Diótörhöörrrrr

Az van, hogy holnap jön 18 borsodi kiskölyök a Diótörőre. Előtte diavetités, mese, zenei részletek, kakaó, pogácsa, ilyesmi.
Még pár éve kaptam ajándékba egy igazán gyönyörű felvételt a Covent Gardenből. De hát nem eredeti, nincsen benne jelenetválasztás. Ez úgy egyben nézve nem gond, de nekem ugye csak 1-2 perces részletek kellenek belőle: milyen az egy balettban, amikor Karcsi el akarja venni Marikától a babát és összetörik a játékot, hogyan bújnak elő az egerek, milyen a hópelyhek tánca, hogyan táncolnak a kinai babák, ilyesmi. Muszáj navigálnom a filmben, máshogy nem megy.
Szóval elhatároztam magam, hogy veszek egy eredeti felvételt. Éppen egy szentpétervári volt a boltban ahova beestem, Mariinsky Szinház, igen igéretes. Tökmindegy egyébként, a Diótörőben nem nagyon szoktak nagy újitásokat bevezetni. Egyáltalán nem számit, hogy hány éves a felvétel és honnan van, legfeljebb annyi a különbség, hogy Marika hajában nem rózsaszin, hanem világoskék a masni.
7100 ft volt a lemez, a kultura érték, ezek után merné-e valaki kétségbe vonni?
Itthon beteszem a lemezt, nyelv angol és japán, már ez gyanús. Jelenetválasztás, igen, ez kell nekem, JELENETVÁLASZTÁS.
Klikk, Act 1, Act 2.
Klikk az első felvonásra, elindul.
Visszaklikk.
Klikk a második felvonásra, az is elindul.
Azt hittem, ott menten gutaütést kapok.
A 7100 ft-os DVD egyáltalán nincs szerkesztve, jelenetekre osztva. A kisérő füzetben igen, de a filmben ugyanúgy előre forgatással tudok csak navigálni, mintha egy negyven forintos lemezre kiirt tévéközvetités lenne.

Tessenek szurkolni, nagyon izgulok, hogy ezekben a nagyon szegény gyerekeknek tudok-e majd némi élményt adni. Nem mindegyiküknek fog tetszeni persze, de ha csak kettőnek közülük, már megérte.

A lemezkiadók meg kapják be az Egérkirály farkincáját. Vagy valamelyik ólomkatona kardját, markolatig.

Szállodakultúra

Mindig is sejtettem, hogy nem állunk túl jól ebben a témában, de ennyire pocsékra azért még a nyolcvanas évekből sem emlékszem. Olcsó, három csillagos szállodában vagyok egyébként, nem is várok sokat.
De azt azért nem bánnám, ha a lepedő nagyobb lenne, mint az ágy, és vagy alá lenne tuszkolva a matracnak, vagy gumival lenne ráfeszitve.
A paplanom 5 gombbal záródna. Legalábbis annyi gomblyuk van, de csak két gomb.
A tévéasztal úgy van betéve, hogy nem lehet tőle kinyitni a szekrényajtót.
Az éjjeliszekrény az ágytól 90 centire, az ajtó túloldalán van. Amikor bejöttem, az olvasólámpa nem volt bedugva a konnektorba. Mondjuk nem csodálom, mert a zsinór az ajtó előtt megy. Tehát vagy be van dugva a lámpa és nem lehet kinyitni az ajtót, vagy ki lehet nyitni az ajtót, de nincs bedugva a lámpa.
A fürdőszoba elég nagy, mégis a klasszikus, 75x75-ös műanyag zuhanyfülke van benne, aminek lóg az ajtaja. És amiben nem lehet úgy puncit szappanozni, hogy ne üssem be a könyököm. A rózsa teljesen el van vizkövesedve, mindenfelé spricceli a vizet, csak éppen rám nem.
A reggelinél a kenyérkosár egy nejlonzacskóba van behúzva. Azt hittem rosszul látok, tényleg. Értem én, hogy védik a kiszáradástól, de egyrészt, ez az alatt a másfél óra alatt, ami a reggelihez adva van, nem igazán történik meg, másrészt meg erre találták fel a kenyérruhát, amit gusztusosan rá lehet hajtani a kosárra.
A teához a forró vizet a csapból engedik, jól hallható zubogással. Olyan is az olcsó filteres tea, mint a hányás: habzik. Még szerencse, hogy ize egyáltalán nincs. Hogy is lenne, a langyos viz nem tudja kioldani.
Nem készitenek az asztalra egy kistányért, amire rá lehetne pakolni a vajas papirt, az ázott filtert, mindent ott tologat az ember a tányérján, mert az ilyesmit mégsem illik az abroszra pakolni.
Sőt, még papirszalvétát sem adnak. 3 deka vajjal, 2 szelet parizerrel, 4 szelet előre szeletelt paprikás szalámival nyilván nem nagyon tudja összekenni magát az ember, de mégis, egy szalvétának tán ott lennne a helye az asztalon.
Nem várok egyébként sem márkás porcelánt, sem habzsi-dőzsit, de a fene tudja, még a menzai tényérokkal is másképp néz ki az asztal, ha nem egy nejlonzacskóból kell kibontani a kenyeret.
A kedvencem mégis a poroltóval kitámasztott konyhaajtó, hát az halálos.

tüzijáték Újpesten

Hét ember szenvedett égési sérülést. hvg.hu
Én pár száz méterre lakom attól, ahol ez történt, és ki kellett nyitnom az ablakot, mert attól féltem, hogy kitörik az üveg. Minden egyes rakétánál dörrent egyet, és megremegtek az üvegek, összekoccantak a mosogatóban száradó tányérok.
Bazdmeg, ember, érted? Kocogtak a tányérok, mintha csak földrengés lett volna. Vagy háború.
Esküszöm, nem normálisak. Cirkusz kell a népnek, látványosság, de spóroljunk is, meg esetleg netán kapjunk is vissza valamit belőle, találjuk meg a legolcsóbbat - vagy aki a legtöbbet csorgatja vissza.
Az emberek meg mennek, bámulják, mintha isten tudja micsoda gyönyörűséget látnának.
Lófaszt, azt!
Az augusztusi csillaghullás, meg a holdfogyatkozás vörös fénye, az gyönyörű, de ezek a pukkanós szikrák, ezeknek a szépséghez annyi közük van, mint lócitromnak a limonádéhoz.
Az eszem megáll, most a nagy országos buliban valamiféle visszafogottságot hirdettek meg, erre az önkormányzatok rárántanak, hogy nehogy már szines szikrák nélkül maradjon a jónép. Sirnak, hogy nincs pénz, nincs az embereknek igénye a kultúrára, hüpp, hüpp, közben meg közpénzekből elégitik ki a leggagyibb igényeket. Jól össze is égetik szerencsétleneket, az eszem megáll, hogy lehet ilyet csinálni.

Kinzó kérdés

Kissé megkésve bár, de mégiscsak megkérdezem, hogy ilyen és ehhez hasonló ruhákban hogy lehet beférni az Operaház 80 centi széles WC-ibe? Ahol én még nadrágban-blúzban sem tudok úgy megfordulni, hogy be ne üssem a könyököm, esetleg a bővebb szárú nadrággal vagy a libbenő szoknya aljával le ne töröljem az ülőkét?

origo.hu képgaléria

Életképek

Szombat délelőtt 10 óra, az újpesti piac két épülete közötti átjáró talán 30-40 négyzetmétere.
A hentesüzlet előtt A alakban felállitott tábla, juhbeles virsli 1100 Ft.
Előtte idős férifak cigarettáznak, kezükben nagy csomó újság. Ők a váltás, a többiek a szocialista párt mobilpultja mögül kinálják ugyanazokat az újságokat. Először nem értem, miért a hajléktalanok jutottak róluk először az eszembe. Tiszták, ha nem is divatosan, de megfelelően öltözöttek... aztán rájöttem. A szemükben ugyanaz a reménytelenség, ugyanaz a kivert kutya tekintet, mint a hajléktalanokéban.
Előttük nagyhangú cigányasszony sétél fel és alá, sebtapaszt és ceruzaelemet árul. Az átellenes sarokban éppen sárgarépát hámoz és szeletel az aktuális csodahámozót forgalmazó hámozóművész.
Az átjáróban ószeres pult, nippek, porcelánból készült, matyómintás kulacsok, a ’80-as években Törökországból csempészett ezüstékszerek, egy gyönyörű szószos porcelán, inflációs millpengősök. Vele szemközt fiatal fiú árul szemeteszsákokat, uszsonnászacskókat, reklámszatyrokat.
A másik sarokban újságos stand. Lejárt, tavalyi barkácsújság, női lapok, keresztrejtvények, „készségfejlesztő kiadványok gyermekeknek, 60 Ft”. Ez a felirat már legalább két éves, még egyszer sem néztem meg, milyenek azok a készségfejlesztő kiadványok. Szerintem jobb, ha nem tudom.
A juhbeles virslit hirdető táblával szemközt, egy másik mobilpult körül izmos, kigyúrt fiatalok osztogatnak a szocikéhoz hasonló, ám annál mutatósabb, fényes papirra nyomott újságokat. Rajtuk hófehér széldszeki van, igényes, jobbik emblémás himzéssel. Egyikük éppen előttem szállt ki egy audi8-asból, ami két kerékkel parkolt a járdán. Az istennek sem birok szabadulni a gondolattól, hogy az egész magyar szélsőjobbot a Nagy Nemzetközi Zászlókészitő, Műhimző és Szitanyomó Maffia gründolta, működteti és tartja kézben.
A két csoport békében megvan egymás mellett, osztogatják az újságjaikat, örülnek, ha valaki elvesz egyet, húzzák a szájukat, riadtan félrehúzódnak, vagy megvetően biggyesztenek, ha nem.

A piac egyébként szépen körbe van lapátolva, a nemrégiben lerakott műkő burkolat murvával fel van szórva, hogy ne csússzon. Csak arra nem maradt erő, vagy ember, vagy egyszerűen csak ész, hogy a gyalogos átkelőhelyeket is megtisztitsák a hótól. Az már nyilván az önkormányzaté lenne, aki meg szarik arra, hogy az emberek hogy kelnek át az utca egyik oldaláról a másikra. A letisztitott járdáról igy aztán belelépünk egy nagy kupac hóba, onnan rélépünk a letisztitott úttestre, majd a túloldalon ismét egy szottyos, szürke hókupac következik, majd egy sózott járda.
Jobb lett volna tán, ha annak idején úgy határoznak az okosok, hogy tavasszal legyenek az önkormányzati, és ősszel az országgyűlési választások. Akkor legalább négy évente hómentesitenék a gyalogátelőhelyeket és a buszmegállókat. Újpesten ugyanis egyetlen távolsági buszmegálló sincs letisztitva, mindenhol a letaposott, fagyos, kásás szmötyiben kell ácsorogni.
Kampány van.
A piac ’Ócsósorán’ egyébként 160 Ft volt egy csomó szárzeller, úgyhogy nálam ma zelleres lencsesaláta lesz.
Fél kiló lencsét kiválogaotk, megmosok, pár órára beáztatok. Annyi vizben, ami kétszeresen ellepi, felteszem főni. Kevés sóval, sok babérlevéllel izesitem, és amikor puha, akkor szűrőlapáttal a lencse felét kiszedem egy tálba, és azon forrón felöntöm annyi paradicsomlével, ami ellepi. Belekeverek két vékonyra metélt zellerszárat, esetleg egy fél fej lilahagymát, de ez utóbbi elhagyható, ha valaki nem birja. Lehet még borsot darálni rá, izlés szerint utánasózni. Mire kihül, össze is érik, lehet enni magában, vagy valami hús mellé, köretnek. Az egyik kedvenc téli salátám.

Kultúrsokk

Egy darabig biztos nem felejtem el a konyhás arcát, amikor az arab vendégeink hosszas kérdezősködés és tanakodás után káposztás tésztát kértek rántott sajt feltéttel.
A káposztás tészta izlett nekik, a rántott sajt kevésbé - mondtam nekik, ez nyilván a sajt hibája, mindenből a legolcsóbbat kapjuk.
Elmeséltem nekik, hogy a káposztás tésza-evők két csoportra oszlanak, az egyik, aki csak sósan, a másik, aki csak édesen eszi. Illetve van egy harmadik, igen vékony réteg, aki igy is, úgy is - én is ide tartozom egyébként. Azt is elmeséltem, hogy a sós-édes pártiak megölni is képesek lennének egymást - hasonlóan a tiszai-dunai halászlé pártiakhoz.
Azt azért nem meséltem el nekik, hogy a rántott sajtot kizárólag rizzsel és tartárral eszik errefelé. Kár lenne őket azzal sokkolni, hogy milyen fantáziatlanok vagyunk mi magyarok.
Aztán arról beszélgettünk még, hogy a Vasúttörténeti parkban kétszáz éves gőzmozdonyokat is lehet látni, teljesen rágerjedtek, hogy ők oda el akarnak menni, hol van, mutassam meg térképen. A netről tudtam csak meg, hogy télen be van zárva, de elküldtem nekik a Közlekedési Múzeum linkjét, ott is láthatnak régi autókat, meg mozdonyokat.
Az eszem megállt egyébként, az egyik pasi október 23-án is itt volt, ki is ment a Hősök terére, régi autókat csodálni. Még arra is emlékezett, hogy pár éve valaki egy ilyen alkalommal beinditott egy tankot, kérdezte, az hogy történhetett.
Hát igen, van vele meló, mire megmagyarázom magunkat egy idegennek. Régen éreztem ennyire szegényesnek az angol szókincsem egyébként. Még akkor is, ha ezt még magyarul is kemény dolog elmesélni és megérteni.

Ők meg azt mesélték el, hogy náluk nincs karácsony. Illetve, megünneplik a próféta születését, ami az eltérő naptár miatt mindig a nyugati naptár szerinti év más napjára esik. Azon a napon meg kell nézniük az éves bevételüket, és ha több volt mint az előző évben, a többlet 2,5%-át oda kell adniuk valaki náluk szegényebbnek. Lehet az testvér, szomszéd, koldus, bárki, akinek nagyobb szükségük van arra a 2,5%-ra, mint nekik. Kérdeztem volna, hogy van-e ilyesmire mondjuk alapitvány, de erre már nem volt idő. Majd holnap, mert érdekelne, hogy ott mennyit lopnak el a jótékonykodásra szánt pénzekből. Azt mondták egyébként, hogy az emberek háromnegyed része tartja is ezt a vallási előirást.
Nno, hát ennyi volt mára, amit meg kell emésztenem.

Válságkarácsony

5-6 évvel ezelőtti szinten a vásárlási kedv, irja a hvg.hu.
Mondjuk, én már évekkel ezelőtt kivontam magam a nagy ajándékozási őrületből, és tulajdonképpen nem is akkora baj, ha nem árasztja el a háztartásokat több ezer mécsestartó, diszgyertya, elektromos talp- és narancsbőrmasszirozó, LCD tévé és műselyemsál, meg vicces zokni és hamisitott parfüm.
Na jó, bevallom, vettem pár fémdobozkát, egy óráiási libamájat, két kiló libahájat - ez lesz az idén az ajándékom, libamáj zsirjában, esetleg még összeütök mellé pár üveg sütőtöklekvárt.
Slussz.
Több az annál, hogy szakad a hó, és az Operaházban elég gyenge szereposztással megy a Bohémélet. Annyira gyengével, hogy nem is biztos, hogy megéri nekem most megküzdeni a jéghideg széllel és a járdákra fagyott sós latyakkal.

Inkább megpróbálom Lujzanagysámot megtanitani, hogy pisilhet a zuhanytálcába. Szegénykém a Cushim-kór miatt 3-4 liter vizet megiszik egy nap, egy kinszenvedés neki egész nap bezárva lenni.

Hétköznapi félelem

Az egyik sarkon, az általános iskola tornatermének a falán ki van téve egy óriásplakát. Nincs rajta semmi különös, 12 egy tucat fehérnemű reklám: szép, karcsú nő fekete csipkével szegett fehér bugyiban és melltartóban, félkönyéken, széles terpeszben hever. Grafikailag egy gagyi, művészileg leginkább a régi egyiptomi festményekre hajaz, már legalábbis annyiban, hogy a modell úgy pózol, hogy minden lényeges testrészéből a legnagyobb felület látszódjon. Egyik melle oldalról, a másik elölről, a dekoltázs felülről, a punci alulról. Egy anatómiai lehetetlenség, dunsztom sincs, hogy csinálják, hogy egy nőnek a lába köze alulról, a melle köze viszont felülről legyen fényképezve.
Na mindegy.
Már a plakát kikerülésének másnapján megjelentek rajta a firkák, a puncira például fekete filctollal ráirták, hogy "PIINNA". A fehér melltartón kis fekete folt mutatja, hogy ha nem mellemelő lenne szilikonnal bélelve, ott látszana a mellbimbó.
Biztos kölykök firkálják össze, végülis igazuk van, ők legalább őszinték, és az anatómiai ismereteik is szemmel láthatólag jobbak, mint a kép készitőié és megrendelőié.
Ma reggel aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, nem kölykök firkálják össze a plakátot.
Vittem ki a kutyát, csak a szemem sarkából láttam, hogy egy pasi áll a plakát alatt és cigizik. Középkorú, se nem jól, se nem rosszul öltözött pasi. Egy teljesen érdektelen senki, észre sem vettem volna, ha kicsit gyérebb a forgalom és át tudtunk volna menni a túloldalra. A forgalom azonban nagy volt, várnom kellett, fogni a kutyát, jobbra-balra figyelni, hogy mikor mehetünk át.
Igy esett meg, hogy éppen láttam, amikor a pasi elnyomta a cigarettáját a plakátnő mellbimbóján. Lazán, természetes mozdulattal, éppen szemmagasságban volt neki a fekvő nő bal oldali, felülről fényképezett melle. Nagyot slukkolt, mielőtt kivette a szájából a csikket, kétszer megforgatta a csirizes papiron, és közben oldalra, messzire kifújta a füstöt.
Nem is tudom, miért szerettem volna, ha ez az utolsó lehelete. Minden vágyam az volt, hogy holtan essen össze az az ember ott. Persze nem esett össze, sétált tovább.
Végre nekem ritkultak az autók, át tudtunk menni az úton. Két sarokkal később vettem észre, hogy a kesztyűtlen kezemmel görcsösen markolom a mellemen a kabátot, és rettenetesen fázom.

Hétköznapi himsovinizmus

Aquincum felé volt dolgom, beugrottam egy gyors háztartási eszköz mustrára a madaras teszkóba (bonbonos papirkosárkát keresek egyébként).
Ilyen helyeken nem nagyon szoktam se a könyv-, se az újságkinálatot böngészni, de a titokzatos vevőútvonaltervező úgy adja, hogy el kellett mennem az újságosstand előtt.
Semmi különös, átlátszó plexikosarakban a mindenféle újságok, FÉRFILAPOK, NAPILAPOK, NŐILAPOK, .... mivan?
Na, nézzük csak meg közelebbről!
Jelenetem, a XXI. századi Magyarországon, a főváros egyik elit kerületének nagy bevásárlóközpontjában úgy gondolják, hogy olyan hetilapok, mint az És, a HVG, a Heti Válasz, a '168 óra, a Figyelő, stb, FÉRFILAPOK.
Igy, csupa nagybetűvel. Itt voltak persze még az Auto Motor, pár sportlap, horgászújság is. A NŐILAPOK között Nők Lapja, Szivhang regényújság, Story, Kiskegyd, hasonlók.
Basszus, a jelek szerint ebben az országban egyetlen közgazdász nő sincs, aki mondjuk HVG-t olvasna?
Vagy ha mégis, milyen érzéssel veszi le a FÉRFILAPOK polcról?
Vagy leveszi egyáltalán?
Mert én momentán nem hogy az újságot nem vettem le, de egyáltalán, semmit sem, vásárlás nélkül jöttem ki az áruházból.
Azért még lehet visszamegyek és kikérem a panaszkönyvet és beirom ezt a posztot, mert lehet, nem is tudják, hogy mekkora seggfejek.

Mit érdemel az a bűnös, aki

1. Nemorino románcát átirja zongorára, ricsárdkléjderman stilusában, műkörömmel diszitett apró női kézre, magasan felsliccelt szoknyára és köldökig érő dekoltázsra?
2. Aki kitalálta azt a reklámot, ami szerint a hatos lottó nem csak jó esély a nyerésre, de fiatal nőkhöz illő, vagány játék is?
3. A fenti két súlyos, visszaeső izlésbűnözést két percen belül, gyors egymásutánban leadja a rádióban?

José Carreras énekel


Tegnap megnéztük az új Tarantino filmet, majd jövök.

Pannonmobilnet, a kurvaanyád!

Pár hónapja vettem mobilnetet.
Annyira leszoktam a netről, hogy bőven elég a minimálcsomag, minek fizessek négyszer annyit a kábelért, ha úgysem használom ki.
Helyes kis kütyü, egy USB-vel felszerelt, gombok és kijelző nélküli mobiltelefon, az én igényeim teljesen kielégiti.
Illetve hát kielégitette, mert az egyik lezárásnál az USB pofa maradt a gépgben, a többi meg a kezemben.
Hát van ez igy, ugye, ami elromolhat, arra van garancia.
El is vittem a munkahelyemhez közeli nagybevásárló központ Pannon boltjába a beszerzési áron párszáz forint értékű műanyag kütyüt. Kedves fiatalember, persze, adnak cserekészüléket, ezt elküldik szervizbe szakvéleményre.
Mire???
Szakvéleményt kell róla készitettni, csak úgy tudják kicserélni.
Háát, ha az ország második legnagyobb mobilszolgáltatója lennék, egy pár száz forintos tajvani kütyü miatt én biztos nem költenék benzinre meg mindenféle jegyzőkönyvek készitésére, de persze legyen, vigyék.
Majdnem két hét múlva kapom is az SMS-t, hogy menjek azonnal, három napon belül (szombat vasárnap is beleszámit), különben rámszámlázzák a cseremodemet.
Sikerült egy nap késéssel megtudnom, hogy a szerviz nem fogadta el a garanciaigényemet, mert szerintük a készüléket olyan erős mechanikai hatás érte, aminek a következtében a kijelző elrepedt, betört. Mögötte a fénykép a modemről a drótón fityegő USB pofával. A boltban még csak dühöngtem egyet, vissza akartam mondani az előfizetést.
Lehet, persze, 75.000 ft kötbér.
Mi az anyátok picsája?? 75 ezer egy 1 évre kötött, havi kétezer forintos előfizetésre?
Na jó, keresünk más utat.
Az már csak otthon, a szemüveges átolvasás után esett le, hogy hát az én modemem bizony nincs kijelző, ami betörhetett volna.
Akkor hogy is van ez?
Négyszer fogalmaztam át a levelet, mire sikerült belőle minden indulatszót kigyomlálni, sőt, még azt is megálltam, hogy az idézett szakvéleményt ne ún. “szakvélemény”-nek nevezzem.
14:03 perckor kaptam meg az automata visszajelzést, hogy a levelemet felbontották.
14:09 perckor ott volt a válasz, hogy elnézésemet kérik, a készüléket vigyem vissza, garanciában, soron kivül kicserélik.

De most tényleg, kellett ez?
Egy pár száz forintos vacak miatt felbosszantani egy előfizetőt? Rontani az üzleti hirnevet? Elkölteni több száz forintot papirra és festékre, több ezret benzinre, hogy a kis szart Fótról elvigyék Budaörsre? Ráadásul kétszer?

Mert mondanom sem kell, nem vagyok hülye, hogy a város másik végébe bumlizzak ilyesmi miatt.
Este elvittem a modemet és a papirokat egy pesti nagybevásárló központba, és kértem a hölgyet, hogy akkor küldje vissza.
Hát, ő nem is tudja, ez csak fogalmazásbeli hiba lehet, ilyet még soha nem cseréltek ki.
Mondom, hát itt van a mail, elismerték a tévedést, mit kell még ezen ragozni?
Ő meg csak ragaszkodik hozzá, hogy a szakvélemény rosszul van fogalmazva, az USB pofa az tulajdonképpen kijelző, hisz azon keresztül megy ki az adat. És közben mosolyog, felhúzott innyel, szakadatlanul, ahogy azt tanitották.

Itt már nem birtam tovább, otthagytam a nőt a francba.
Másnap ebédszünetben visszavittem a cuccost az eredeti nagybevásárló központ Pannon boltjába, ott legalább nem keztdett el velem vitatkozni az ügyintéző, hogy szerinte az USB az a kijelző megfelelője.
Most cseremodemem van, várom az SMS-t, hogy mehetek a garanciális darabért.
Kiváncsi vagyok, kapok-e, vagy hagyják nálam ezt.
Akármi is van, utolsó alkalom, hogy ilyen szolgáltatóval hűségszerződést irtam alá.

Szép hétvégénk volt.

Lujza újabban azt találta ki, hogy ő dönti el, hova menjünk sétálni. Ez igy van, ahogy irom; elindul, és megy. Vasárnap úgy gondolta, hogy az új vasúti hid felé megyünk, onnan meg át, a Rómaira. Mióta átadták a hidat, voltunk már párszor odaát. Jobban szeretem azt az oldalt, mert egyrészt reggel odasüt a nap, másrészt a part is sóderes, lapos, a pesti oldalon ki van kövezve a meredek töltésoldal. A szél is általában a budai oldalról fúj, a pesti oldalon gyűjti össze a habot, a budai –szemmel legalábbis- tisztábbnak tünik.
Szóval hagytam, menjünk Budára.
Nem is volt semmi hiba, napoztam, Lujza úszott és a vizbúl kihúzott botokkal birkózott. Szépen sütött a nap, nagyon élveztem.
Őnagysága nagyon jól birta magát, ment a hülyén előre lógatott nehéz feje után. Egészen a Piroska szállóig (volt Piroska, dunsztom sincs, most hogy hivják). Iszonyú hosszú út ez egy ilyen rozoga kutyának, de tényleg majdnem olyan volt mint régen, amikor még egészséges volt. Most is körénk gyűlt egy csomó gyerek, most is visongtak, hogy nézd, hozza, én is dobhatok, had dobjak én is, én is.....
A végére persze teljesen kipurcant, kocsiban kellett hazatolni, de hát azért van ugye a kocsi.
Szóval jól éreztük magunkat nagyon.
Hanem, nekem egyre kevésbé tetszik az, ami a Rómain történik. Azt már elfogadtam, hogy a gomba mód szaporodó lakóparkok miatt egy kvázi gettóvá, vaskeritésekkel és őrbódékkal védett gazdag gettóvá válik a Part.
Nyilván az is a jólét növekedésével jár, hogy szép lassan kiszorulnak a csónakházak és szaporodnak a yacht klubbok. Ez van, változik a világ, változnak az igények.
Viszont, ahhoz képest, hogy az összes parti kocsma számit a bringásokra (több száz kerékpártároló van kirakva a büfék elé) a sétány végig fel van szórva murvával. Aki valaha ült már biciklin tudja, hogy murván, gyöngykavicson, homokban iszonyú nagyot lehet esni. A murva annyival súlyosabb, hogy az apró, éles kövek csontvelőig be tudnak fúródni a porcokba és izületekbe.
Akartam inni egy kávét, az egyik büfében éppen akkor pakolták ki a sült (mondom SÜLT!!!!) hekkeket a fagyasztóból. Hát, halat enni se megyek oda mostanában. A régi kedves Bibicben meg olyan szar kávét sikerült innom, hogy azóta is öklendezek. Nem csak, hogy a régi jó, „kiengedem a forró vizet és kézzel gőzölöm a tejet” módszert felváltották az ipariasabb, „csövet lógatok a tejesdobozba és forró vizzel jól felhigitom a tejet” módszerrel, de a kiváló minőségű, aromás Piazza ’doro kávét is felváltották valami agyonpörkölt, dohos izű borzadmánnyal. 350 Ft, most tényleg ezen múlik? A végén már én is nagyon szomjas voltam, bementünk hát egy másik helyre, ahol hatalmas Gösser tábla világitott. Kértem egy pohár Gössert, mondták, nincs, csak dréher meg aranyászok. Hát a tábla? Hát az még az előző tulajdonostól maradt itt. Hátbazmeg, miért nem veszitek le, Sőt, a Gösser miért engedi, hogy dréhert adjanak el a nevével?
Nno, hát igényesség ide, gazdagodás oda, proccosság amoda, a vendéglátás szinvonala a béka segge alatt van a Rómain.


Update:
a gyulai kolbász mondjon le!!
Ebéd után vagyok, lecsót csináltam (fele bogyiszlóiból, hogy háromszor csipjen).
Basszákmeg, hát hova jutottunk, hogy pár karika gyulai kolbásszal el lehet rontani egy lecsót?? Nem háromszáz forintos teszkógazdaságos virslivel, nem Mucsaröcsögei csipős parasztkolbásszal, hanem Gyulai Henteskolbásszal!
Savanyú, kenőcsös és zsiros. És nem úgy zsiros, hogy a kövér zsircseppek bevonják a paprika-paradicsom- és hagymaszeletkéket, és egy hidat képeznek a különböző aromák között, nem, ez a szar brutálisan, tocsogósan zsiros. És egy kolbásznak mióta van élesztőize??
Nagyon mérges vagyok.

A válság haszna

Mert van neki, tényleg.
Tavaly, tavalyelőtt annyi ún. hirdetési újságot bedobáltak a házba, hogy hetente kellett vinnem a szelektivbe, sokszor be se fért egy kosárba, kétszer kellett fordulni.
Most meg, a múlt héten nem is vittem, mégis csak félig van a bringa kosara.
Ha más jó nem ia származik a mélyrepülésből, de ezt legalább végiggondolták a hirdetők és rájöttek, hogy a kutya el nem olvasta a gagyi hirdetési újságjukat, legfeljebb a krumplihéjat pucolta rá.

Útvonalterv.hu, a hét vicce

Vasárnap megyek Miskolcra és gondoltam, megnézem, a miskolci pálaudvarról hogy juthatnék el a koncert helyszinére.
Útvonalterv.hu, tömegközlekedés, vonat.
Dátumot az istennek nem akar elfogadni, jó, legyen az, hogy most, tökmindegy, úgyis csak a miskolci térkép kell.
Mit ir ki a szivemszottya, na mit??
Hát azt, hogy a Déliben szálljak fel a Győrbe induló személyvonatra, Kelenföldön szálljak le, üljek fel a Münchenből érkező gyorsra, menjek el a Keletiig, és ott szálljak fel a Miskolcig közlekedő belföldi gyorsvonatra.
De délután még olyan variáció is volt, hog valamikor 17:xx-kor üljek fel egy vonatra a Déliben, szálljak le Székesfehérváron, egy intercitivel menjek el a Keletiig, ott szálljak fel valami vonatra, menjek el Egerig, és ott szálljak át egy másikra, ami elvisz Miskolcra.
Basszákmeg, de tényleg, hát erre nem tudok mit mondani.

Matrac-pánik

Az van ugye, hogy évek óta tervezem, hogy veszek végre egy új matracot. Ez egyébként mindig nyáron jut az eszembe, olyankor el is határozom, hogy na majd tavasszal (értsd: a következő lomtalanitásnál) veszek végre egy szper, keméyn rugózású, két oldalas matracot. A lomtalanitás azért fontos, mert csak olyankor tudom a régit úgy kidobni, hogy el is tünik a háztól - egyébként hónapokig kéne rakosgatni az amúgy is szűk lakásban.
Tavaly ugye időben az eszembe jutott a dolog, de akkor éppen munka nélkül maradtam, hát nem pont alkalmas időpont a súlyos tizezrekbe kerülő matrac megvásárlásához.
Az idén, khm, nos, az idén megint későn jutott az eszembe. Egészen pontosan tegnap este, amikor láttam, hogy mindenki hordja kifelé a szétrohadt mosogatókat, tévédobozokat, törött karfájú foteleket, használaton kivüli paradicsomos üvegeket, műanyag dömpereket, lőszeres ládákat és miegyebeket.
A dolog tehát nem tűr halasztást, az éjjel még a matracon aludtam, de hajnalban, amikor vittem ki a kutyát, akkor szétkaptam az ágyat. A huzatot a majd' hat méteres sátorcipzárral megtartottam, az még jó lehet valamire, ha másra nem, hálózsákba. A szivacsmatracot viszont sniccerrel csikokra vágtam, egy spárgával átkötöttem és kidobtam a francba. Húsz éve nyüstölöm, megérett a cserére. Nyugodjék békében, szépeket álmodtam rajta.
Az már csak délután jutott az eszembe, hogy ez idáig rendben is van, hanem, mi a francon fogok aludni??
Merthogy dolgozom, ráadásul vidéken, megvenni még meg is tudom, de hogy hozatom haza? Illetve mikor vessem át? Meg egyáltalán, matracot venni úgy nem lehet, hogy beviharzok egy boltba, rábökök az elsőre aminek tetszik a szine és már viszem is....
Még szerencse, hogy a hegyi házban hozzászoktam a priccsen alváshoz. Ott ugye két összetolt raklapra applikáltam egy matracot, most meg az ágyrácsra teregettem rá a tartalék paplanokat, takarókat és rongyszőnyegeket.
Nem is rossz egyébként, csak borzasztóan néz ki, ahogy a mindenféle méretű rongyok meg steppelések sarkai kilógnak a felhalmozott rétegek alól.
És amilyen szerencsém van, éppen most fog jönni Siegfried, a félelmet nem ismerő, aki még engem is fel merne ébreszteni. Nekem meg ahogy az eszembe jut a vackom, egyből elmegy majd a kedvem attól, hogy meginvitáljam az oly régen óhajtott hőst egy kis nálam alvásra.
Jó állok, a francba.

Ebéd

Tényleg szeretném megérteni, hogy miért tesznek a szakácsok a rántott húsba vegetát. Valóban szeretik az emberek, ha még a csirkemellnek is az a bizonyos, semmivel össze nem téveszthető maggileves szaga van?
Vagy csak én vagyok már túl hisztis?

Ház Saga

Addig jártam a környéket, amig feltünt, hogy a legtöbb eladó házon ugyanannak az ingatlanügynökségnek a táblája van kitéve. Megnéztem a honlapjukat, kiválasztottam két megfizethetőnek tűnő házacskát és bejelentkeztem náluk. A szemük sem rebbent, hogy a fotóról szerszámoskamrának tűnő, 30-40 m2-es házak iránt érdeklődöm és a 10 millió fölötti ingatlanokat még csak megnézni sem akarom. Ha meg valamin stukkót, faragást, vagy terméskövet látok, már lapozok is.
Igen, gondolhatják, hogy igénytelen vagyok, le vannak ejtve.
Nem érdekel ugyanis. Nekem a minőséget és pláne a minőségi életet nem a márványburkolat meg a dizájnolt fürdőszoba csap jelenti. Nem is a 40 m2-es terasz.
Egyáltalán, egy kertes házra minek erkély??
Egyetlen fillért nem vagyok hajlandó ilyen sallangokért kifizetni. Nekem stabil, jól tájolt falak kellenek, lehetőleg olyanok, amik jó helyen állnak és nem kell őket lebontani, áthelyezni, áttörni. Nekem ablakok kellenek, pláne nagyon jól tájoltak és lehetőleg jól is szigeteltek. Tető kell, stabil és erős, ennyi. A többit majd én elintézem, vagy köszönöm szépen, de megleszek nélküle. És az kell még, hogy úgy negyedórás sétán belüli távolságban legyen közvetlen busz vagy vonat Pestre. Ez sajnos fontos, az idő pénz, nem akarom helyi buszokra várva elpocsékolni.
Ma megnéztem egy nyaralót. Gyönyörű helyen van, egy tó partján, nagyon új és elegáns házakkal tömött utcában, bár csak földút van. Annál jobb, nincs átmenő forgalom. A ház viszont télen alkalmatlan, szimpla ablakok, hetvenes években épült faszerkezet. Arra lenne jó, hogy lebontani és épiteni a helyére, de az az én lehetőségeimet már meghaladja. Nem akarok egy ház miatt az egész hátralévő életemre eladósodni.
A szomszéd utcában is van még egy megfizethető, 32 m2-es, jó állapotú kis téglaház. Ezt azonnal fel is ismertem, vasárnap a tulajdonossal megnézem belülről is. A képek alapján és amit kivülről látok (mondom, a szomszéd utcában van) erre csak egy ablakot kéne vágni, a fürdőszobát felújitani és a gázfűtést bevezetni. Ez viszont itt van, ahonnan ugye 45 perc a vasútállomás.
Szombaton nézek még egy igen lelakottnak tűnő kis házat Erdőkertesen. Elég olcsó, 7,5 millió, de erre költeni is kéne. Ha száraz, jól szigetelt, és a környék sem nagyon züllött, akkor ez tetszene a legjobban.
Hát majd meglátjuk. Nem sürgős, ráérek. Egyébként is vevőt kell találnom a sajátomra, szóval nem is lesz egyszerű.

csomagolás

:-) Szépjóestét!
Elkezdtem összecsomagolni a holmikat, amiket apránként majd átviszek a házba.
Nem igazán akarok teherautót fogadni, meg egyáltalán, pakolni se, hisz három hónap miatt nem érdemes komolyan költözködni. Ágynemű, törölközők, pár edény, ruhanemű, kutyaszőnyegek, ágyrács. Matracot ott akarok venni, azt már tavasz óta halogatom. Viszont már most látszik, hogy több bőröndnyi cuccról van szó, kell tennem vagy négy kört mire minden átkerül.
Meg fogok szakadni a cipekedésben, az tuti.
Arra viszont kiváló alkalom ez a fél költözés, hogy átlássam, mi az, ami tök fölöslegesen halmozódott fel a lakásban.
Akkora selejtezést rendezek, hogy ihaj!!!
Ráadásul most bukott ki, hogy 13 nap szabadságom még van, amit az idén ki kell vennem. Ha minden igaz, ma befejeztem a jövő heti beszámolóhoz szükséges anyagot, úgyhogy remélem, a jövő hét második fele és az azt követő eleje szabad lesz és eljöhetek szabadságra, hogy ne munka mellett kellessen végigcsinálnom ezt a borzalmat, hogy negyvennégy év felgyűlt limlomját átnézzem és amit haszontalannak itélek, kidobáljam.
Lehet kicsit gyakrabban kéne költözni, már nagyon belegyökereztem ebbe a szobakonyhába.

Életjel

Holnap már vagyok. Már persze, ha a netem megint cserben nem hagy.
Addig legyen elég annyi, hogy ha valaki vasúttal akarná bejárni az országot, ne tegye, mert ami itt van, az egy káosz.
Az ország egyik leggazdagabb városában, Gödöllőn a vasútállomás olyan mocskos és lepukkant, hogy az ember gyomra kifordul az alatt a három perc alatt, amig megveszi a jegyet. Legalább tiz éve nem volt se felsöpörve, se pókhálózva. A cserépkályha zugában tán még Munkás csikkek is vannak, biztos értékmegőrzési jelleggel. A sarkokban ronggyal szétmázolt szarfoltok bűzölögnek, tényleg undoritó az egész.
Az ország egy másik fontos közlekedési csomópontjában, a hatvani pályaudvaron este leszáll a kedves utas és fingja sincs arról, hogy hol van. A hangosbemondó éppen csak duruzsol, és ami a legrosszabb, hogy a Hatvan felirat nincs kivilágitva. Az ember csak megy a peronon, számlálgatja a sineket, talál egy aluljárót, lemegy, felbukkan, aztán egyszercsak meglátja az épület tetején a holdvilágban megcsillanó neoncsöveket. Basszákmeg, de tényleg, az azért a minimum lenne, hogy egy nyüves vasútállomáson sötétben is el lehessen olvasni a város nevét.
Bűz és sötétség, meg málló vakolatok, ez minden, ami az elmúlt pár napból megmaradt bennem. Jobb nem belegondolni, hogy az egész életemet itt töltöttem, sötétben, "Köpködni és dohányozni szigorúan TILOS!" táblák alatt terjengő húgyszagban és áporodott cigarettafüstben.

És az eszem megáll, de a világgazdasági válság kellős közepén, amikor bankok és hitelek dőlnek be, a tévében minden második hirdetést hitelt, méghozzá azonnali, bármire felhasználható, hitelbirálat nélküli, hosszú lejáratú kölcsönt vagy áruhitelt reklámoz. Vegyünk számitógépet a gyereknek 54 hónapra, havi négyezerpárszáz forintos törlesztőrészlettel! Csak egy telefon, és még bankba sem kell menni, házhoz hozzák. Mint ahogy házhoz jönnek a törlesztőrészletekért is. Sőt, ha a sok törlesztőrészlet nyilvántartása, esetleg tán befizetése problémát okoz, sebaj, nem idegeskedjünk, váltsuk ki a hiteleinket hitelkiváltó hitellel!
Basszus, hát ha már léteznek olyan diszkalkuliában szenvedő vadbarmok, akik ebbe az utcába belemennek, hát attól még a PSZÁF észen lehetne, és leállithatná az ilyen pénzügyi kamikáze akciókat!
Vagy nem?
A francba, ilyenkor gyűlölök nagyon mindenféle államalakulatot, mert pár konzumidióta vadbarom miatt bedől az egész ország és vele dőlök én is. Hiába vagyok takarékos, hiába birom megállni, hogy hitelből legyen 100 négyzetméterrel nagyobb lakásom és 1000 köbcentivel erősebb kocsim mint amit a teljesitményem alapján megérdemlek, a sok hülye miatt pusztulok én is a takarékbetétemmel együtt.



Viszont nagyon jó a Cseresznyéskert, holnap (ma) irok róla, mert nagyon fontos, nagyon, nagyon fontos. Pici érték ebben a nagy szutyokban.

Végre itthon!

Szó szerint.
Egyrészt, hazaértem, másrészt, napok óta először a gépet is haza tudtam hozni, mert a héten még minden nap kellett mennem este valahova.
Bloggolni persze csak szövegszerkesztőbe merek, mert egy harmatgyenge wifi kapcsolatom van, öt percenként megszakad.
De kurva szar hetem volt!!!
Dühitő, fárasztó, szopatós, önszopatós.
Azért volt benne egy jó vacsora (garnélarák ropogós zöldségbundában, bulgurágyon és valami halfilé roston sütött zöldségekkel. Villányi bort ittunk hozzá, tudom, nem pont passzol a halhoz, de magamnak mégsem akartam egy külön üveg fehéret rendelni).

A hét vicce:
Az elegáns szálloda garázsfiúja felajánlotta, hogy leparkolja a biciklim. Egy pillanatra elképzeltem magam, ahogy egy hanyag mozdulattal odadobom neki a lakatkulcsot, de aztán rájöttem, hogy ehhez előbb le kéne operálni a kulcscsomóról, ami ugye nem két másodperc. Szóval inkább letettem róla, megelégedtem azzal, hogy megmutatta a parkolóhoz vezető utat. Hehe, had szórakozzon kicsit ő is, elég proccos majom előtt kell hajlongania.


Azért volt a héten egy jó mondat is, a tréner szájából hangzott el:
"I think he did the right pick...."
Mármint a főnököm választott jól, engemet.
Nna.
Iszonyatosan el vagyok maradva mindennel.