:-) Szépjóestét!
Szóval a szombaton látott mozi, a Mások élete

Régen láttam ilyen jó, hibátlan dramaturgiájú filmet. A beharangozókban azt írják, hogy "a németek bezzeg szembe tudnak nézni a múltjukkal" és hasonlók és kétségtelenül van is ebben valami, én mégis inkább egy shakespear-i drámát láttam a filmben.
Vagy még inkább egy klasszikus görög drámát.
Egyik oldalról a kisember, egy fogaskerék, egy tulajdonképpeni pondró drámáját. Ez a kisember hisz a szocializmusban, nincs kifogása az ellen, hogy ő egy pirinyó csavar egy óriási gépezetben. Mindent megtesz azért, hogy jól működjön ez a gépezet. Teszi a dolgát, néha még élvezi is és fontosnak érzi magát.
Aztán egyszercsak történik valami amit már nem vesz be a gyomra. Rájön, hogy nem a szocializmust védi hanem egy nála fontosabb alkatrészt kell kiszolgálnia; a miniszternek kéne megszereznie egy nőt úgy, hogy annak jelenlegi szeretőjét rács mögé juttatja. És hiába kisember, hiába él maga is szexuális nyomorban és még csak nem is igazán álmodhat egy igazán jó nőről, ezt már nem képes végigcsinálni. Az apróságnak tűnő kis aljasságot rávetíti az egész rendszerre és felismervén annak abszurditását szembefordul vele. Ettől a pillanattól kezdve egy hihetetlenül izgalmas verseny indul el a vásznon; ki győz? Képes-e a nulla, a porbafingó kis senki megakasztani a hatalmas gépezet, a Stasi működését? Képes-e HGW XX/7 ügynök a foga között átvinni a szerelmet -a mások szerelmét!!- a túlsó partra?
Nem akarom lelőni a poént, de persze nem lesz képes, illetve hát csak félig - az aktuális, az irigyelt szerelmet nem tudja megmenteni, az emberséget azonban igen.
Másik oldalról ott van az ajnározott művész, az író, aki nagyon jól elvan a rendszerben, nemhogy tűrik, de egyenesen támogatják, fontosnak érezheti magát. Éppencsak kicsit zavarja, hogy másokat viszont tiltanak - egészen addig, amig egy ember, egy számára nagon fontos alkotótárs, akit nagyon szeret belehal a tiltásba. Ettől kezdve ő is megváltozik és apránként kezdi felismerni a rendszer ellentmondásait.
Ők ketten, az író és a senki kis ügynök egy időben fordulnak szembe a rendszerrel, sorsuk véletlenszerűen öszefonódik - az ügynök tudja ezt, az író nem.

Elképesztően jó a film, élő, hús-vér karakterekkel és életszagú helyzetekkel. Nekünk, negyvenen túli kelet-európaiaknak még itt van a zsigereinkben hogy kétszer is nézzünk körül, mielőtt kimondunk valamit. Pláne körül kell néznünk mielőtt elmesélünk egy viccet. Ha magunk nem is voltunk tiltólistán, de pontosan tudjuk mi az.
Zseniálisak a szinészek is. Már más filmeknél is észrevettem, hogy a németeknek baromi jó színészgárdájuk van és értenek a forgatókönyvíráshoz és a fényképezéshez is.
Egyetlen kis hibát fedeztem csak fel; a piros tintás ujjlenyomatot a film vége felé. Ez bizonyíték lehetett volna HGW XX/7 ellen, hisz ha a Stasi megszerezte a kézirat eredetijét akkor már nem lett volna nehéz felismerni az azonosságot a kézirat és a véletlenül ejtett paca tintája között. De ez apróság, nyilván túl sok krimit olvastam. Ezzel együtt is a szezon legjobb moziját láttam.

Ráadásul (hogy a fene enné meg!!) a film egyik főszerepét egy bugyigumiolvasztóan szexis, negyvenes pasi, Sebastian Koch játssza. Lám, mit tesz, ha egy férfi nem borotválja a mellkasát és nincs szétgyúrva valamint hús-vér, plasztikázatlan és retusálatlan nőbe szerelmes és hitelesen is játssza az érzelmeket; olyan erotikus kisugárzása van, hogy majd szétég alatta a vászon. Nem nagyon szoktam moziból nedves bugyiban kijönni, de most ez történt. Istenem, hogy szeretnék magamnak egy ilyen okos, érzékeny, figyelmes, általában bátor de néha kiszolgáltatott férfit.... hmm, hmmm, légyszi'... csak még egyszer az életben, bizisten, vigyázni fogok rá!!!

James Bond elbújhat a pasi mögött, komolyan mondom!!