:-) Szépjóestét!
Gyönyörű Bolygó hollandit közvetít a Bartók. Alfred Muff, Ingrid Haubold, a Bécsi Rádió Szinfonikus Zenekara, gyönyörű.
A hangtárból kikereshető, érdemes hat órától hallgatni, előtte Kroó György egy nagyon érdekes előadást tartott az operáról.
Olyan érdekeset, hogy nem bírtam abbahagyni a hallgatását, pedig kimerült a rádiómban az akkumulátor. Még jó egy órányi munkám volt hátra plusz a hazafelé bringázás, így aztán fogtam magam és az emeleti légkondi távirányítójából kivettem az elemeket. Aztán, hogy le ne bukjak ha valaki netán be akarná kapcsolni, zsebrevágtam az egész távirányítót. Majd holnap visszaviszem. Mégiscsak könyebb ráfogni, hogy rátettek valami papírlapot és azért nem találták, mint kimagyarázni, hogy miért nincs benne elem.
Tudom hogy kis piszkosság, de valahol csak el kell kezdeni a lecsúszást, hát nem? Most úgy őszintén, hagytam volna ki az első felvonást?
Egyébként is pont azért választottam a takarítást, mert közben senki nem zavar és akár még rádiózhatok is. Fizikailag nagyon elfáradtam, mégis valahogy jobban érzem magam.

1 Comments:
At 5:57 de., . said…
Ami Neked a Bolygó hollandi, az nekem a www.deske.hu -n egy 1994-es beszélgetés.Hát az...az...na!
(a newsban a tegnapi napnál leled)
Megjegyzés küldése
<< Home