Mielőtt még elfelejtem; Mrs. Henderson bemutatja
Egyértelműen Judy Dench miatt ültem be a filmre, imádom őt. Ízig vérig szinésznő, bármilyen karaktert el tud játszani és gyönyörű is. Egyszerűen egy csodaszép nő, akit jó nézni.
Szóval a film; valós történeten alapul. A II. világháború kitörése előtt a prüd angliában egy jó kedélyű, megöregedni nem nagyon akaró gazdag özvegyasszony kitalálja, hogy jótékonységi egyletekbe és teadélutánokra járás helyett vesz magának egy színházat. Ráadásul egy revüszinházat, és sikerre is viszi. Ebben segítségére van a Bob Hoskins alakította zsidó származású színházigazgató. A film savát borsát az ő kettősük adja; pikáns, éles, sziporkázó kis párbeszédek. Állandóan harcolnak, leteremteik egymást, összevesznek, kibékülnek, már csak megszokásból is csipkedik a másikat, nehogy véletlenül feltűnjön neki hogy tisztelik. Kicsit tán szerelmesek is egymásba, de nem nagyon.
A színház persze előbb siker, aztán bukás, változtatni kell, így jutnak el a meztelen előadásokig. Revüszinház, énekesekkel, tangóval, szteppel, a háttérben pedig festményszerűen beállított, mozdulatlan meztelen nőkkel. A pucér életképek eleinte csak művésziek(nek akarnak látszani), aztán ahogy közeledik a háború Londonhoz, úgy lesznek előbb hazafiasak, aztán bátrak, végül hősiesek is. Tényleg azok, ki hinné, hogy pucér, pénzért vetkőző nők is lehetnek hősiesek. És ki hinné, hogy az is ellenállásnak számít, ha bombázás közben is megy a műsor.
Ez tetszett a filmben a legjobban, hogy láttatni engedte a hajszálvékony határt a művészet és a pornográfia között. A kuplerosnéság és a honleányság között. Sőt, érzékeltette az elválasztóvonalat, vagy tán éppen az átmenetet a kerítőnő és egy háború nyomorította generáció megértő anyukája között.
Mindezt fanyar angol humorral, remek színészi alakításokkal, békebeli hangulatban.

Ui.: azon azért érdemes elgondolkodni, hogy a férfiaknak ugyan mitől van joguk a pénzükért meztelen nőt látni mielőtt elmennek a háborúba? Azon is érdemes kicsit tűnődni, hogy a meztelenkedés lehet-e művészi, ha a közönségnek közben a nyála csepeg. De mondom, ez a film fő erénye, hogy észrevétlenül, humorral teszi fel ezeket a kérdéseket és a nézőre bízza a választ.
Az pedig nem a szégyenlős britek, sőt, még csak nem is a bátrabb párizsiak hibája, hogy a meztelen revüszinházuk mára peep-show-á lényegült. De fogadjuk el, hogy 1942-ben, Londonban meztelen nőt mutatni forradalmi tett volt. Szexuális forradalmi tett, legalábbis.