotája, nem csak letisztult és finoman nagyvonalú, de kényelmes is.

Muszáj mesélnem a WC-ről, komolyan, egy élmény bemenni. Először is, mozgásérzékelő világítás van, ahogy belépek, fokozatosan felerősödik a fény. Aztán, amit külön imádok, hogy nem köpésnyi kis fülkék vannak amikbe még ráadásul befelé nyílik az ajtó és az ember lánya csak úgy tud bemenni, hogy amikor megfordul és becsukja maga mögött az ajtót akkor a megperdülő szoknyája szélével egyúttal le is törli az ülőkéről a pisit. Nem, ezek a WC-k szélesek és tágasak, de ez még nem elég, automata ülőke fertőtlenítő van bennük!! Bezonyám, minden öblítés után kinyúlik egy kis kar és a körbe forgó ülőkét egy fertőtlenítő oldattal lemossa. A kézmosó is fantasztikus, a tervezők megértették végre, hogy bár a márványmosdó nagyon elegáns és új korában szép is, de olyan helyekre ahol mindig áll a víz nem alkalmas. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig a vízkő, ami ugye a csapvízből kicsapódó kalcium. A márvány legfőbb alkotóeleme is a kalcium. Na most, ha a vízkövet le akarják tisztítani, ahhoz savas vegyszer kell, ami a vízkővel együtt sajnos a márványt is feloldja. Ezért csúnyolnak meg a márványmosdók. Itt elegáns, jó minőségű és könnyen tisztítható porcelán kézmosók vannak és 'vandálbiztos', rozsdamentes törölköző- és WC-papír tartók. Imádom a slojzit, komolyan, nagyon értékelem benne a gondos munkát. Nem csodálnám ha kiderülne hogy nő tervezte. Ha tennének az előterébe egy (akár pénzbedobós) tampon és betét automatát, akkor maga lenne a tökély. Persze így is az, csak vicceltem a tampon diszpenzerrel.

Szombaton újra a MűPa-ban vagyok, akkor Wagner Parsifaljat adja elő a Rádió Szimfonikus Zenekara. Zeneileg óriási élmény vár rám, és lesz ami lesz, az egy órányi hosszú szünetben meg fogok vacsorázni. Ott akarok enni azon a hatalmas, a Dunára, és mögötte a Gellért hegyre néző teraszon.


_____________________________________________________________
(*) ez azért költői túlzás, Keveházi nem csak romantikus szerepekben táncolt, láttam én őt Zorbának is, ami van olyan jó szerep, mint a Diótörő, sőt, az én ízlésemnek még jobb is.