Újabb e-mail, ezúttal egy kép is csatolva a kedves sydney-i étteremről, a Doyles-ról. Késve érkeztünk -már legalábbis az eredeti foglaláshoz képest- ezért aztán kárpótlásul megrendeltük a fél étlapot, legalábbis a sea-food szekciót. És bort, az ausztráloknak nagyon ihatós, könnyű, száraz fehérboraik vannak, egy palackkal meg sem kottyan a vacsra mellé. Pláne amellé a vacsora mellé. Osztriga, apró rákok, tarisznyarák érkezik a nagy tálakon mindenféle mártásokkal és salátákkal körítve. Én a nagy, kerek tarisznyarákot szerettem nagyon aminek az ollóját is fel lehet törni és mindenféle tűkkel kipiszkálni belőle a finom, hófehér rákhúst. Meg az apró koktélrákokat, mindig hámozatlanul kértük mert pont az benne a jó, hogy órákig el lehet pepecselni az asztal mellett. Akkor ismertem fel, pontosabban Ő tanított meg rá, hogy az idő, az apró élvezetekre eltöltött idő igazi luxus, aminek minden másodpercét élvezni lehet.
Az meg már a szerelmespárok sajátossága, hogy ha sikerül egy finom falatot egyben kiszabadítani, azt a kis kétágú villácskán átnyújtja az asztal felett a másiknak.
A pincérnők tüneményesek voltak, abban az étteremben az a szokás, hogy ugrálnak a vendég körül; cserélgetik a tányérját, töltögetik a poharát, hozzák neki a kézmosó tálat, megigazítják a partedlijét, de bennünket hagytak békén. Nyilván ordított rólunk, hogy szerelmesek vagyunk és kevés időt tölthetünk békén, magunkban.
Mire feleszméltünk, kiürült az étterem, csak mi voltunk bent. Azt meg, hogy egy órával tovább tartottak nyitva miattunk csak akkor vettük észre amikor már kifelé mentünk és visszanéztünk az ajtóra. Még szerencse, hogy ösztönösen gavalléros borravalót adtam, nagyon ízlett a vacsora és nagyon tetszett a különleges elbánás.
És az volt a megállapodás, hogy sydney-ben én fizetek. Akármikor érkezünk oda, az az én városom. Cukrászdában, étteremben, taxiban, mindenhol én állom a számlát. A világ többi része az övé, de Sydney az enyém.
Hát ez a Doyles, fent, a sydney-i kikötő végében, erről az étteremről kaptam most egy távolrólkészített, kissé homályos és szemcsés képet.

Elképesztő, olyan határozottan és hidegen elküldtem pedig, nem is értem, miért írogat még mindig.
Alszom rá egyet és lehet, hogy válaszolok. Ennyi ragaszkodás már tényleg megható.