nyögvenyelés
Nno.
:-) szépjóestét!
Máma azért volt már egy hangyapaszulyni sikerélményem is. Pénteken még úgy mentem be, hogy felmondok, de a főnököm megelőzött és behivott magához. Hogy legyek erőszakosabb, ha valamit nem értek, ne hagyjam békén, stb. Ehhez képest tegnap reggel szóltam, nem ért rá, aztán vendégei voltak és mire a fejem felemeltem, már el is tünt. Én meg egész nap szenvedtem a háromemeletes függvényeimmel meg a letöltéseimmel. Ami még nem is lenne baj, de nem értem, hogy mit miért kell csinálnom. Kiszedek az SAP-ból egy negyvenezer soros, hatvan oszlopos táblázatot. Nekem csak a cikkszámok és különböző határidők kellenének, de ebben a táblázatban van felszámolt késedelmi pótléktól kezdve USD-EURO árfolyamon keresztül minden, mi szem-szájnak ingere. Az amerikai cikkszám első hat számjegyét levágom, a végéhez hozzáragasztom egy másik ötezer soros táblázat egyyik oszlopának utolsó három betűjelét, mindezt ötvenesével visszamásolom az SAP-ba, lefuttatok egy másfél órás lekérdezést, kimentek mindent excelbe, a kapott harmincezer sort különbözó szempontok szerint megszűröm, egyes oszlopokat megszámlálok, másokat logikai függvényekkel izélek, a dátumokból hónapokat és negyedéveket alakitok (három egymásba ágyazott IF függvénnyel, hurrá), és a végén állitólag megkapom a door2door és a wing2wing értékeket, amiket már csak el kell osztani egymással, negyedévenként és havonként is összegezni, átlagolni, szórást számitanai rá. Eztán már csak a diagrammokat kell megrajzolni és kész is lenne, ha nem lenne tele az egész hibákkal.
Közben meg egyfolytában nem értem, hogy ha egyszer az SAP ott van, lekérdezni is lehet benne, pivot táblát is lehet vele csinálni, sőt, diagrammokat is lehet vele rajzolni, akkor miért kell nekem több tizezer soros ekszcell táblákkal szenvedni.
Hát azért, mert az SAP-ban nincs ilyen riport.
hűbazmeg.
Súlyos milliókat fizetnek ki ezekért az integrált rendszerekért és azok karbantartásáért, és nem tudják megoldani, hogy a 13 jegyű amerikai cikkszámból 10 szám plusz 3 betűs európai cikkszám legyen. Nem viccelek, az egész hajcihő csak amiatt kell - legalábbis amit eddig értek a dologból, abból erre következtetek. Aztán lehet, hogy reggelre már másképp fogom érteni, mert tényleg dunsztom sincs arról, hogy mit és miért csinálok.
Ma délután hálistennek együtt dolgoztunk több mint két órát, pár dolgot megértettem és hálistennek egy kisebb problémára még megoldást is tudtam. Szóval most kicsit jobb.
Jó lenne gyökeret verni itt, multihoz képest tök normális társaság.
A pasifelhozatal esztétikai szinvonala magasan az országos átlag fölött van. A cigányozás meg zsidózás az átlagnak megfelelő; aki csinálja, az durván nyomja, aki nem, az meg hallgat bölcsen. Vagy gyáván. Vagy egyetértően. Túl sok dolgot kell megtanulnom ahhoz, hogy most ilyesmire figyeljek.
A menzakoszt rettenetes, a munkaidő miatt piacra nem jutok ki, ez majd kialakul.
Ha nincs nagy sár, akkor 40 perc alatt ott vagyok bringával egy földúton, ha nagy a sár, a céges busz 30 perc alatt kivisz. Zuhanyozó ás saját öltözőszekrény van, hajszáritó nincs, de szerintem csak kérnem kéne és kapnék. Szóval ebből a szempontból türhető, sőt, jó, kéne nekem ez a munkahely nagyon.
Már egy jó kis blogolás is hiányzik, érik az operairodalom legganébb pasijainak galériája, de mire hazérek, elfogy minden erőm, eldőlök és már alszom is.

Címkék: munkakeresés
4 Comments:
At 11:35 du., Névtelen said…
Nekem nagyon jó, mert egy k* szót se értek abból, amit a munkádról írsz. (na jó, azt azért tudom, hogy mi az az excell, de kezelni nem nagyon tudom). De ha neked jó, akkor jó. Kitartani!
At 12:30 de., Névtelen said…
Nem akarok a zsebedben turkálni, de... szóval, jól fizetnek? Kijönnek belőle az opera-, színház-, koncertjegyek? És lehet, hogy fognak még jobban? Ha igen, akkor még sokkal inkább: kitartani.
k
At 5:44 de., Brünnhilde sziklája said…
Rás, ez az, hogy én sem értek belőle egy szót sem.
a jó, minden tizedik szót értem.
k, ehhez képest persze jól fizetnek. Mármint ahhoz képest, hogy mennyi hasznot hajtottam eddig. Egyébként egy alsó középkategóriás fizetés, de az én 400 ft-os operajegyeim persze kijönnek belőle.
At 4:28 du., Névtelen said…
Kitartani, legalább pár hónapot, hogy a hitelkereted rendesen fel tudd tölteni az esetleges rosszabb időkre.
Megjegyzés küldése
<< Home