:-) Szépjóestét!
A mai bloggolás nem üzenet Zsoltunak, aki a zen-taxiban felvetette a szabóeditség témáját, sokkal inkább annak utángondolása. Azért is nem írtam be hozzá kommentbe mert annak ami itt következni fog szerintem már semmi köze ahhoz, hogy kit lehet szabóeditnek nevezni és kit nem. Még ahhoz sincs köze, hogy ki kér kimenőt az élettől és ki nem (tessenek meghallgatni nála a dalt, akkor világos lesz amit itt hablatyolok). Zsoltu posztja a nősténységről külön felnyomta nálam az agyhúgykövet, de erről nem ő tehet, én azonnal ideges leszek ha egy pinával azonosítanak.
Szóval ami itt jön az nem vita, az nem üzenet, az csak egy sima büfi, amit felhozott belőlem az elmúlt két nap. Illetve hát az elmúlt kilenc év, amióta minden áldott vasárnap dolgozom és amiről magam sem tudom eldönteni, hogy ez most kimenő vagy nem, elébe mentem az életnek vagy nem.
Merthogy ez itt a kérdés kérem, hogy egy nő (de maradjunk annyiban, hogy egy ember, mert baromság a témát csak a nőkre leszűkíteni, én legalábbis nem hinném, hogy csak a nők tudnak meghátrálni egy-egy kihívás elől) felveszi-é a kesztyűt, amit az élet dob eléje, vagy elbujdokol a kihívások elől.
Kezdjük ott, hogy “szabóedit, igazad volt, az életbe belevágni kell...”
Hát kérem, én belevágtam.

Vagy elmenekültem előle, ha úgy jobban tetszik.
A mostohaanyám folyton baszogatott hogy menjek férjhez, az ótvaros kurva megtette, hogy 15 éves koromban éjjel becsempészett hozzám valami rokon pasit, mondván, hogy az majd úgyis elvesz. A pasas kétszer annyi idős volt mint én, nem is tudom, hogy tudtam meggyőzni hogy hagyjon békén. Még az is lehet hogy kicsit szerelmes volt belém, ha csak megdugni akar, biztos nem ment volna ilyen könnyen. De ez mindegy is, érettségi után rögtön elköltöztem otthonról. Augusztusi vagyok, még nem voltam 18. Mehettem volna anyámhoz is, de nem akartam hogy a városban pletykáljanak arról, hogy elüldözött a mostohám. Egyszerűbb volt egy várossal odébb munkát vállalni.
Na most ez micsoda?? Kimenő vagy belevágás?? Menekülés az örök női sors elől? És pláne egy nőstény vagy egy vasharisnya csinál ilyet?? Egy nőstény simán férjhez menne és szülne azonnal két vagy három gyereket? Vagy pont fordítva, attól nőstény, hogy csak az igazival hajlandó párosodni?
Ki dönti el??
Rajtam kívül ki merészeli eldönteni??

De menjünk tovább.
Kilencvenes évek, nyomor, munkanélküliség, pesti albérlet, minden nap egy expressz újság, az álláshirdetések miatt. Eddigre azért már nem estem kétségbe, ha valaki a lábam között matatott, sőt!
Naiv vidéki liba, bejelentkeztem egy álláshirdetésre amiben éjszakai bárba csaposokat kerestek. Odamentem szép, ropogósra vasalt fehér blúzban, térd alá érő sötétkék szoknyában. Nem csodálkoztam se a meztelen táncosnőkön, se azon, hogy a pultnál üldögélő csajok mind viszki-kólát kértek. A koktélnak az a sajátossága hogy az a legdrágább az itallapon és a csaposnak úgy kell tenni mintha beleöntené a viszkit, de közben csak kólát jéggel ad a lányoknak. Háromezer forintot kaptam arra az első éjjelre, háromezer forintot, '92-ben!! Akkor pont ötezer forint volt az albérletem és háromszáz forintért varrtam egy pufidzsekit. Egy nap kettőt, maximum hármat tudtam megvarrni, de akkor már nem tudtam kiegyenesíteni a derekam.
Tudjátok ti, hogy mit jelent 10 pufidzseki egy szoba-konyhás albérletben??
Az kérem 10 pár eleje, 10 háta, 10 pár kézelő, 10 pár ujja, 40 pár zsegszegély, 40 pár zsebtasak, 10 gallér és ha volt, 10 pár vállpánt.
És nem csak szimplán az alkatrészek, hanem megháromszorozva, mert mindenhez kell bélés és vatelin is. 10 pufidzseki egy szoba-konyhának négy napon át minden négyzetcentiméterét megtöltötte, minden széken, minden polcon, de még az ágyon és a szekrény tetején is ilyen-olyan készültségi fokú alkatrészek voltak.
És én egyetlen éjjel megkerestem 10 pufidzseki árát és semmit nem kellett érte tennem mint kávét főzni, úgy tenni, mintha a kólába viszkit öntenék és beszélgetni azokkal a vendégekkel, akiknek nem jutott táncosnő.
Hajnalban a főnök mondta, hogy nagyon meg van velem elégedve, jöjjek holnap is, de szeretné, ha most kicsit megsimogatnám a farkát. Én előbb szabódtam, de aztán fogtam magam és dühömben az említett szerszámot nadrágon keresztül úgy elkaptam derékban, hogy majd' ketté tört. Amikor végre levegőt kapott mondta, hogy ezen azért még van mit finomítani, de majd holnap még gyakoroljuk.
Nem volt holnap, másnap nem mentem be.
Varrtam tovább a pufidzsekiket.
Na most akkor mi van, ez minek számít, elébe mentem az életnek vagy kimenőt kértem tőle?
Egy igazi nőstény örülne egy olyan jól megtermett faroknak – mert még a nadrágon keresztül is érződött, hogy edzett szerszám, a mai ínséges időkben akár még örülnék is eg olyannak.
Nőstény voltam vagy nem??
Van rajtam kívül élő ember, aki erre a kérdésre válaszolni merészel?

De menjünk tovább.

Munkám azért mindig volt, ezután is akadt, még ha utáltam is. Egy orvosi rendelőben, röntgenre várva hallottam két fiút beszélgetni. Egyikük munka nélküli volt és átképzésre járt. “Felsőfokú vállalkozói tanfolyam”, tejóisten, mijafrancaz?? Németet tanul. 100 óra, de angolt is lehet választani.
Még aznap besántikáltam a Munkaügyi Központba, 10 hónapos tanfolyam, vállalkozói ismeretek, Tb, adó, marketing, és ami a legfontosabb, 100 óra angol és számítógépes szövegszerkesztés. Másnap már fel is mondtam, pedig nem volt rossz helyem, üzemvezető voltam egy ruhaipari kisszövetkezetnél.
1 év múlva megvolt a nyelvvizsgám és a repülőjegyem, Velencéből indult az első hajó amire szerződésem volt.
De tényleg, őszintén, most ez mi??
Kimenő vagy elébe menés??
Mégis, mihez kell több bátorság?
Csinálni a napi robotot vagy kimenekülni belőle egy másféle robotba mert mindegy hogy mi, még az se baj ha sokkal rosszabb, csak legalább ne ugyanaz legyen?
Kinek van bátorsága eldönteni, hogy a napi taposómalomból kimenekülni bátorság vagy gyávaság?
Ember, aki még nem tudná, annak most megmondom; MIND A KETTŐBE BELE LEHET DÖGLENI!
Legfeljebb az egyikbe lassabban, a másikba gyorsabban.
És igenis, kikérem magamnak, hogy egy butácska dalszövegíró meg egy csirkehangú énekesnő ítéletet mondjon fölöttem.