Nem tudom az olvasóim közül van-e aki emlékszik a '80-as évek videódiszkóira.
Nos, valahol egyszer már írtam, hogy az én fiatalságomat ez az intézmény tette tönkre. Ahogy megjelentek a klubokban, ifjúsági házakban, kocsmákban a videók, úgy tünt el a tánc. Basszus, emberek, szombat estére ki volt írva hogy diszkó lesz az ifiklubban, az ember lánya szépen felöltözött, fehér garbó, passzentos trapper farmer, tűsarkú cipő, besütötte a haját, misztik rúzzsal kifestette a száját és indult végre összejönni a Jocóval, vagy a Ferivel, vagy azzal a magas bajuszossal, akinek még a nevét sem tudta, de nem is volt fontos, úgyis tudta mindenki hogy kiről és miről van szó. És hát legfőképpen indult az ember lánya dizsizni, táncolni, kicsit kirázni magából a hetet.
Aha.
Ja, persze.
Ehhez képest a diszkóban senki sem táncolt, a Jocó is, a Feri is meg az a magas bajuszos is ült és kitekeredett nyakkal bámult felfelé, a vastraverzen lógó tévére. Ott először videoklipek pörögtek, arra még lehetett volna táncolni, de a srácok nem kértek fel senkit, maradtunk hát mi lányok egymás közt, nagy körben.
Aztán szünet és jött a film. Karcos, ezerszer átmásolt VHS-ek, valami elképesztően monoton magyar hangalámondással; se látni, se érteni nem lehetett semmit, de a Jocó is, a Feri és még az a magas bajuszos is ihletetten bámulta azon a nyomorult tévén az éppen aktuális akcióhősöket; Bruce Lee-t, Rambót vagy Rockyt. Huszadszor is képesek voltak ugyanazt a filmet végignézni ahelyett hogy velem táncoltak volna. Velem, aki egész szombat délután szépítkeztem, vasaltam az egyetlen trapper farmerom, mostam, szárítottam és sütöttem a hajam, uhh, atyaég, hogy gyűlöltem én azokat a nyüves videókat!!! Ha elkezdték, mérgemben vagy háttal ültem a tévének, vagy elindultam haza, egyedül. Az is milyen volt már, a videó előtti korszakban mindig volt valaki aki utánam rohant hogy hazakísérne, mióta videó lett, észre se vették a fiúk ha eltűntem; se a Jocó, se a Feri, se az a magas bajuszos. Uhh.

Mindezt csak azért írtam le hogy világos legyen miért nem láttam még soha egyetlen Rocky filmet sem és mekkora hátránnyal indult nálam a Rocky Balboa.
Mindehhez képest nem is volt rossz.
Az alapsztori egyszerű mint egy kőbalta; idősödő hősünk nem akar belenyugodni a régi szép időkről sztorizgató jószívű öregúr imázsába és gondolja, egyszer még felszívja magát. Csak hogy megmutassa magának (és néhány patronáltjának) hogy öregember nem vén ember, a legnagyobb pofonokat úgyis az élet adja, nyolcnál mindig fel kell állni és hasonlók.
Nos, ez a baromi egyszerű és már ezerszer vászonra vitt alaptörténet meglepő módon működik az utolsó Rocky filmben. Stallone meglehetős öniróniával és poézissel nyugodott bele az öregedésbe és mindent kihoz a figurából amit ki lehet. A baj a mellékszereplőkkel van; valahogy nincsenek kidolgozva a figurák, nincs különösebb funkciójuk. A fiáról még értjük, hogy nehéz neki egy híres apa árnyékában felnőni és a saját útját megtalálni. Addig rendben van, hogy kibékül a papával, de utána mi lesz vele? Kezdődik előlről az útkeresése? Vagy, a kicsi Marie és a fia; ők ketten bizony kínosak, jóformán csak dísznek vannak odatéve. Mint ahogy a kutyus is, ő is csak azért kell hogy még jobban megkedvelhessük Rocky hatalmas nagy szivét; maga köré gyűjt minden elesettett, minden lecsúszó egzisztenciát. Ami rendben is lenne, ha ezek az emberek a film alatt jutnának valahonnan valahova - de nem jutnak sehova, nemt történik velük semmi csak szeretik Rockyt és utaznak a hátán.
Ja, a hátról jut az eszembe; Stallone iszonyatosan felszívta magát a filmhez, drabális hentesizmokat növesztett. Akkora tenyere van mint egy péklapát, végülis el lehet róla hinni hogy 10 meneten keresztül bírja egy nála harminc évvel fiatalabbal szemben.

Szóval Stallone rendben van, nem a Rocky Balboa lesz a hattyúdala. Ha már ilyen szépen elbúcsúzott az akcióhős énjétől, akkor elkezdhet egy új filmes életet. Kicsit le kéne adni abból a 108 kilónyi, növekedési hormonokkal turbózott izomtömegből és a filmbéli félegzisztenciák helyett fiatal tehetségekkel körülvenni magát. Az ő filmes tapasztalataival és reputációjával, nem utolsósorban pedig pénzével és kapcsolatrendszerével remek filmek kerülhetnek még ki az ő és csapata keze alól.
Már persze ha akarja.
De miért ne akarná? Nem úgy néz ki, mint aki mélabúsan sztorizgatva akarja eltölteni a hátralévő évtizedeit.