Uhh, jajj, csak az olvasson tovább, akinek erős gyomra van és nem hajlamos arra, hogy visszarókázza amit éppen megevett.
Nem, nem politika következik, rendes, hányingerkeltő ételről, pontosabban annak alapanyagáról lesz szó.
Gyenge gyomrúaknak adok egy fél képernyőnyi szünetet. A bejegyzés után megint, azért, hogy át lehessen ugorni a következő posztra.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Szóval én elég gyakran veszek belsőséget a kutyának. Marha- vagy sertésszív, lép, gége, vese, ezeket váltogatom a klasszikus csirkefarháttal. Mégis változatosabb és egészségesebb is.
Szóval marhavese is elég gyakran kerül a lábosába, szereti nagyon.
Hoszzában kettévágom, a faggyút kiszedem, feldarabolom és sárgarépával, hagymával és gerslivel szoktam neki megfőzni.
Ma is vettem egy szép nagy vesét, vágom ketté, mi ez a furcsa?? Csikorog, kemény, nem viszi a kés.
Hát kérem, a vese telis de teli volt vesekővel.
Én tényleg nem láttam még ilyet, diónyi, szétmorzsolható nagy göbök voltak belenőve, mintha apró szemű sóder állt volna össze kis gombócokká.
Teljesen rosszul lettem.
Nem csak azért mert gusztustalan, hanem azért, mert ez az állat iszonyú beteg lehetett és a húsát csak így kimérik? Hát nincs állatorvosi vizsgálat? Mit eszünk mi?? Merthogy felvágottat, töltelék árut meg ilyen borzalmakat én már egyáltalán nem veszek meg az adalékanyagok miatt, na de ha az állat beteg, hát akkor a tőkehús is beteg, szóval ott vaguynk ahol a part szakad.
A vesét persze kidobtam, de nincs kizárva, hogy most ugyanannak a marhának a hátszine érik a hűtőben mustárba és olajba pácolva; szombatom vendégem lesz, életem első tatárbifsztekével akartam neki kedveskedni. De szerintem kap inkább padlizsánkrémet.
Rosszul vagyok, tényleg. Szerintem fogom magam és kimegyek a sarki késdobálóba, legurítok egy unikumot, hátha lecsillapítja -vagy legalább elkábítja- a háborgó gyomromat.
Uhh.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Innestől megint normális bejegyzések jönnek.