Matrac-pánik

Az van ugye, hogy évek óta tervezem, hogy veszek végre egy új matracot. Ez egyébként mindig nyáron jut az eszembe, olyankor el is határozom, hogy na majd tavasszal (értsd: a következő lomtalanitásnál) veszek végre egy szper, keméyn rugózású, két oldalas matracot. A lomtalanitás azért fontos, mert csak olyankor tudom a régit úgy kidobni, hogy el is tünik a háztól - egyébként hónapokig kéne rakosgatni az amúgy is szűk lakásban.
Tavaly ugye időben az eszembe jutott a dolog, de akkor éppen munka nélkül maradtam, hát nem pont alkalmas időpont a súlyos tizezrekbe kerülő matrac megvásárlásához.
Az idén, khm, nos, az idén megint későn jutott az eszembe. Egészen pontosan tegnap este, amikor láttam, hogy mindenki hordja kifelé a szétrohadt mosogatókat, tévédobozokat, törött karfájú foteleket, használaton kivüli paradicsomos üvegeket, műanyag dömpereket, lőszeres ládákat és miegyebeket.
A dolog tehát nem tűr halasztást, az éjjel még a matracon aludtam, de hajnalban, amikor vittem ki a kutyát, akkor szétkaptam az ágyat. A huzatot a majd' hat méteres sátorcipzárral megtartottam, az még jó lehet valamire, ha másra nem, hálózsákba. A szivacsmatracot viszont sniccerrel csikokra vágtam, egy spárgával átkötöttem és kidobtam a francba. Húsz éve nyüstölöm, megérett a cserére. Nyugodjék békében, szépeket álmodtam rajta.
Az már csak délután jutott az eszembe, hogy ez idáig rendben is van, hanem, mi a francon fogok aludni??
Merthogy dolgozom, ráadásul vidéken, megvenni még meg is tudom, de hogy hozatom haza? Illetve mikor vessem át? Meg egyáltalán, matracot venni úgy nem lehet, hogy beviharzok egy boltba, rábökök az elsőre aminek tetszik a szine és már viszem is....
Még szerencse, hogy a hegyi házban hozzászoktam a priccsen alváshoz. Ott ugye két összetolt raklapra applikáltam egy matracot, most meg az ágyrácsra teregettem rá a tartalék paplanokat, takarókat és rongyszőnyegeket.
Nem is rossz egyébként, csak borzasztóan néz ki, ahogy a mindenféle méretű rongyok meg steppelések sarkai kilógnak a felhalmozott rétegek alól.
És amilyen szerencsém van, éppen most fog jönni Siegfried, a félelmet nem ismerő, aki még engem is fel merne ébreszteni. Nekem meg ahogy az eszembe jut a vackom, egyből elmegy majd a kedvem attól, hogy meginvitáljam az oly régen óhajtott hőst egy kis nálam alvásra.
Jó állok, a francba.