:-)) Szépjóestét!
délután fájdalomcsillapító helyett vettem magamnak pár blúzt: egy kék csíkosat, egy mályva csíkosat (mondom: mályva csíkosat! Nem rózsaszín, MÁLY-VA!! Sose hordok rózsaszínt, ki nem állhatom!) és egy fehér alapon türkiz virágosat. És mivel ez a virágmintás nagyon vékony, nagyon átlátszó, vettem hozzá egy gyönyörű melltartót is: puha kidolgozású, elasztikus pamut, szép kis csipke van az elején de mégis jó széles vállpántja van, kényelmes. Kiöregedtem abból a korból és ki is híztam már azt korszakom, amikor az esztétikumért feláldoztam a kényelmet.
Ez van.

Este nagyon jó színházat láttam; a Kasimir és Karolinet a Krétakör előadásában.
Amit eddig láttam tőlük az mind nagyon jó volt, ez a darab is tetszett. Szeretem a játékstílusukat.
Az én értelmezésemben Kasimir és Karoline arról szól, hogy a nagy gazdasági válság idején a félreértések, a kibeszéletlen sértődések, az irigyek szarkeverése és nem utolsósorban a gazdasági és a társadalmi különbségek hogyan távolítanak el egymástól két szerelmest. A történetet egyetlen átmulatott, hosszú éjszakába sűrítve mutatja be a két szerelmes, a munkanélkülivé vált Kasimir és a csóróságból kifelé törekvő Karoline történetét. ott van még mellettük a bűnözés felé sodródó lecsúszott vagány és az ő megfélemlített nője, a kurvasággal ismerkedő fiatal nők, egy "jó helyen és jó időben" lenni akaró, kompromisszumkész kis szabó és két kéjsóvár vén bakkecske, két frakkos úriember, egy törvényszéki bíró és egy nagykereskedő. Sok szálon futó, összetett történet aminek a befogadása nem csak a szinészektől kíván erőfeszítéseket, de a nézőtől is.
Nagyon élveztem az előadást.
Utána volt egy közönségtalálkozó, én kíváncsi vagyok arra, hogy hogya születnek az ilyen előadások, hát maradtam.
Bár ne tettem volna!
Elkezdtek ugyanis nekem arról beszélni, hogy micsoda forradalmi újítás a meredeken berendezett játéktér. Hogy az olyan, mintha a színészek ránk akarnának esni.
Hm.
Hm-hm.
Szerintem meg olyan volt, mintha a színészek mind azt a mocskot, ami az egyébként is kisstílű, jellemtelen emberekben a gazdasági válság hatására felgyűlt ránk akarnák önteni. Minden a nézőtér felé folyt: a kiömlött vagy kiköpött sörök, az eldobott kabalák, az összetört poharak mind-mind a szinpad tövében, a néző szemmagasságában gyültek fel.
De mindez mindegy is, ez csak utólag, hazafelé jövet állt össze bennem, akkor frissiben azzal voltam tele, hogy például micsoda átlakuláson ment keresztül a kis szabó: a nyámnyila kisemberből előbb kibújt egy szatír, aztán egy meghunyászkodni kész alkalmazott aki előbb kerítőnek szegődött, de csak azért, hogy végül magát nyeregben érezve felszedje az "úriember" által használt csinos kis seggecskét.

És ez csak egy szereplő!
Szóval, telve voltam a színházzal, és akkor jöttek nekem olyasmivel, hogy lehet-e érezni a darabon, hogy nem magyar, hanem német rendező munkája, meg hogy a játéktér ki van vágva a szinpadból ...
GgrrRRRrrrrrrrr......
Egy dologra mondjuk jó volt, hogy ottmaradtam: megint megbizonyosodtam arról, hogy nem voltam, nem vagyok, és már nem is leszek értelmiségi.

Egyébként vettem jegyet egy másik Krétakörös előadásra, a Fekete országra.