HURRÁÁáááááááá! Siker!!!

Több mint egy hónapja szóltak, hogy van 19 db selejtezésre váró számítógép, odaadnák ingyen valami gyermekintézménynek. Nos, az ilyesmire mindíg van igény, csak kellett volna egy lista, hogy milyen gépekről van szó.
Kerek egy hónapja, hogy hetente kétszer telefonálok. A két pasi, a raktáros meg az informatikus egymáshoz küldözgetett. Ma megkértem a raktárost, hogy ugyanlegyenszívesésengedjenmárbe, megnézem én a gépeket magam, valahogy csak kisilabizálom hogy mit tudnak, ha mást nem, azt látom, hogy van-e bennük CD-ROM és modem.
Mit ad isten? Kiderült, hogy a lista már hetek óta kész, csak az egyik azt hitte, hogy a másik majd csinál rajta valamit és visszaadja, a másik meg elfelejtette hogy csinálnia kellett volna vele valamit. Leginkább nekem ideadni, az ugye nem volt elég feltűnő hogy hetente kétszer hívtam.
Nos, EGY HÓNAP várakozás után kaptam egy enyhén gyűrött gépírólapot, amin kézzel, hat sorban fel volt írva 30 négyjegyű leltári szám, és ezekből narancssárgával át volt húzva 19.
A raktáros úgy meghatódott a személyes közbenjárásomtól, hogy megmutatta hogyan kell használni a számítógépes leltári nyilvántartást. Nem egészen egy óra alatt kigyüjtöttem azokat a műszaki paramétereket amelyekre szükségem volt, és amelyek rögzítve vannak a leltárban. Másik félóra alatt mindezt beírtam egy csinos kis táblázatba.
Nna, és most ne is őrüljek meg? Tényleg nem értem magam, hogy miért vagyok ilyenkor ideges.

Közvetlen haszonként beírhatom az önéletrajzomba, hogy tudom használni a leltárkészítő szoftvereket. Kicsit nőtt a munkapiaci értékem. Pont annyival, amennyivel az emberszeretetem csökkent.