Brünnhilde szikláján

Valló világ

2008/03/31

Kormányválság

Most erre mit mondjak?
Jobb lesz ez így.
És nem azért, mert a szocik nagyon alkalmatlanok, a fidesz meg olyan hű de nagyon alkalmas a kormányzásra.
Sőt.
Azért lesz jobb, mert a társadalom idegrendszerét pattanásig feszítette és teljesen elgyengítette a 2002. óta tartó politikai hacacáré, a szétszakítottság, a voksvadászat, a reklámszlogenekké primitivizált politikai üzenetek, a szélsőségek előretörése (amiért elsősorban a jobboldal hallgatásos támogatása a felelős).
Nem bírunk már többet benyalni ebből a seggünkbe kent mustárból, jöjjön aminek jönnie kell. Csíp, tudom.
Sőt, fájni is fog, mert a fidesz nem fog cicózni, megteremti majd az ideológiát az adóemeléshez, az ezer forintos vizitdíjhoz, mindenhez, amiért a szocikat annyit basztatták. Lesz itt olyan államháztartási fegyelem, hogy ihaj, olyan szociálpolitikai megszorítások, hogy attól koldulunk. A társadalmunk alsó 20-30 százaléka szó szerint is attól fog koldulni sajnos, de nem lesz kecmec, nem lesznek kukaborogatások, felgyújtott autók, nem lesz semmi dráma. A fidesz kezéből úgy fogják elfogadni a megszorításokat, hogy még a szájuk szélét is megnyalják utána, mintha milyen finomat kaptak volna.
És ez hoszabb távon nem baj, legalábbis össztársadalmi szinten, a jövőnk szempontjából nem akkora baj, mintha nem történik meg. Gatyába kell rázni a költségvetést, le kell szokatni az embereket arról, hogy segélyre, ingyen kórházra, ingyen jogosítványra várjanak. Meg kell tanulnunk, hogy megfizessük a dolgok árát. Már régen meg kellett volna tanulnunk, szégyen, hogy pont azok a politikusaink hazudják ennek az ellenkezőjét, akik 20 évvel ezelőtt maguk is arra vártak, hogy végre a saját munkájuk értéke után részesüljenek a javakból és ne holmi csicsás egyenlőségeszményt hirdetve, másokkal egyenlően nyomorogjanak.
A fidesz meg fogja csinálni a reformokat, az szdsz már évek óta agonizál, a szocik csak akkor tudnak nyerésbe kerülni, ha előtte nagyon kikapnak, Gyurcsány úgyis kurva jó könyveket akar írni a magyar baloldalról, szóval hagyjuk a fenébe, essünk túl rajta.
Nem akarom az életem hátralévő részét úgy leélni, hogy ha van egy vállalkozásom, akkor soha nem tudhatom, hogy az év második felére hány százalékkal emleik az adómat, ha beteg vagyok, ki kell nyomoznom, hogy a professzornak mennyit kell a zsebébe dugni, ha alkalmazot vagyok, nem lehetek benne biztos, hogy be vagyok jelentve. És legfőképpen nem akarok úgy élni, hogy minden nemzeti ünnepen gyújtogatnak, könnygázszag van, hogy egyre több az önjelölt ököljogalkalmazó.
Igen, tudom, ha a fidesz lesz kormányon, sokan le fognak maradni, még jobban szét fog szakadni a társadalom, még mélyebb lesz a szakadék a szegények és a nem szegények között. Ez egy időzített bomba egyébként, hatástalanítani nem lehet, legfeljebb csak nem felgyorsítani a létrejöttét. A fidesz ezekre a rétegekre szarik, a gettőkban majd lesz kétszer annyi rendőr oszt jónapot.
Ha viszont végre nyugalom lesz, ha végig tudják vinni azokat a reformokat, amire szüksége van az országnak, ha a most lefelé csúsó középrétegek meg tudnak állni a lejtőn és vissza tudnak erősödni, akkor húsz év múlva lesz erőnk és pénzünk megoldani azt a problémát is.
Legalábbis remélem.

Címkék:

4 Comments:

  • At 10:54 du., Anonymous Névtelen said…

    Ne hidd egy pillanatig sem, hogy a szélsőjobb elfogadja Orbánt. Legalább akkora nemzetárulónak tartják a Fideszt, mint a szocikat.

     
  • At 11:01 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nem is gondolom.
    Viszont, ha a fidesz meglesz az ő szavazataik nélkül, akkor nem fogja majd a kétkulacsosságával támogatni őket. És ha íg ylesz, reméljük, a fiatalok sem fognak annyian a radikálisok felé sodródni.
    Mondom; remélem. Garancia persze nincs, de hátha.
    Arról nemb eszélve, hogy a fidesznek az sem fog lelkiismereti problémát okozni, hogy jól odabasszon. Akkor meg ugye már mindjárt nem lesz olyan jó kis hepaj kockaköveket felszaggatni.

     
  • At 10:22 de., Anonymous Névtelen said…

    "Arról nemb eszélve, hogy a fidesznek az sem fog lelkiismereti problémát okozni, hogy jól odabasszon. Akkor meg ugye már mindjárt nem lesz olyan jó kis hepaj kockaköveket felszaggatni."

    Ezt őszintén remélem is.

     
  • At 4:01 du., Anonymous Névtelen said…

    Igen, így lesz. Undorító lesz, de rend lesz. Aztán majd, talán, egyszer...

     

Megjegyzés küldése

<< Home