Kegyes hazugság

Szeretem nézegetni az ablakokba kirakott virágokat. Amúgy is sétálós, nézelődős fajta vagyok, ráadásul virág-, kaktusz- és mindenféle egyéb szobanövény-buzi, hát gyakran megállok egy-egy jól megpakolt földszinti ablak előtt és gyönyörködök az éppen akkor nyíló kaktuszban, amarilliszben vagy ciklámenben. A piacra menet van egy négyablakos lakás, amit különösen szeretek. Apró kis cserepekben mindenféle kaktuszok; tojás alakú, kukac alakú, hegyeskés, szőrös, tüskés, sőt, kopasz is. Közöttük egy teljes ciklámen-kollekció, hat féle színárnyalat a fehértől kezdve a halvány rózsaszínen át a majdnem liláig.
Hát ebben az ablakban tűnt fel tegnap egy tulipán. Kis fonott kosárkában, halványzöld, üvegházban nevelt levelekkel, sárga-piros cirmos, hegyben végződő szirmokkal, még ki sem volt nyilva teljesen.
Kedves, tavaszi színfolt, megakad rajta az ember szeme.
Hanem volt azon a virágon még valami ami megfogta a tekintetem, valami nagyon nem odaillő furcsaság.
Nézem, nem értem.
A cserép rendben, a földből picit kilátszik a hagyma, a szár és a levél kicsit sápadt, de bírja tartani a virágfejet, nem kellett karózni. A szirmok még ki sem nyíltak teljesen, még nem látszanak ki a sárga-fekete bibék. De szép ez a sárgával cirmozott piros szín, el tudnám képzelni egy blúznak is akár.
Na, ekkor vettem észre, hogy mi nem stimmelt azzal a virággal.
Átlátszó celluxszal körbe volt ragasztva a virág, hogy a szirmok ne tudjanak szétnyilni és bimbónak látszódjon a tulipán.
Most nem tudom, hogy sajnáljam szegényt, amiért úgy kell majd neki elhervadni, hogy soha nem nyílhat ki teljesen, vagy irígyeljem, amiért az utolsó pillanatig bimbónak fog látszani.
Jó az nekünk, ha egézzen addig a pillanatig bimbónak látszunk, amig elszáradni és zsugorodni nem kezdünk?
Jó az egy virágnak?
Jó az egy embernek?
Jó az?