Nos, a lelkiismeretességnek is vannak fokozatai.
Cuppancs Kisaszsony drágának valami dolga volt délelőtt, én helyettesítettem. Csendes délelőtt volt, akár ott se lettem volna de ő kétszer telefonált, hogy igen, mindjárt jön. És lőn, fél 12-re be is ért.
Ember, az év utolsó munkanapján fél 12-kor még bejön!
De most tényleg.
Még hülyébb mint én.
Itt ülök a nagy kupi előtt, irattározni kéne, meg leveleket megírni, meg aktákat összerakni, pont akkora rumli van az asztalomon mint amitől idegbajt szoktam kapni amikor takarítónő vagyok, hogy most hogy a francba várják el tőlem, hogy ezt az asztalt én letörölgessem?
Egyetlen mentségem, hogy én nem várom el az itteni takarítótól, hogy törölgesse az asztalom.
Viszont iszonyúan szégyellem ezt a 8-10 kupac aktát, de ha most hozzáfogok, még este hatkor is itt leszek. De ha még tíz percet itt kell ülnöm idegösszeomlást kapok, abból kifejlődik egy pánikbetegség és soha többet a lábam nem tudom betenni ide.
Úgyhogy marad a kupi, marad a lelkiismeretfurdalás és húzok haza.
Azért az elektronikus dolgok archiválását megcsináltam.
Végülis az a legfontosabb, a papír az elázhat, eléghet, megrághatják az egerek, de az adatok a szerveren megmaradnak.
Mint ahogy a kupi is megmarad az asztalomon, csók a családnak, B.Ú.É.K!