Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/03/22

Jajj.
Jajj.jajj.jajjj.
Az van, hogy teljesen leestem a lábamról, a homlokomon vizet lehetne forralni, fürdök az izzadtságban. Nyomom magamba a C-vitamint meg a náthaport, de lehet hogy mindez kevés lesz. Érdekes dolog az ember immunrendszere; most kezdek kicsit magamhoz térni, megnyugodni, azt hinném hogy meg se kottyan egy kis hűlés. És erre tessék, KO vagyok, kész, végem van. Pedig estére színházjegyem van, S.Ö.R. a Nemzetiben. Ez a második jegy, az elsőre elfelejtettem elmenni, hát nem akarnám kihagyni.

Mielőtt elkezdem a paplan-kúrát muszáj kiadnom magamból, mert csudajót mulattam az általam továbbgurított 9 könyv játékon. Majdnem mindenki felvette a labdát, volt, aki tovább is adta és ahogy átolvastam a többiek meghatározó könyvélményeit, leesett az állam.
Kérem szépen, a reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhető felmérésem szerint a mai húszas-harmincas-negyvenes, blogot író nők első meghatározó könyvélményei között szinte kivétel nélkül ott van a Winnetou!!! Fisichellánál, Berillnél, Stuber Andreánál és természetesen nálam is.
nem akarnék messzemenő következtetéseket levonni -nyilván több évre való munkát adhatnánk egy pszichológusokból, szexológusokból, szociológusokból és mindenféle társadalomkutatókból álló csapatnak- de azt kell mondanom, hogy kezdem sajnálni a férfiakat. Azt a lécet amit az egyenes jellemű, bátor, erős, okos, stb, stb rézbőrű és szintén nagyon jellemes, keményöklű társai felraktak azért tényleg nem lehet könnyű megugrani.

4 Comments:

  • At 3:01 du., Anonymous Névtelen said…

    Az én nővérem is teljesen odavolt Gojko Miticsért (őszintén szólva fogalmam sincs, hogy kell leírni a nevét). :-)

    Ha így van, ahogy írod, nem kell aggódnotok, keletnémet dakoták és jugó ifjak még ma is vannak szép számmal, csak már nem keletnémetnek és nem jugónak hívják őket. :-D

    Ellenben mi tényleg elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mit kéne tennünk, hogy meghódítsunk titeket. Talán szoláriumba kéne járnunk? :-D

    Á, szerintem jók vagyunk mi így fehéren, pocakosan, borostásan is. Nem? :-S

     
  • At 3:07 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Kaptárlakó, itt szó sincs Gojko Mitic-ről!!
    Semmi lobogó haj, semmi muszkli, semmi széles pofacsontra feszülő bőr, semmi szikláról leugrás és hasonlók! Csak és kizárólag a könyvről volt szó, arról, hogy az olvasottak hogy hatottak ránk annak idején.
    nagy különbség!!

    (Te mikor növesztettél pocakot?)

     
  • At 4:11 du., Anonymous Névtelen said…

    Látod, látod, rég találkoztunk! Azóta kerekedik a hasam. :-)

     
  • At 6:16 du., Anonymous Névtelen said…

    Azt kell, hogy mondjam, hogy Uff, jól beszélt Testvérem!:)
    És tudod, ezen soha nem gondolkodtam el, te teljesen igazad van, annyira meghatározó volt az őszinteség, a tisztesség, az egymásra figyelés, hogy bizony, igen magas a léc. Megjegyzem, szokták is mondani - anélkül, hogy a Winettou szóba kerülne:)
    És tényleg nincs szó itt jugó kalandfilmekről, csak azokról a könyvekről. És ezért nem kell szoláriumba járni, sőt kifejezetten ellenjavallt:)

     

Megjegyzés küldése

<< Home