Kert-észtelenség
:-) Szépjóestét!
Van itten a sarkon egy forgalom elterelő háromszög. Pár éve még egy légoltalni sziréna is volt rajta, amikor azt leszerelték, akkor cementtéglákkal körberakták és kialakítottak egy kis virágágyást. Dísznövénynek túl sok esélye nincs az aszfaltra telepített pár arasznyi magas földrétegben, ha lenne is kilopnák. Jobbára csak a tarack meg a tyúkhúr termett meg benne, de a szemközti házban lakó idős hölgyekkel azért apránként betelepítettük ezzel-azzal. A sásliliom és varjúhájfélék egyrészt elég jól viselték a sivatagi körülményeket, másrészt alig észrevehető kis semmiségek, nem alkalmasak arra, hogy Kocsma Julcsa meghódításához érdemes lenne letarolni őket. Ápolni persze nem nagyon ápoltuk, szeret a fene törött üvegek, teszkós szatyrokba kötött háztartási szemét és kutyaszarcsomók között virágoskertet gyomlálni. Az a pár tő virág azonban gyökeret vert és ha nem is pompáztak, de szép lasan szaporodtak és a narancssárga virágaikkal még némi enyhülést is adtak a szemnek.
A kerület egy évben egyszer takarít a környéken, általában lomtalanítás után. Felseprik az utcákat, a fák törzseiről levakarják az odafészkelt szárnyasbetéteket, a járdaszegélyek mellől felkaparják a bekomposztálódott avart, kigyomlálják a töredezett járdák réseiben nővő füvet és hát kigyomlálják azt a bizonyos forgalom terelőt is.
Az idén is így volt ez, alapos munkát végeztek, az utolsó szálig kitépkedtek mindent, a földet szép simára gerebjézték.
Bazdmeg, a tyúkhúrral meg a tarackkal együtt mind egy szálig kigyomlálták a virágokat is. Értem én, hogy nem lehet mindenki szakképzett kertész, de a kurva életbe, hát tényleg nincs ezek között egy értelmes ember se, aki legalább megmutatná, hogy ezt tépd ki, ezt hagyd meg?
Szétrobbanok, komolyan, mi a faszért nyúlnak hozzá?? Ültetni nem ültetnek bele semmit, egész évben veri a gaz, mi rakunk bele valamit ami túl is éli és el se lopják, erre kipusztítják azt is.
Apicsábamán, de tényleg!

Címkék: hogymikvannak, konzumtársadalom
9 Comments:
At 2:51 du., tamas said…
Megertem az indulatodat!
De ne bosszankodj. Bizonyara nem szandekosan tettek. Valoszinuleg nem ismertek fel, hogy ultetett virag is van a gyomok kozott. A leirasod alapjan jo esely van ra, hogy nem gondodott kertnek nezett ki.
Most, hogy kipucoltak az egeszet, felszedtek az uvegcserepet, kutyagumit, most lenne erdemes bele ultetni par igenytelen, olcso viragot.
De lehet, hogy erdemes megkerdezni, hatha nekik is van valami tervuk vele...
At 4:55 du., Brünnhilde sziklája said…
Kínlódjon vele a fene, az elmúlt 7-8 évben ezt pont harmadszor csinálják meg. Tavaly-tavalyelőtt valami csoda folytán meg tudták különböztetni a virágot a gyomtól, az idén nem.
Tényleg nem érdemes vele kínlódni, egyrészt kilopják belóle, sak olyasmi tud megerősödni ami titokban fejlődik és terjed mint a varjúháj. Másrészt úgyis továbbra is kutyaszarató meg szemétlerakó hely lesz, már eljátszottuk ezt párszor, én biztos nem fogom magam azzal frusztrálni, hogy itt akár egy szalmaszálat keresztbe teszek. Egyzer-kétszer még nekifut az ember, harmadszorra már a kurva anyjukat!
At 7:36 du., Névtelen said…
Gereblye
At 7:55 du., tamas said…
Igy nem konnyu, megertem mindket oldalt.
Ha csak a haztartasi szemet es kutyakaka kornyezetbol nem kirivo novenykek elnek ott, en nem csodalom, ha a kerteszeti dolgozok gyomnak nezik azt is.
Ha feladjatok, akkor biztosan csak a kutyagumi marad, akkor bosszankodni sem erdemes rajta.
Ha meg bosszant, akkor csakazertis, ujra es ujra tegyel oda valami olcso, igenytelen kis novenyket.
Kore villanypasztort, ala taposoaknat, mellette az oszlopra webkamerat...
Nagyjabol, hozzavetoleg a varos melyik reszerol irsz?
At 12:54 de., Brünnhilde sziklája said…
Ha lecsillapszik a dühöm nyilván csinálok valamit, egy üvegben gyökereztetek pár szál békalábat, tejfölös pohárban kicsit előnevelem és kiültetem, mit tudom én azt most.
Egyébként eleve nem lehet olcsón megoldani, egy tő árvácska 150-200 ft, 500 tövet simán elnyelne a terület. Mondjuk, ha nem most csinálják, akkor lehetett volna előnevelni palántákat, de áprilisban már mi a francnak, ahhoz már késő van.
Egyébként meg már ne is haragudj, de tényleg a kurva anyját az olyan kertésznek, amelyik nem tudja megkülönböztetni a sásliliomot a taracktól. Basszus, az ilyen ne fogjon kapát a kezébe, vagy ha mégis, vágja vele tarkón saját magát!
At 11:02 du., VacskaMati said…
Brunnhilde, en nem vagyok am szentul meggyozodve arrol, hogy ott hivatasos kerteszek garazdalkodnak... eleg sok ilyesmire mostanaban mar kozmunkasokat visznek, azok kozt meg ki tudja, akad-e kertesz.
Ettol meg persze az egesz dolog maga bosszanto, de szerintem se adjatok fel. Esetleg proszto utalatos modon keritsetek korbe drottal, vagy tegyetek oda valami feltunoen felkarozott novenyt (akar babot vagy hajnalkat, mar ha birja), mert akkor latszik, hogy bizonyos dolgok direkt vannak ott, nem a szel futta oda:)
Te nem veletlenul Ujpesten laksz?:)
At 9:35 de., Brünnhilde sziklája said…
de, ott.
Másfelé is így dolgoznak?
Egyébként tudom, hgoy közmunkások csinálják, de azért kéne velük lenni egy munkavezetőnek, aki azért megnézhetné a területet és megmutatná, hogy ezt szedjétek ki, azt ne. Így azt a cserjét is kitépték, amit még eredetileg az önkormányzat ültetett bele és ami egyetlenként túlélte. Ekkora pusztításhoz azoknak az embereknek azt kellett mondani, hogy szedjenek ki mindent, különben nem csupaszították volna le ilyen gondosan, hogy egy szál fű nem sok, annyi se maradjon benne. Ennél pedig még a tyúkhúr is jobb volt, mert az legalább zöld, és ha fúj a szél, akkor nem sepri ki a laza földet.
At 5:32 du., Névtelen said…
Aprilisban lehet vetni fillerekbe kerulo pillangoviragot (Cosmea), begereblyezni. Keso oszig virit, elszorja a magjat. Leszedni nem erdemes, nem tartos, ott fogjak hagyni.
Blogica
At 5:55 du., Brünnhilde sziklája said…
túrtam kicsit a fiókot és találtam egy marék portulácska (porcsinrózsa) magot. Az még a szárazságot is bírja, azt még kiszórom. Meg egy pár szem sarkantyúkát. De a legjobb a porcsinrózsa lenne, apró kis vacak, délben viszont virágba borul, gyönyörű tarka színei vannak.
Megjegyzés küldése
<< Home