Ólajtó

akkorát estem, mint egy ólajtó, pofára, teljes hosszamban, bele a félig olvadt, zeolitos, sós, trutyis lébe.
A laptop-hátizsák még külön ütött egyet a tarkómon, még jó, hogy el nem ájultam. Basszameg, kell nékem majd' 4 kilós laptopot hurcolni magammal.
A sarki iskola eresze csöpög, a járda ott a legújabb divatnak megfelelően erősen lejtős, hogy kerekesszékkel is fel lehessen menni rajta. Persze nem a padkarészt képezik ki átmenetesre, nem, ahhoz szakértelem kéne, a járda teljes méteres szélességében simitják le a harminc centis padkát. A viz meg rácsorog az ereszről, a 0 fok körüli hőmérsékleten foltosan felfagy, elvágódtam hát. Annyira persze nem jeges, hogy ne ázott volna el rajtam nadrág, kabát, sál, hátizsák, kesztyű, gyakorlatilag minden, mire felkecmeregtem.
A szép a dologban, hogy még azon vizesen jöttem ki a kutyával, pont arrafelé, és egy néni is éppen akkor tápászkodott fel. Ő szegény roszabbul járt, erősen sántikált, a könyökét is fájlalta.
Most erősen küzdök magammal, hogy kimegyek egy marék sóval és felszórom.
Utálom a sózást, kerülöm is, de azt a másfél métert ott mégsem lehet úgy hagyni.