Szeksz és Nyújork, a süketítő mozidélután

Én mindent elhiszek.
Elhiszem, hogy a film alapjául szolgáló sorozat népszerű.
Sőt, még azt is elhiszem, hogy jó.
Elhiszem, hogy az a töméntelen mennyiségű közhely amit ebbe a filmbe bezsúfoltak, az maga az élet - legalábbis a Cityben.
Elhiszem, hogy jót lehet röhögni azon, ha a biopudingból biopuki lesz.
Elhiszem, hogy tényleg vannak ilyen nők.
Elhiszem, hogy tényleg ilyen förtelmesen ronda ruhákat hordanak a ronda botsáska testükön.
Elhiszem, hogy a téli hóesésben is tíz centis sarkú cipőben tipegnek a csúszós macskaköveken.
Mindent elhiszek, egy dolgot kivéve.
Nem hiszem el, hogy az eredetiben is ilyen iszonyatosan fülsértő, hülyepicsa hangon visonganak a szereplők.
Ezt velem ne akarja elhitetni senki!
Kizárt dolog, hogy öt percnél többet ki lehet bírni egy olyan helyiségben, ahol négy ilyen ostoba, fejhangú tyúk kotkodácsol. Mit tyúk, páva, még annál is rondább és rikácsolósabb a hangjuk.
Basszameg, ez a szinkron annyira brutális volt, hogy még mindig sokkban vagyok. Nem is menstruálok pedig, most mégis muszáj innom egy unikumot, ha ki akarom mosni a fülemből ezt a förtelmet.
Nap videója nincs, eszem ágában sincs tönkretenni a blogomat ezekkel a fejhangon affektáló rikácspicsákkal.