:-) Szépjóestét!
Ki vagyok facsarva mint egy rongy. Tegnap este bevettem egy szedukszent, végre akartam egy olyan éjszakát amit végigalszom és nem riadok fel a zakatolva nekilóduló szívdobbanásaimra. Sikerült is 12 órát aludnom, reggel fél nyolckor ébredtem. Nyolcra járok, tíz perc csipátlanítás, háromnegyed óra Dunai levegő a kutyának és a gazdinak, negyedóra zuhany, fogmosás, fésülködés, negyven perc utazás. Mindenből faragtam egy keveset, mégis fél tízre sikerült beérnem. Ebben a kimerültségben egyébként nagy része van annak, hogy nem sikerült átállítanom a bioritmusom az egy órával korábbi kelésre. Nálam fél hét a normális ébredés ideje, de most fél hatkor kéne kelnem - hat előtt meg sem bírok mozdulni, de még akkor is kómás vagyok, szédülök és hányingerem van. Hiába fekszem le korábban, a reggeli egy óra mínusz három hónap alatt a végkimerültség és az idegösszeroppanás szélére juttatott. A reggeli késés miatt persze tovább bent maradtam, úgyhogy megint nincs se fregoli-szerelés, se zuhany súrolás, se vasalás, se semmi.

Odabent a munka meg csak gyűlik, gyűlik, pontosabban nem fogy. A multkoriban megkapott több mint 500 aktából még mindig csak alig több mint 50-et tudtam feldolgozni, iszonyú lassan haladok, pár adatért 8-10 oldalt kell végigolvasnom. Ráadásul teljesen strukturálatlan az iratok szerkezete, folyóírásból kell kihalásznom a nekem szükséges néhány információt. De amig a szükséges adatokat gépre nem viszem, nem tudjuk működtetni az adatbázist, ami utána jelentősen megkönnyítené a munkánkat. Utána már lehetne automatizálni, pár kattintással tudnánk megírni több tucat levelet és elintézni az ügyeket. Valahogy már csak kibírom, elvállaltam, megcsinálom.

Ráadásul mostanában szakadt a nyakunkba az a rengeteg munka is, amit Madame Kekec fél év alatt nem csinált meg. Nem is értem mi történt, folyton -már persze akkor folyton, amikor méltóztatott bejönni- dolgozott, olvasott, csendet követelt, verte a billentyűket. Erre találunk olyan ügyeket, amikben három hónap alatt egyetlen sort sem írt, csak fordíttatott. Ráírta a levélre hogy tudomásul vette, de hogy válaszolt volna rá, vagy tett volna valamit, annak nyomát sem találtuk. Órákat töltök azzal hogy az előzmények után túrom az irattárat és dolgoztatom a vindóz keresőjét. És még mit szóljanak azok a kollégák, akik megkapták a nagy halom elintézetlen ügyet!!

Ami az irattárat illet, ott nagyon mókás, új munkamódszer van kialakulóban: Madame Passziánsz kiadja az utasítást Cuppancs Kisasszonynak, hogy keresse meg az irat előzményeit. Cuppancs Kisasszony felhív engem, hogy "Hildécske drágaságom, bocsássál már meg a zavarásért édes szivecském, puszikállak drágaságom, megnéznéd hogy hol van ez és ez az akta?" Hildécske drága benyúl a szekrénybe a megfelelő betűhöz és rövid, átlag 20 másodperces guberálás után kiemeli a szükséges papírkupacot. Hóna alá csapja az aktát majd az épületet megkerülve bekopog és nagy alázattal átadja Cuppancs kisasszonynak az iratokat, aki nagyon szívélyesen megköszöni, majd bezárja a szobáját, átsétál Madame Passziánszhoz és átadja neki a kikeresett iratot. Hogy ő megköszöni-e a közreműködést nem tudom mert rohanok vissza a helyemre dolgozni. Illetve dolgoznék, de pár perc múlva megint szól a telefon, hogy Hildécske drága, aranyszivem, puszikállak édesem...... Uuhhh.
Ja, dícséret: pénteken nagyon kedvesen, tényleg nagyon kedvesen, két (azaz kettő) mondatban megmagyaráztam Cuppancs Kisasszonynak, hogy írja fel egy cédulkára valamennyi hiányzó akta számát és én kikeresem neki mindet, egyszerre. És lőn csoda, ma tényleg megjelent nálam egy cetlivel, rajta három számmal. Cirka negyven másodperc alatt megtaláltam az aktákat és csak egyszer kellett végighallgatnom a "Hildécske drága puszikállak édesem..." című előadást.
Úgyhogy ha mégegyszer egy rossz szót merek szólni Cuppancs Kisasszonyra, valagba rúgom magamat. Tök rendes és alkalmazkodó kis nő.