Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/05/13

:-) Szépjóestét!
Gyönyörű volt ma a Tannhauser. Molnár András széténekelte a színházat. Hihetetlen, az az ember 60 felé közeledik de 30 éves hangja van és mindent, az égvilágon mindent tud erről a szerepről. Unott, pikírt, kétségbeesett, fellobban benne a szerelem, gúnyos, megalázott, bosszúszomjas, megtört, mindent, mindent ki tud énekelni. Az elején, a Vénusz barlangban egyszer egy századmásodpercre megcsuklott a hangja de ettől eltekintve kifogástalanul, kristálytiszta hangon, elképesztő drámai erővel énekelt. Szép volt nagyon.
A többiek is jók voltak, Berczelly Hermannja különösen tetszett és Felber Gabriella Erzsébete is a helyén volt.
Talán a Vénuszt éneklő Balatoni Éva helyett szerettem volna inkább Németh Juditot - de sebaj, majd csütörtökön. Akkor ugyanis a bérletemmel nézem meg.
Hiába, no, Tannhauserből nem lehet eleget hallgatni. Nagyon szép ez az opera.

Azért az elején azt a baletett a Vénusz barlangban úgy, de úgy lecserélném egy sztriptíz bár béli jelenetre. Vagy még inkább egy pornób stúdióra. Szép az a klasszikus balett betét de semmitmondó, nincs benne egy gramm erotika se. Mégiscsak Vénusznál lennénk pedig vagy mi a szösz, a testi gyönyörök, a kéj birodalmában, ami a hét főbűn közül is a legkevésbé megbocsátható - már persze Wartburg lakói és a pápa szerint.

(A multkor, a kedvcsinálóban egébként hülyeséget írtam, mert Wolfram dala az esthajnalcsillaghoz nem a II, hanem a III. felvonásban van.)


Más:
hanem, az én életemben hatalmas változás állt be.
Pár napja időnként kimelegszek, leizzadok. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, jön a nyár, meleg van és egyébként is, sokat dolgoztam a hétvégén.
Ma azonban éppen ültem a fenekemen és kavargattam egy kapucsínót, amikor ismét elöntött a forróság. Teljes fizikai nyugalomban voltam egy hűvös szobában, szóval egyetlen pillanat alatt esett le a tantusz; ez bizony hőhullám, népies nevén banyaláz.
Az van, hogy beléptem a klimaxba. Ahhoz képest, hogy mennyire váratlanul ért, meglehetősen gyorsan, talán 10 másodperc alatt belenyugodtam. Ha ennyi volt hát ennyi volt, egyszer úgyis túl kell esni ezen is. Én bizony nem kezdek harcolni az öregedés ellen.
30 éve egy folyamatos küzdelem az életem. Küzdöttem azért, hogy kivakarózzak a nyomorból, küzdöttem azért, hogy elismertessem magam, küzdöttem azért, hogy bebizonyítsam hogy nem kurvulok el, küzdöttem azért, hogy műveltségben és intelligenciában utólérjem azokat, akik nálam jobb körülmények közül indultak. Küzdöttem, bizonyítottam, harcoltam egész életemben és a végén az derült ki, hogy jóformán semmi örömöm nem volt és csak azért kínlódtam, mert az élet célja a küzdelem maga.
Hát ennek nem sok értelme volt, úgyhogy az idővel bizony már nem fogok megharcolni.
Jöjjön, aminek jönnie kell.

Hanem, valami figyelmeztetést azért kaphattam volna.
Ma tartottam egy békéltető tárgyalást a nagy állótükrömmel és azon a kis narancsbőrön kívül ami ugyebár inkább a túlsúly, mint a kor jele semmi nem mutatja, hogy öregednék. Se lottyadás, se fonnyadás, és nemhogy ráncaim, de még szarkalábaim sincsenek.
Szóval nagyon váratlanul ért a dolog de ez van, megpróbálom méltósággal viselni.

8 Comments:

  • At 8:21 de., Anonymous Névtelen said…

    Biztos nem tévedsz? Ha az utolsó bekezdés igaz, akkor alig hiszem. Túl gyorsan levonod a következtetést. Egyébként hetek óta olvaslak, és képtelen vagyok belőni az életkorod.

     
  • At 10:41 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    42 múltam. Vagy 43 leszek, ahogy jobban tetszik.
    Most inkább 43 leszek, úgyis hozzá kell szoknom :-)
    Egyébként nem, nem hinném hogy tévedek.

     
  • At 3:52 du., Anonymous Névtelen said…

    Akupunktúrás kezeléssel teljesen elmúlik.Hihetetlennek hangzik, de tényleg hatásos. (Sajnos, ma már nem olcsó, kb. 4000 egy alkalom.)
    Vagy vegyél egy akupresszúrás könyvet.Pl. Maitri Hillebrecht: Akupresszúra

     
  • At 11:13 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    köszönöm, sajnos az akupunktúrában pár éve megrendült a bizalmam, nagoyn rosszul lettem egy kezelés után. Pedig tényleg nem olcsó, akkor 10.000 ft volt egy kezelés, aminek 3 hétig lett volna hatása - a második nap rosszul lettem, szédültem, hánytam, fel sem tudtam kelni. Kiszedték a tűket, de még hetekig szédültem, pár napig dolgozni sem tudtam, egyáltalán, az utcára kilépni sem. Valószínűleg eltalált valami pontot amit nem kellett volna, nem tudom, nem jártam utána, örültem hogy túléltem és visszakaptam a pénzem.
    Az idegeim elhasználtságát is mutatja, de nálam már pillanatok alatt kialakulnak mindenféle fóbiák, úgyhogy akupunktúrás orvoshoz sem megyek soha többet.

     
  • At 11:17 du., Anonymous Névtelen said…

    El fog múlni, vagy valami más okozza. Túl fiatal vagy még hozzá.

     
  • At 6:21 de., Blogger . said…

    Te jó Isten! Nem tudom hol voltál és kinél, ez is fontos, pláne pár éve még a legjobbaknál is 2- max 3000 volt egy kezelés.
    Többet meg se említem neked!
    Sajnos a fóbia lélek és pszeudó-tünettana nekem is túl ismerős...

     
  • At 11:32 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Egy három kezelésből álló sorozat lett volna egy "egészség szalonban" aminek akkoriban dolgoztam. Az idézőjel azért van mert gyakorlatilag egy testkezelő kozmetika volt, tekercseléssel, narancsbőr szipolyozással és hasonlókkal. Régen volt, akkoriban még hívhatták magukat így. Érdekes, egyedül nekem okozott problémát, de nekem aztán nagyot. Még szerencse, hogy akkoriban ki lehetett venni a tűket, manapság nem is tudom mi lenne, hisz már a bőr alá lövik a felszívódó tűket, ki se lehet szedni.

     
  • At 12:50 du., Blogger . said…

    Rémálom!
    Akupunktúrát kizárólag orvosi diplomával és gyakorlattal lehet csinálni!
    Az összes többi csak kuruzslás,szélhámoskodás.Pl. a felszívódó tűk is.

     

Megjegyzés küldése

<< Home