Orrlyukkal a viz felett

Hosszú hetek óta ma van az első nap, hogy viszonylag elégedetten jöhettem haza.
Azt nem mondom, hogy végeztem a munkával, az még azért messze van, de az egyiknek egy jó nagy darabját befejeztem, a másikban meg kibogarásztam egy hibát, ami miatt az egész nem akart működni. Nem az én dolgom lenne, de mivel én dolgozom vele, hát nálam jelentkeznek a problémák.
És ugye a szokásos koreográfia;
- az elvárásoknak, és pláne a tapasztalati adatoknak homlokegyenest ellentmondó adatsort látva először azt hiszem, hogy valamit elrontottam, ezért megcsinálom mégegyszer.
- Ugyanazt az eredményt kapva azt hiszem, hogy hülye vagyok, ezért megcsinálom mégegyszer, ezúttal más módszerrel.
- A cirka nyolc ezer sornyi adatot keresztbe-kasul ellenőrzöm, projektszámra, munkaszámra, anyagszámra, személyi számra, baszámra.
- Az immár harmadszor is megkapott, ijesztő grafikonokat meg adattáblákat szétküldöm.
- Természetesen kapom a visszajelzéseket, hogy ez bizony szar.
- Kapom a finom szúrásokat is, hogy hát bizony hogy is láthatom el igy a menedzsmentet adatokkal, ha még ezt se vagyok képes......
- Szurkapiszkákat elengedem a fülem mellett, mindenkinek roppant kedvesen és egyenként (cirka ötven levél, ráadásul más projekten is dolgozom, tényleg fuldoklok a munkában, de ugye mindenkinél más hibázik) elmagyarázom, hogy többszörösen ellenőrzött adatokról van szó, a hiba nem a mi készülékünkben van, legyen szives, küldje meg nekem a tényadatokat, hogy ellenőrizni tudjam, hogy az adatbázisban hol vesztek el.
- A társaság egy része érti, segit, a másik része nem foglalkozik vele, a harmadik része meg happogni kezd, minden létező főnöknek másolatban szétküldi a levelezésünket.
- A főnököknek is elmagyarázom, hogy mi van. Illetve hogy mi nincs, csak még azt nem tudom, hol van.
- Nem az én dolom lenne megkeresni, de mivel nekem van szükségem az adatokra, hát igy kénytelen vagyok.
- A nyolcezer soros, harminc oszlopos excel fájlt vagdosom, összefűzöm, a dátumokat hónapokra, üzleti hetekre, negyedévekre bontom, a munkaszámokat aktivitásokra bontom, a személyi azonositókhoz hozzákeresem a neveket, az egészet táblázatba rendezem, aztán más csoportositásban újrarendezem, aztán átrendezem, aztán ......
- Aztán feltűnik, hogy az utolsó dátum január 16, holott a hónap ugye 31 napos volt.
Hát basszák meg, az történt, hogy valaki, akinek ez a dolga lenne, elfelejtette jóváhagyni a bevitt adatainkat, és igy minden, amit január 16 után beirtunk, beragadt az SAP-ba.Sőt, még most is benne van, februárra is minden számunk nulla. Kurva jól fog kinézni a statisztikánkban a fél adag január és a másfél adag február, ha egyszer végre felszabaditják az adatainkat. Merthogy az SAP-ban nem a bevitel, hanem az ún. ’release’ dátuma számit.
Na most ez nekem majdnem egy hetes munkámba, vagy 20 órányi processzoridőmbe, cirka 80 e-mailembe, iszonyatos mennyiségű frusztrációmba, álmatlan éjszakámba és gyomorgörcsömbe került. Sőt, ma már egyszer elsirni is sikerült magam.
A mottóm viszont mától: ’It is not my help, it is your job!’
Basszameg!
IT IS NOT MY HELP, IT IS YOUR JOB, PUSSYDICK!
Egyébként igen, tudom, hamarabb is észrevehettem volna, hogy a hónap közepén volt az utolsó ’release’, de hát ez van, én sem vagyok túl okos, csak azt tudom, amit egyszer már a saját káromon megtanultam.