Még valamit:
Ma (illetve már tegnap) két nagyon szomorú évfordulóra is emlékezünk.
85 éve írták alá a trianoni "békeszerződést".
Azt az iszonyúan elhibázott békediktátumot, amit máig nem tudtunk feldolgozni, amihez még olyan linket sem találtam, amit objektívnek lehetne nevezni - és ezért egyiket sem linkeltem ide.
Tisztában vagyok vele, hogy a jövő nem a nemzetállamoké, de akkor is: a határok nélküli világ, a gazdasági- és kultúrális közösségen alapuló "regionális államok", vagy inkább regionális önkormányzatok kialakulása egy igen hosszú történelmi folyamat, amit rossz irányban befolyásolnak a bármiféle trianoni szerződések. Ugyanakkor nem bírom kimondani, hogy Vesszen Trianon!, mert ilyet csak olyan emberek mondanak, akikkel én messze nem vagyok egy platformon.
Alig várom, hogy Kolozsvárra vagy Újvidékre ne kellessen útlevél - és örülök annak, hogy ez már határrevízió nélkül is, belátható időn belül lehetséges lesz.
A másik igen fontos történelmi esemény 16 éve történt, Kínában, a Tienanmen téren.
Erre tisztán emlékszem a híradókból: a fiatalemberekre, akiket a tankok széttapostak. Az újságcikkekre, amikben arról írtak, hogy a tankokban ülő kiskatonákat tán gyógyszerekkel vagy kábítószerrel tettek képessé arra, hogy embertársaikat legázolják.
Jól jegyezzétek meg: csak egy diktatúra képes arra, hogy az embereket gyilkolásra bírja.
Mondhatjuk-e, hogy az a hatalom, amelyik az embereket gyilkolásra bírja az diktatúra?
Szerintem igen.
úgyhogy soha többé Tienanmen teret!
Sehol a világon.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home