Jó kis vitrioládát olvastam ma Para-Kovácstól a Magyar Hírlapban. Ha leveszem belőle a Deutchot meg Schmittet öv alatt szúrkáló kis mondatot, akkor nagyon egyetértek vele.
Kétségtelen, hogy azokat az iszonyatos éveket '90 és cirka '95-'96 között, amikor minden üzem tönkrement, amikor szinte minden ötödik ember munkanélküli volt, Demszky derekasan végigcsinálta, nem omlott össze a város, működött minden. Ez óriási teljesítmény, le a kalappal.
Sajnos azonban mostmár az is látszik, hogy Demszky nem egy Andrássy gróf, róla aligha lehet majd sugárutat elnevezni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem épített sugárutat. Sőt, mást se. Mentségére szolgál hogy akadályozták is benne pár évig azok, akik most jobbról támadják, de akkor is, a főváros valahogy tényleg nem mutatott fel jövőképet. "Nem mert álmodni", ami mondjuk egy Demszky típusú válságmenedzsertől akár elfogadható is lehet. Tudja ezt ő is, azért vezeti az SZDSZ listáját. (Ha a szadi olyan tökös és bátor, liberális párt lenne mint amilyennek én látni szeretném, Mohácsi Viktóriát hozná első helyen. De nem olyan,) biztosra akar menni, és nem mellesleg, biztosítani akarja az ős-szamizdatos, soha-korrupciós-ügybe-nem-keveredett, nagy tekintélyű, de megfáradt város-politikusának a tisztességes visszavonulás lehetőségét. Bizisten mondom, meg is érdemli. Legyen Eu-képviselő, az ilyen típusú emberből mindíg a legjobbat tudja kihozni az új kihívás.
Hanem, akkor mi lesz Budapesttel? Bármit is csinál most a fidesz, bármennyire el akarja hitetni hogy egyik napról a másikra Budapest-párti lett, a 4-es metró megfúrása, a nemzeti-Gödör, az álszent Schmitt-kampány, a panelprolizás és strigázás után aligha tud itt 30-40% fölé keveredni. Mert kivel? Ismét Schmittel? Majd bolond lesz mégegyszer égetni magát, jó helyen lesz ő Brüsszelben. Vagy Rogánnal? Azzal lehet még 15%-ot sem érnének el, mint ahogy a többivel se.
Akkor, ki jön 2006-ban? Az mszp felől ismét Németh Zsóka, vagy valamelyik kerületi polgármester, az rendben van.
De a szadi kit fog indítani?
Lesz végre olyan főpolgármesterünk, aki a békés, polgári békeidőkben végre neki mer állni a bontással is járó fejlesztésnek?

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home