:-)) Szépjóestét!

Hangyányit összetorlódtak az élmények.
Haladjunk visszafelé, a legfrissebb, az Azt meséld el, Pista!;
nagyon megkapó színházi este volt.
Mácsai gyöngéden, puha ujjakkal kézenfogott és végigvezetett Örkény István életén. Aztán -ez már csak a sors iróniája, hogy- mivel Örkény kis híján végigélte a XX. századot -az I. világháború előtt született és '79-ben halt meg-, hát a történelem ezen szakaszán is. Voltunk egy kicsit a Horty-rendszerben, -az apa fiatalkorán keresztül- beleszippantottunk a századforduló hangulatába, kis híján csütörtököt mondtunk a nászéjszakánkon, összefutottunk József Attilával, elváltunk, voltunk munkaszolgálatosok, hadifoglyok, nem értettük a koncepciós pereket, újra szerelembe estünk, megijedtünk Rákositól, megzavarodtunk '56-tól, picit fellélegeztünk az új mechanizmus idején, de csak hogy.... szóval bejártuk a XX. századot Örkény fanyar humorú szövegével amit Mácsai nagyon visszafogottan tolmácsolt, kicsit tán szégyenlősen, zavartan is a hirtelen nagy kitárulkozás miatt. Mármint hogy Örkény kitárulkozása miatt. Illetve hogy ő játszotta Örkényt. Szóval hogy úgy azonosult vele. Értitek, ugye?
Minden a jelenben játszódott, vagy nem is, a nézőket vitte vissza az időben oda, amikor a tisztek még porcelánfehér díszegyenruhában jártak, a hadifoglyok meg loptak. Kenyeret loptak, hogy túléljék. Meg amikor az írók megalkudtak. Vagy nem alkudtak meg. Szintén, hogy túléljék.

Elképesztő, hogy több mint két órán keresztül Mácsai tök egyedül van a szinpadon, ül egy karossszékben, néha feláll belőle, nagyon visszafogottan gesztikulál, néha még az orrát is kifujja, soha nem készíti elő a poénokat de azok mégis működnek. Belül, a nézőben robbannak. Kivülről, a szinpad felől semmi jele sincs annak, hogy most majd nevetni kell.
Ha belefuttok, feltétlenül nézzétek meg. Én ráadásul pont a nyáron olvastam egy csomó Örkényt, szinte minden írást azonnal felismertem, de valahogy mégis más volt mint ahogy én azt akkor belülről hallottam.
Hiába, rossz olvasó vagyok, csomó fontos dolgot nem veszek észre.


Más:
amilyen szépen kitaláltam, hogy anyukáméknak odaadom a bojler árát, úgy estem pofára :-))
Hazamentem, és mit találok? bojler a fürdőszoba sarkában (január közepén jön a szerelő), sőt, aminek rettenetesen örülök: vettek egy automata mosógépet. Anyukám (meg persze a hugom életében) az elsőt. Eddig keverőtárcsás mosógéppel és centrifugával mostak, kézzel, lavórokban öblítettek.
Én 9 éves korom óta mosok, eleinte kézzel, aztán kaptam egy centrifugát (a kicsi kezemmel nem tudtam elég erősen kicsavarni az ágyneműt), aztán cirka 20 éves koromtól mosógépem is volt, de még mindig utcáról, esetleg udvarról kellett hordani a vizet, melegíteni, kihordani a szennyes lét. Ilyen körülméyek között még az is könnyebbség, ha a lakásban van a víz, ha nem kell fát vágni a melegítő üsthöz, hanem van gáztűzhely, sőt, ha a szennyes lét bele lehet ereszteni a lefolyóba és nem kell vödörrel kihordani.
Én néha még ma is bekapcsolom az automatát, lecsukom a WC-fedelet, ráülök és úgy nézem a működő mosógépet, mint más a tévét. Egy csoda, hogy mindent megcsinál: vizet hoz, melegít, suvickol, kihordja a koszos vizet, öblít, kicsavar, újra öblít, megint kicsavar, kiengedi a vizet a csatornába.
Szóval, nagyon örülök, hogy anyukám mindettől megszabadult.
A karácsonyi ajándékötletem mindenesetre kútba esett, még szerencse, hogy olívaolajból, ruszliból, ilyen és ehhez hasonló csemegékből csináltam egy ajándékkosarat. Egy olyan gyékénykosárba, amilyet anyukám már nagyon régóta szeretne :-))
A hugom alig féléve dolgozik, és mégis, mennyi mindent sikerült beszerezniük ami fontos, ami javítja az életminőségüket.
Az is érdekes, hogy kettőjük közül a húgom az, aki meg tudja fogni a forintot. Hogy kitől tanulta azt nem tudom, mert anyukám bizony nagyon rosszul bánik a pénzzel, nála gyakran volt ma hopp, holnap kopp. Mióta a hugi felnőtt, ez másképp van, ha tartalékolni nem is tudnak, de tartós cikkekre, amik fontosak, arra tudnak spórolni. A lakberendezésben is hálistennek a hugi szava dönt; anyukámnak ugyanis egy csepp ízlése sincs. Na jó, talán annyi, hogy a talmitól, a nagyon csillogótól ösztönösen irtózik, de azon túl aztán fogalma sincs se a szinekről, se a formákról, se a kényelemről, a praktikumról meg pláne semmi. A húgomnak bezzeg van, hálistenek ezen a területen át is vette az irányítást.
Erről majd máskor írnék, elálmosodtam és ráadásul holnap már munkanap.

(Erre kár volt rádöbbennem.
Fogalmam sincs honnan vettem, hogy nekem majd karácsonykor lesz időm pezsgős-kaviáros reggelikre. Még ki se nyitottam egyiket se. Hát én már sose fogom magam kipihenni?)